'<<' ''AZ ÖREG
Nem számolta a napokat azóta a reggel óta. Az idő, mint csendes,
megállíthatatlan, zavaros folyam haladt el mellette. Mindig megzavarodott,
amikor belegondolt, hogy már megint eltelt egy nap, így nem is tette sűrűn.
Ám egy napon változás állt a megszokott rendbe. A kórházba új beteg érkezett
kómához hasonló öntudatlanságban. Az orvosok nem tudtak igazán mit kezdeni
vele, leleteinek egy része tökéletesen hihetetlen volt, míg a többi - az
előző ok miatt még zavaróbb módon - normális. Egy dolog tűnt igen
valószínűnek: a férfi rövidesen bele fog halni állapotába.
Műthető vagy gyógyszeresen kezelhető elváltozás nem volt, így a
megfigyelés és az állapot stabilizálása mellett döntöttek.
Volt egy orvos, aki a fiú tevékenységét figyelemmel kísérte, néha
beszélgettek életről, gondolkodásról, ő hozta szóba először az idős férfit.
A fiú másnap délután ment be a kórterembe, ahol a beteg feküdt. Nem
látszott betegnek. Végtelenül nyugodt és időtlen látvány volt a vékony arc,
a paplan mögé rejtett sovány test. A fiú gyakran érezte furcsán magát a
halál közelében, ez azonban más volt. Nem remegett félelem, izgalom a
levegőben, a szívmonitor szinte mellékesen, vidám metronómként számolta a
gyenge, lassú érverést, a tápláló infúzió fénylő cseppjei megbűvölték
szemét.
Széket húzott az ágy mellé, körülnézett, hogy nem látja-e valaki, aztán
lassan leült. Nézte az arcot, az alakot. Harmónia, nyugalom áradt a lényből,
aki a szeme előtt búcsúzott a létezéstől, az egész helyzet annyira
lehetetlen volt, hogy, félt az érintéstől. Úgy érezte, figyelő tekintet
kíséri, amint zavartan feláll, sétál a szobában, majd visszaül a székre,
kinyújtja és visszahúzza kezét. Körülnézett, de nem volt senki a szobában.
A vékony, de izmos balkéz, amelyhez az infúzió csöve vezetett,
ellenállhatatlan erővel vonzotta kezét, lassan kinyúlt és megérintette az
ujjakat.
Meztelen, nyitott tudatát pörölycsapásként érte a fekvő ember szelleme. A
következő néhány percet, amíg felpattant, kiviharzott a szobából, a kórház
épületéből és a közeli parkban egy padra vetette magát, csak fél óra múltán
tudta összerakni zavaros emlékeiből. A halkan szemerkélő esőben nem akadt
senki, aki kíváncsi pillantással vagy kérdéssel kizökkentette volna
állapotából.
Órák múltán, otthon, egy régen megtanult, de soha nem használt meditációs
gyakorlat segítségével kereste magában az élményt, amelyet tudata nem volt
képes befogni, a néhány másodpercet, amíg közvetlenül érintette az öreg
kezét.
Nem talált semmit. Másnap hajnalban, amikor felébredt, csak a
végtelenség, időtlenség homályos érzését tudta visszaidézni, mielőtt
belealudt volna a gyakorlatba. A kórházban azt mondta, a család régen látott
ismerőse a férfi, látogatót soha nem talált a szobában, így még az esetleg
kínos magyarázkodással sem kellett bajlódnia. Napról napra bejárt délután-
este a kis szobába, leült a székre és megfogta a kezet. Mintha valamilyen
védelmet vett volna fel - vagy védték volna (?) -, mindenesetre az első
rémület nem jelentkezett többet.
Ült az ágy mellett, elengedte tudatát, az egyenletes csipogás és az
infúzió csepegése soha nem tapasztalt állapotba ringatták, ő csak ült és
nézett előre. Mintha együtt haldoklott volna az ágyban fekvővel.
Néha pár percig volt így, máskor már teljesen besötétedett, mire
feleszmélt. Otthon pedig teljesen ellazítva testét igyekezett visszahozni a
kiesett időt.
A jelentkező gyengeséget, sápadtságot először arra fogta, hogy nem eszik
rendesen, tavaszi fáradtság és hasonlók jöttek szóba. A szeme előtt
megjelenő fények figyelmeztették: egyre inkább válik mindennapjainak részévé
furcsa látóképessége. Néha percek nyúltak meg órákká érzése szerint, máskor
hosszú idő esett ki emlékeiből. Kitárt, támolygó tudatában apró jelzések
jelentek meg emberekről, szemet szúrt a fáradtság és az öröm, rejtett
feszültségek kiáltottak rá egy halk szóból.
Idegessége, hétköznapi gondolatai mintha elolvadtak volna erejével
együtt. Mindennapjai egybefolytak, a szilárd pontot az öregember, a
meditáció és az egyre gyakrabban jelentkező álmok jelentették. Többször
elesett, nem érezte saját súlyát - szerencsére komolyabb baleset nem érte.
'>>'