'<<' ''AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN
Ezt a történetet nem szeretem különösebben, de nagyon muszáj leírnom...
Az ablaknál állt, a város felé nézett. Este volt már, az autók
végeláthatatlan sora hömpölygött az utakon. A csattanásra hátrafordult,
meglátta a belépő alakot, majd visszafordult és beszélni kezdett.
- Látja ezt a kavalkádot? Tudja, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy
mindez megérthető, még nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Olyan szörnyű
elfogadni, hogy amit gondolok, csak nagyon kevesen fogják igazán érteni.
Azok pedig, akik megsejtik, hogy mi van mögötte, könnyen meg tudják mutatni
nekem, hogy mennyire olcsó az emberi élet. Iszonyú az, amikor a "szörnyen
fontos" dolgok, emberek mögött hirtelen úgy érzed, megláttad a
kicsinyességet, az emberi problémákat. Amikor érzed, hogy a másik ember
értékítéletét, önmagáról kialakított képét veszed célba, mert szerinted
sokkal értékesebb önmagában, mint szerepei sokszínű rongyaiban, de tudod,
hogy úgy fogja őket védeni, mint a saját életét... Félsz, hogy ellenségeiddé
teszed őket, de még jobban félsz azoktól, akik úgy érzik, megértettek, de te
látod a törést, ami miatt nem juthatnak előbbre általad. Nem bújhatsz el
mások mögé, nem rejtőzhetsz el a tekintetek elől, amelyek csalásaidat
keresik, a szavak elől, amiket a meg nem értés szándéka vezet. Tudod, hogy
nem a megfelelő ember vagy a megfelelő helyen, hogy a rendszer
törvényszerűen fogja önmagát reklámozni szavaiddal, ha ezt nyereségesnek
találja, ugyanakkor gond nélkül hallgattat el, ha veszélyesnek ítél - és te
veszélyes szeretnél lenni, változtatni szeretnél. Vagy nem is, csak érzed,
hogy vagy megtagadod önmagad, vagy kizárod magad az elfogadhatóan
gondolkodók sorából.
Egyedül leszel, mert a rendszer nagyszerűen gondoskodik hibái
elrejtéséről. Teljesen hétköznapi módon használsz el iszonyú mennyiségű
energiát, de igazi problémád persze a számla kifizetése. Lélekbúvárkodhatsz
másokban, saját problémáidat egyre rafináltabb elemzések rejtik el előled.
Szerencsések vagyunk itt Magyarországon, hogy a lejtő középső részén
vagyunk, alulnézetben láthatjuk azokat, akiknek a fejlődés, karrier
természetes társadalmi szolgáltatás, mégsem vagyunk olyan távol tőle, mint
az éhezők. Szétszakadunk csendesen, egy részünk élvezi azt a zavarost, amit
kis országunkban keltenek azok, akik minél többet szeretnének kinyerni
belőle - a maradék szívja a fogát. Nem akarom bántani a "fejlett országokat"
sem, hiszen ők a saját természetük, helyzetük diktálta tevékenységet végzik,
ha X-nek erkölcsi problémái lennének azzal kapcsolatban, amit egy másik
ország embereivel tesz, hát megteszi azt Y helyette (legyen a betűk helyén
multinacionális üdítő, mosópor, stb. cég avagy politikai erő). Ez a rendszer
tökéletesen fel van készülve az ellene folytatott harcra, legyen az
nacionalista, környezetvédő vagy bármilyen indíttatású - csak egyre nem:
arra, amit Gandhi csinált annak idején Indiában. Ma talán azt mondaná
nekünk: oldja meg Amerika a faji, kulturális, környezetvédelmi problémáit,
Anglia a polgárháborúját, stb. - minket hagyjon békén. Ne segítsen már
Európához tartozni, mert amikor a legutóbb egy térképre néztem, bizony oda
volt írva Magyarország is. Felszabadultunk egy tömb nyomása alól - s most
fizetünk, mint a katonatiszt, mert annyira szeretnénk egy másik alá
tartozni... Meg tudtuk termelni azt, amire szükségünk volt - nagyon is
sokáig. Jó lenne egyszer egy kicsi beszélgetés arról, mivé formálódik
mostanában gazdaságunk, iparunk, politikai és társadalmi stabilitásunk,
hétköznapi gondolkodásunk a nagy segítség hatására - mondjuk mennyire fáj az
egy francia tőkéscsoportnak, ha itt hirtelen sok lakásban nem lesz áram,
mert nem kifizetődő a szolgáltatás? Jaj, biztos untatlak ezzel a sok
hülyeséggel.
Nem hagytál nekem túl sok esélyt, gondolom, baleset fog érni általad.
Sarokba szorított patkány vagyok, de te tudod, hogy vigyáznod kell velem,
mert nincs esélyem. Bár az is lehet, hogy nem okozok neked problémát, kicsit
elegem is lett az egészből. Á, egye meg a fene! Rád bízom az egészet. Ha
tényleg, te személyesen úgy véled, teljesíteni akarod azok óhaját, akik
ideküldtek, tedd meg. Volt egy szép álmom egyszer az emberek és vezetők
viszonyáról. Az, aki vezető pozícióba kerül, egyetlen dolgot vállal.
Rendszeres időközökben kiül egy térre, és számot ad arról, amit tett.
Nincsenek testőrei, sem emberek, sem ruha, sem protokoll nem védi meg,
cselekedeteiért akár életével is felel. De aki a helyére lép - vagy akit
helyére választanak, ugyanezt köteles megtenni.
Persze ez hülyeség, hiszen vannak fanatikusok, dühös emberek, meg lehet
bundázni ezt a rendszert is. Csak a "vezetői hozzáállás" az, ami tetszik
ebben a képben.
A Gandhiról szóló filmben volt egy szép részlet ezzel kapcsolatban. A
Mahatma már sokadik alkalommal böjtölt, mert a hinduk és a mohamedánok ismét
harcolni kezdtek. Háza előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, vegyes hangulatban.
Éppen a miniszterelnök (azt hiszem) ment be a házba, amikor meghallott egy
kiáltást: "Halál Gandhira!". Megfordult és berohant a tömegbe a hang
irányába, és azt kiáltotta: "Ki mondta ezt? Engem öljön meg először!
Fegyvertelen vagyok." Érted, mire gondolok? Hol vannak most ezek az emberek?
A hűvös tekintetű férfi közelebb lépett: - Sajnalom. Nem ertem magyar...
'>>'