'<<' ''TEREMTÉS
Számítógépes gondolkodásom során jutottam egy érdekes gondolati játékhoz,
amit most ide le szeretnék írni. (Régen nem írtam már ebbe a könyvecskébe,
így kicsit nehezen kezdem, de belelendülök majd...)
Van egy olyan furcsa érzésem, hogy bizonyos szempontból egy új világ
teremtésének küszöbén állunk (arról most nem érdemes beszélni, hogy ez jó-e
avagy sem...) Ez a világ a számítógépek által teremtett, a "virtuális
valóságon" túlmutató irány. Meghívlak egy képzeletbeli körsétára. A
számítógép lassan bevonul a hétköznapi életbe, különösen a fiatalok,
gyermekek életének meghatározó része lesz (ebben nem elhanyagolható szerepet
játszik az a rengeteg idő, amit szülői gondoskodás nélkül kell eltölteniük).
Nem csak a játékokról van szó, amelyek némelyike (szerintem) nem túl előnyös
gondolatokat, hozzáállást válthat ki a gyerekekből, hanem az iskolai
oktatóprogramokra, Internet böngészésre és egyebekre is gondolok. Egyre
fiatalabb korban kezdik megismerni a gépet, a szelekciós nyomás ebben az
irányban rendkívül erős (az egykorú társak közötti elismertség és az iskolai
elvárás - ismét csak szerintem - egyetlen más területen sem találkozik ilyen
tökéletesen). Tehát a gyermek egyre több időt tölt a géppel, s ha sikeres,
társadalmunkban is versenyképesebb lesz. Lassan az ABC-t, elemi matematikát,
minden tárgyat számítógép segítségével, saját ütemében és érdeklődési
körének megfelelő módon sajátíthat el - adott esetben messze
eredményesebben, mintha ugyanezt az iskolapadban próbálná a fejébe tömni az
ezer gonddal nyaggatott pedagógus. Az igazi képességfejlesztés kiszorulna az
iskolából (vagy sohasem volt ott, csak most válik ez szembeszökővé?)
Ez is egy érdekes játék, ám sokkal izgatóbb oldalai is vannak. A
számítógép virtuális világa. Gyermekeink (velünk ellentétben) a gép tiszta,
logikus, hatalmat biztosító világát egyszerre ismerik meg a valóssal. Én
láttam alsós gyerekeket sétálni az utcán, sokuk kezében ott volt a prüttyögő
játék - figyelemre sem méltatták a füvet, fákat, állatokat, embereket:
környezetüket.
Persze megrovás nem érheti őket: a játék erőt, hatalmat, izgalmat ad,
ugyanakkor nem fenyeget, nem okoz fájdalmat, nem kiábrándító: döntésük
logikus.
A virtuális világ fejlődik. Már léteznek a VR sisakok, amelyek, mivel a
két szem számára eltérő látványt nyújtanak, a térbeliség egyre tökéletesebb
illúzióját adják (természetesen beépített fejhallgató révén sztereo hang
kíséretében), fejlődnek az adatkesztyűk, amelyekkel már "megfoghatók" az
illúziók, adatruhák, amelyek az egész testet képesek a számítógépben
modellezett tér ingereivel (nyomás, hőérzet) ellátni. Egy megfelelő anyagi
helyzetben levő gyermek lassan fizikai valóságként tapasztalhatja meg a Gép
világát. Ráadásul mivel a virtuális valóság több információt hordoz, mint a
szokványos képernyő, és ezek könnyebb kezelését biztosítja, ezért várható,
hogy az információs rendszerek kiszolgálói egyre többet töltenek majd a gépi
tudás mesevilágában. Azok, akik kisgyermekkorukban rászoknak erre a
művészetre, behozhatatlan előnyük lesz ezen a téren - bár lehet, hogy a
valós világhoz jóval kevesebb érzékük lesz.
És ez még mindig nem az, ami miatt ez a gondolatjáték a Teremtés nevet
kapta. Teremtés az, amikor olyan világ jön létre, amely nem tud közvetlen
kapcsolatot tartani azzal, amelyikből származik - márpedig erre is van
esély.
A játék neve: az emberi információfeldolgozás szűk keresztmetszete.
