''MÁKOSBEJGLI
Frissen sült kalács szaga terjengett a konyhában. Pirosra sült mákos
bejglit húzott ki az asszony a sütőből. Mikor a tepsiből kiborította, eszébe
jutott öccse, mennyire szerette mindég. Bár a gyermekkor már csak emlék,
mégis szeretné, ha testvére most is ehetne belőle. Hirtelen elhatározással a
telefonnál termett, hogy felhívja az üzemben. Tárcsázás után a központ
jelentkezett. Szolgálatkészen dörmögte egy basszus hang:
- Kapcsolom a mérnök elvtársat, tessék várni! - Furcsa, most először
hallotta testvérét így szólítani... mérnök elvtárs... Jóleső büszkeséggel
hatott rá a szokatlan kifejezés. Annyi gondolat rohanta meg, hogy valósággal
összerezzent, mikor a portás újra megszólalt.
- Sajnos a mérnök elvtárs kint van az üzemben. Tessék később hívni.
Szórakozottan tette le a kagylót, és leült a készülék előtt. Gondolatai
messze kalandoztak, a gyermekkor édes és keserű emlékei között. Mostanában
gyakran gondol a régi időkre. Képekben tűnik fel a múlt, s oly élesen, hogy
nem csak szavak, de ízek és régen érzett illatok lepik meg. A
mérnöktestvérét most két évtized távlatából nézte. Szőkefürtös, félénk kis
dundi gyerek volt. Állandóan rettegésben tartotta a családot. Mindent
megevett, ami útjába került. Apró gombokat marékszámra. Pelenkamosáskor
csakúgy csörgött a sok lenyelt apróság a lavórban. Amint nőtt, étvágya is
úgy növekedett. Később már nagykabátgombokat is megevett. Élénken emlékszik
a nagy riadalomra, mikor egy ízben észrevette testvére fuldoklását. A kis
mohó már nem elégedett meg a gombokkal. A kis játék mozsártörő akadt a
torkára. Mikor észrevették, már meg volt kékülve a fuldoklástól. Anyjuk
kétségbeesve kapta fel, hátát püfölve a rémülettől. Mire az orvos megjött,
Gyuszika már sikeresen lenyelte a mozsártörőt. Három nap múlva az is
kikerült a mosásból, feketére oxidálódva. Szerencsére nem történt komolyabb
baj.
Hat évvel később jó étvágyának köszönhette, hogy a nagy betegség sem
tudott megbírkózni vele. Hányszor mentette meg testvéreit a veréstől, mikor
helyettük is megette a spenótot, fejenként tíz fillérért; titokban
kicserélték a tányérokat, hogy édesanyjuk meg ne lássa. Ugyancsak titokban
nyalogatta tüdőbeteg édesapjuk kikészített mézes keverékét - vesztére -,
mert így kapta meg szegényke a fertőzést. Kétoldali tüdőgyulladása
tüdővésszé fajult. Három orvos is lemondott róla. Soha nem felejti anyja
zokogását, mikor megtudta, hogy a fia menthetetlen. A jóságos öreg doktor
remegő hangon közölte a tényeket. Az anyja vallásos érzelmeire kívánt hatni,
mikor vigasztalni akarta.
- Bele kell nyugodni az Isten végzésébe, asszonyom. Isten adta őket,
"tudja miért veszi el és ad helyette másikat" - utalt az édesanyja várandós
állapotára. - Hiszen a maguk anyagi helyzetével éppen elég lesz hármat is
felnevelni.
Orvosságot már nem írt fel, hanem a gyerek kábítására Törley pezsgőt
ajánlott, hogy ne érezze úgy a fájdalmat. Ezentúl mindennap megvették a
drága pezsgőt, pedig csak táppénzből éltek ebben az időben. Apjuk
szanatóriumban volt Mátraházán. Édesanyjuk napokon át éjjel-nappal
virrasztott, csak egy-egy órát pihenve ruhástól. Majd a szomszédok tanácsára
végső próbaképpen reszelt torma közé fektette a nyögő beteget. Az sem tett
csodát, a beteget a járványkórházba szállították, hogy legalább testvéreit
meg ne fertőzze, mikor már egy falat le nem ment a torkán. Ha megkérdezték,
hogy mit kíván, csak a szemével intette, hogy semmit.
