'<<' ''APA LESZEK
Nos, erre végképp nem számítottam. Nem sokkal a szerelemről szóló
eszmefuttatásom után találkoztam az érzéssel a valóságban is. Illetve a
lánnyal már korábban, szimpatikus is volt nekem, de nem gondoltam komolyabb
kapcsolatra. Tulajdonképpen egyáltalán nem tudtam elképzelni.
Akármerre jártam is mester-példaképek után, valahogy egyiknél sem
találtam meg azt, hogy családot alapított volna. Pedig a fene egye meg, ez
akkor is egy nagy kunsztnak tűnik!
Buddha ugye valami bilincset emleget, amikor megszületik a fia, Jézusról
ilyesmit fel sem lehet tételezni.
Lehet persze, hogy csak hiányos ismereteim bizonytalanítottak el ennyire
- na meg azért Richard Bach bácsi írt erről egy megnyugtató könyvet, de
élőben továbbra is tanácstalan voltam. Így aztán valahogy nem akaródzott
nekem semmiféle komoly társkeresés, amíg - véletlenek? érzések? - össze nem
futottam Renátával. Teljesen másmilyen volt, mint amire számítottam.
Felkavarodásra, viharokra számítottam. Tulajdonképpen meg is kaptam, csak
máshol: mostanában igen gyenge a koncentrálóképességem. Ez a könyv is eléggé
megszenvedi, igen lassan haladok vele, és a mostani írásaimmal szemben
komoly fenntartásaim is vannak, a géppel is gyakran veszekszem - pedig
olyankor csak magamat hülyézhetem le... Renátával egyfajta belső csendet
élek meg. Néha. Legnagyobb küzdelmemet saját gyengédségemmel szemben vívom.
Szeretném, ha jól érezné magát velem, de nem akarom túlzottan körülvenni
önmagammal, ezért tetszik nekem az önállósága, szabadságvágya.
Nehéz erről igazán írni. Talán az a legfontosabb, hogy olyan jó mellette
az éjszaka közepén pár másodpercre felébredni, és úgy érezni, hogy jó helyen
vagyok.
És most apa leszek. Furcsa változást jelent ez bennem. Hajlandó voltam
életemet, benne szerelmemet is ideiglenes jelenségnek tekinteni. Abban
éltem, hogy ha nincs kedvem hozzá, bármikor feladhatom azt, amit jelenleg
csinálok, akárhogyan is, de el tudom tartani magam. Túl nagy szabadságot
adott nekem ez a gondolat, a lehetőségek nyitottsága miatt nem akartam
választani, nem is csináltam semmit.
Először nagyon megijesztett a lehetőség, hogy gyermekem lesz. Nem
rajongok annyira ezért a világért, inkább félek tőle, dédelgettem magamban
saját kiskorúságomat: szerintem teljesen hétköznapi módon kerültem - kerülöm
a felelősséget. Most hirtelen mindent végig kell gondolnom, mit gondolok
komolyan, hogyan tervezem az életem. Vagy mégsem? Ettől a tervezgetéstől
feláll a hátamon a szőr, ideges leszek, mert nem szeretem ezt a
felelősségvállalósdit.
Aztán vettem egy nagy levegőt, és lazítottam.
Egye meg a fene, hát mikor legyen nekem gyerekem, ha nem most? Huszonöt
éves vagyok, többé-kevésbé egészséges, általában jókedvű. Pénzt tudok
keresni, ha nagyon muszáj. És annyi minden van, amit meg szeretnék mutatni
egy kis embernek, aki tőlem származik. És úgy gondolom, hogy ez mégiscsak
nagy buli. Az az ember, akinek önmagam álmodtam, aki magányosan kóborol a
világban és bölcs dolgokat mond, valahogy úgy él nagy magányosságában, mint
valami nagy mester - szép volt, csak hamis. Félelmeimet rejtettem emögé az
álca mögé - féltem, hogy nem leszek jó apa. Ezt most sem garantálhatom, de
abban biztos vagyok, hogy mindent meg fogok tenni ennek érdekében, amit
helyesnek tartok - és ennél többet nem is akarok ígérni sem magamnak, sem
másnak.
És most megint sokkal jobban érzem magam, és ez jó. Akárhogy is van, már
most sokat köszönhetek ennek a kölöknek, remélem ő sem fogja nagyon
megbánni, hogy engem választott...
'>>'