<< ÉBREDÉS Ez a része a könyvnek eléggé nehezen emészthető, legalábbis most, amikor befejezve az egészet újraolvastam, macerásnak tűnik. Az időszak, amikor írtam, elég nehéz volt számomra, és éppen azzal szórakoztam, hogy gondolataimat párbeszéd formájában leírtam. Próbáltam ugyan valami logikus sorrendet követni bennük, de nem sikerült, erre legjellemzőbb példa, hogy amikor egy részt elkezdtem, felírtam egy címet, aztán mialatt írtam, többször megváltoztattam, mert a furcsa beszélgetés más irányt vett. Ennek ellenére nem töröltem belőle semmit, és most, újraolvasva sem mertem megváltoztatni. Akkor, ott igaz volt, így zajlott le bennem, és bizonyára nem véletlenül kerültek elő bennem pont ilyen módon a dolgok. Mindenesetre sok sikert az olvasáshoz, mert bevallom, értelmét nem sikerült fellelnem most sem, viszont nagyon élesen ébresztette fel bennem azt a bizonytalanságot, zavart, amit akkor éreztem. Ha nálad is hasonló hatást keltene, ugorj át egy kicsit a Gondolatok közé, engem legalábbis hamar rendbe tettek... Az öreg Az este Első lecke: Kérdések és válaszok Második lecke: Miért? Erő, szimbólumok Visszacsatolás Út felfelé Lehetőségek Harag Szeretet Szerelem Hibák Álom Félelem És még egy kérdés
Dimenziók
- #1 - Itt és most (Értekezés a térről és időről)
- #2 - Világ(egyetem)
- #10 - Álmodozók - Irodalmi antológia
- #11 - eLeVeN
- #12 - Mozaikok a nevelés történetéből
- #13 - Achilles Dent - a gondolkodó ember
- #14 - Y-akták - Tele Fiction Magazin
- #15 - Kábulatban
- #16 - Gyer(MEK)kor (Magyar Elektronikus Könyvtár)
- #17 - Antigravitációban
- #18 - Nem iskolás fokon...
- #19 - Gyermekszemlélet
- #20 - Csillagnézők
- #21 - Magyar nők a dualizmus korában
- #22 - MeGiNT eLeVeN
- #23 - Valahol kinn az űrben...
- #24 - Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -
- #25 - Az örökkévalóság pillanatai
- #26 - Gitta írásai - Kaderják Gitta
- #27 - Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)
- #28 - Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?
stag weekends in Budapest