Dimenzió #26

Gitta írásai - Kaderják Gitta

(versek, novellák, humor, dokumentációs írások, krimi, rajzok)

                   ''MÉRNÖK - KÖZGAZDÁSZ - ÚJÍTÓ - FELTALÁLÓ

                                  (Portré)

   Az  újító gondolatokból építkezik. Többnyire azzal anyaggal dolgozik, ami
a  munkájához  köti,  a  meglevőhöz próbál létrehozni valami újat. Tizennégy
évvel  ezelőtt  -  háromnapos  gépészmérnökként  jelentkezett Kaderják Gyula
Miskolcon   a   December  4.  Drótműveknél.  Nem  vették  fel,  mert  aki  a
jelentkezőket  fogadta,  nem  tudott  mit  kezdeni  a  képesítésével, és azt
mondta: "Most műszakiakat nem veszünk fel".

   - Pedig  nagyon  kellett  volna  az az állás - emlékszik vissza  Kaderják
Gyula  -,  mert ahogy a diplomámat megkaptam, mindjárt meg is nősültem. Nagy
szerelem volt és még ma is az. Már két nagy fiam is van, az egyik hetedikes,
a másik harmadikos.

   Ha  már a gyári felvétel nem sikerült, körüljárta az üzemeket. Először is
oda  nézett be, ahonnan a legnagyobb zaj hallatszott. Nem a véletlenen múlt,
hogy  ma  -  több,  mint  tíz éve - éppen ennek a gyáregységnek a vezetője a
fiatal mérnök.


                                A szabadalom

   Egy  gyári  ismerősével  nemsokára  ismét  jelentkezett és fel is vették.
Azóta  már  sokat  változott  a  sodrómű: minden évben hadat üzentek egy-egy
korszerűtlen  adottságnak.  Veinémer  Józseffel  együtt,  aki annak idején a
gyártáselőkészítés    vezetője    volt,    Kaderják   Gyula   a   fejlesztés
"megszállotjává"  vált.  Újítások  egész  sora  jelezte,  mennyire  megértik
egymást.  Közös  munkájukra  végül is egy szabadalom tette fel a koronát, az
azóta  BNV-díjas  lapos  tűzött drótkötél. A siker nehéz munka eredményeként
született meg, s az eredményt nem a vállalati belső mechanizmus késleltette,
sőt  végül  is  az  üzem  segítette  elő,  hogy  az új termék sztár legyen a
nemzetközi piacon is.

   A  napi  munka,  a  sok-sok  kötöttség  mellett, ami a munkakörrel jár, a
kísérletezés évekig tartó tortúráját is vállalták. A lapos tűzött drótkötél
kálváriája  nem  hasonlatos  a  görgőseke  szinte  már  jelképpé  nőtt nehéz
születéséhez,  mégis  sok  kínlódás  árán érték el a sikert a feltalálók. Az
újnak   mindig   akadnak   ellenzői.  Kaderják  és  Veinémer  szabadalmát  a
megvalósítás  időszakában  néhányan  a  gyáron belül még tollfosztógépnek is
csúfolták.


                              Az alkotás öröme

   Az  alkotás  nem  azonos  az  álmodozással,  sokkal  több annál, a remény
makacssággá keményedik, ha valaki meggyőződéssel folytatja kísérleteit.

   - Sokszor  kellett  a  kollégák segítsége, tanácsa, a kívülállók  őszinte
véleménye is. A lapos drótkötél, a speciális mély bányák ellensúlyozó kötele
bevált  a  kísérletek  alatt,  sokszorosan  felülmúlta az addig kézzel, nagy
fáradsággal  fűzött drótköteleket. Nincs olyan acélszál a Drótműben, amelyik
ilyen  tökéletesen tartaná évekig vetemedés nélkül, megbízhatóan a kasok nem
könnyű súlyát, rossz külső tényezők közepette: csapadék, surlódás, stb.

   - Igaz  a  kísérletezés  gondjait  nem lehetett levetni a  munkaköpennyel
együtt.  A  gondolat,  a  megvalósítás  keresése át meg át szőtte a családra
szánt  órákat  is,  még  éjszaka is gyakran kísértett, nem hagyott aludni. A
jóleső  megdöbbenés  érzésével  fogott  meg aztán a látvány, amikor az egyik
bányában  szembetalálkozhattam  a  saját  szabadalmunkkal  - mondja Kaderják
Gyula.  -  Ilyen  ritka  pillanatokban  érzi  igazán  az ember, hogy érdemes
kitartani, érdemes küszködni.


                            Egyben közgazdász is

   - Minden  újításnak  megvan a maga haszna, öröme. Az elmúlt tíz év  alatt
csupán egyetlen dolog nem változott: amit a fejlesztés érdekében tettünk, az
mind  a dolgozók érdekében történt. Akárhányszor vizsgálódom magamban mindig
erre  a  megállapításra jutok. Tenni az emberekért, hogy szebben élhessenek.
És  annak  idején  árvaházból intézetbe kerültem, intézetből árvaházba. Ezek
voltak  a  legfogékonyabb  éveim.  Megkeseredés  helyett kialakult bennem az
emberek szeretete és az optimizmus.

   Kaderják   Gyula  1957-ben  végezte  el  a  Miskolci  Nehézipari  Műszaki
Egyetemet.  Gépészmérnök  lett,  később  pedig  gépipari  gazdasági  mérnöki
diplomát  is  szerzett,  mint  közgazdász.  Így még pontosabban eligazodik a
munkában,  és  egyre  szélesebb  látókörrel  vizsgálja  a  környezetét, hogy
javítson, egyre javítson rajta.

                                                                 Nagy József
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.