Agyunk hihetetlen mennyiségű információt vesz fel és tárol el minden
pillanatban. Ebből a "hasznos rész" szinte elenyésző. Egy tanuló diák
olvasás közben seregnyi egyéb dologgal is foglalkozik, s maga az olvasás is
igencsak szűkös csatorna (betűk alakjának felismerése, szavak használata és
értelmezése, stb.). Ennek köszönheti létét a Villámolvasás módszere, a
Relaxa nyelvtanulás és egyebek: sávszélesség növelés, vagyis növeljük a
hasznos információk arányát a teljes bevitelben.
Most azonban lehetőség van arra, hogy az ingerek igen széles tartományát
használjuk fel célzottan arra, hogy egy emberi (gyermek) agyba információt
"töltsünk". (Mellékvágány: foglalkoztam egy kicsit négydimenziós testek
számítógépes modellezésével. Ezek a testek a három dimenziós térbe
"vetíthetők" ugyanolyan matematikai módszerekkel, ahogyan a 3D a síkban
ábrázolható - csak a perspektivikus, axonometrikus vetítések eredménye
térbeli test, amely a különféle forgatások hatására furcsa módokon torzul
el. Lehetséges például egy 4D-s "hiperkocka" számítógépes modellezése és
forgatása, az eredmény VR sisakkal interaktívan megfigyelhető. Ami igazán
megragadott, az az egyik kutató véleménye volt, miszerint ő nem, de egy
gyermek megtanítható lenne 4 dimenziós "látásra": vagyis agyában modellezni
tudná a hipertestek mozgatását és értelmezni tudná a keletkező "vetített
testeket" ugyanúgy, ahogyan mi tudjuk modellezni a testek forgatását és
előre látni síkbeli vetületeiket - ami ugyanakkor egy "síkbeli embernek" nem
kis gondot jelentene.)
Így lehet, hogy csak jelenlegi fantáziánk sekélyessége az, ami miatt a
jövő virtuális világát 3D-s képekként vetítik elénk mozifilmekben. Sokkal
valószínűbbnek tűnik egy olyan számítógépes program megalkotása, amely
megtanítja az arra fogékony gyermeket egy olyan fajta "látásra" amely az
információk jóval töményebb átvitelére alkalmas, mint a 3D látás. Izgalmas
program lehet, hiszen a gép tanítja az embert tanulni, éspedig nem
megalkotóját, hanem az erre fogékony korban levő gyermeket. A program
intelligens kell legyen, a gyermek visszajelzései alapján kell alakítsa
világát, eszközeit a még nagyobb átviteli sebesség kedvéért. Hidegnek és
embertelennek tűnik? Ha létrejön, a "gyermek" irdatlan információtömeggel
képes megbirkózni pillanatok alatt, de kommunikációs képessége messze
világunk fölé emeli. Csak hozzá hasonló lénnyel tud érintkezni, s csak a
szinte szerves részeként megélt számítógépes hálózaton át (annak
sávszélességét valós információtovábbításra használva, nem az Internet kusza
hordalékában turkálva, mint ma csináljuk...)
Ez a lény képes lenne valós tudáson alapuló döntéseket hozni, hiszen
képes lenne - mondjuk - egy vállalat helyzetét stratégiai döntés előtt a
maga teljességében (az aktuális piaci helyzettől a legutolsó gyár
munkásainak szabadidős tevékenységéig) felmérni. Hatalmas érték, ugye?
Ilyen lények - kommunikációs sebességük miatt - hatalmas, közös agyként
működhetnének, messze túlszárnyalva az emberi lehetőségekről alkotott
elképzeléseinket...
De vajon hol lennének otthon? Passzív fizikai testüket emberek, gépek
gondoznák, valódi életüket a virtuális világban élnék le (iszonyúan
magányosak lennének köztünk, emberek között, lassú kommunikációnk börtönébe
zárva - ahogyan akkor éreznénk magunkat, ha agyunk darabokra esne és ezek a
darabok próbálnának önállóan létezni), menekülnének vissza.
Generációk után már lehet, hogy nem is jelenne meg bennük a valós világ
(az új egyedek az ismeretlenből "születnének" közéjük, haláluk lenne a
kiszakadás, ...)
Esetleg mítoszok, mesék születnének közöttük arról, hogy vannak lények,
akik ki-be lépkednek a "világ" különböző pontjain, csodákat tesznek,
halhatatlanok, hatalmas erejű segítőket alkotnak - de valahogy mégsem értik
meg őket, e világ lakóit. E teremtett világ istenei ők - vagy csupán
programozók egy másik világban?
Ami a vidám kérdés: ez vajon valóban világteremtés lenne? És vajon ez a
fizikai világ lehet-e hasonló folyamat eredménye...?
'>>'