Majd egy alkalommal, mikor ismét kérdezték, nem kíván-e valamit, elhaló
hangon azt kérte, ne szólítsák őt becenevén "Babcikának", mert e nevet soha
sem szerette. Milyen nehéz volt a szokást elhagyni. Minduntalan
elfelejtették igéretüket, és ilyenkor sírt szegényke. Szerették volna
elharapni nyelvüket, amivel bánatot okoztak beteg testvérüknek. Gyuszika
soha sem gondolt a halálra, mindég nagymamához készült vidékre. Ereje
fogyott, csont és bőrre lefogyott, haja és fogai kihullottak, de ő csak
készült a nagymamához.
Mikor édesanyja bevitte sötétkék ruháját a kórházba, már lemondóan a
temetésre gondolt. Gyuszika beesett szemében öröm fénye villant fel, amikor
meglátta a ruhát, - Ugye azért hoztad be anyukám, mert ebben fogok utazni? -
Édesanyja szemét könny futotta el.
- Igen, ebben fogsz utazni - mondotta különös hangsúllyal, sóhajtva a
hideg sírra gondolt.
Másnapra csoda történt, Gyuszika enni kért. Ez volt az első jel az
életben maradásra. Az orvosok kitartottak reménytelen álláspontjuk mellett,
de az anya tudta, hogy a gyermeke megmenekült. Nem halhat meg, aki enni kér.
Rövid idő múlva már járni tanult újra, csontvázszerű lábaival. Szánalommal
vegyült boldog érzés volt látni. Megmaradt az életnek. Aztán soha többé nem
volt beteg. Étvágya jobb lett, mint azelőtt. Ha iskolaszünetben
kőművesmunkára szegődött, fizikai munkától megizmosodva, korgó gyomorral
jött haza, már a kapuban kiáltotta - Együnk már valamit! - Úgy evett, mint a
farkas. húsz-huszonöt gombócot pillanatok alatt tüntetett el.
Mikor később az egyetemre került, édesapja már nem élt. Végzett vele a
gyilkos kór. Nagyon örült volna annak, hogy fiai többre vitték, mint ő. Kár,
hogy megváltozott a világ! Ő a szakmájával sem tudott elhelyezkedni abban a
szörnyű protekciós világban, hiába írt annyi kérvényt elnehezült kezével,
alázatos tisztelettel a méltóságos és kegyelmes
uraknak. Kénytelen volt segédmunkát vállalni,
hogy eltarthassa hattagú családját. Míg a
csiszolópor megtámadta a tüdejét, és végzett
vele. Özvegy édesanyjuknak egy fillérjébe sem
került, hogy fiaiból mérnökök lettek - gondolja
hálásan Margit. - Ösztöndíjat is kaptak, meg
szállást is. Gyuszika étvágya egyetemi évei alatt
sem romlott, csakhát a menzán soha sem lakhatott
jól. Itt a mákos tészta inkább tésztás máknak
volt nevezhető, oly gyéren volt rajta a mák.
A sütőből kellemes, inycsiklandozó illat árad
szét a konyhában, ilyenkor lehetetlen nem
Gyuszikára gondolni. Fel is kapja rögtön ismét a
telefont:
'A cikk teljes szövege itt olvasható.'
- Gyuszikám, ugorj be hozzánk hazafelé, mákos kalácsot sütöttem, és a
portástól hallottam, hogy időközben üzemvezető is lettél, gratulálok
kinevezésedhez, te aztán nem vagy dicsekedő ember! Gyere, még meleg a mákos!
- Feltétlen beugrok hozzátok, hiszen tudod a mákos beiglinek nincs párja
a világon! - Gyuszika boldog hangja, jóleső érzéssel töltötte be Margit
szívét.
Ui. Nem hiába könyörögte vissza Édesanyánk Gyuszikát az Istentől. Tíz
találmányával jutalmazta meg fivérem Magyar Hazánkat.