'<<' ''A TÁRSADALMI LÉNY
Elnézést, mivel nem egyszerre írtam, a szöveg enyhén szólva rendezetlen.
Remélem, sikerül belőle kihámozni valamit.
Mindjárt elsőként az alapkérdéssel érdemes kezdeni: melyik volt előbb: a
tyúk avagy a tojás? Lefordítva: az ember tulajdonságai alakítják a
társadalmat, vagy a társadalom szabja át az embert "saját képére és
hasonlatosságára". Véleményem szerint sokkal könnyebb az utóbbi
gondolatmenet, tehát esetleg több rejtőzik az első háta mögött. A társadalmi
eszmények azt mutatják meg minden korban, hogy hogyan szeretnének egymás
mellett élni az emberek, a törvények azt mutatják, hogy az eszmény túl kevés
mozgató erővel rendelkezik ahhoz, hogy létre is hozza a kívánt állapotot -
illetve, hogy az "eszményi" sem tökéletes, a valós működés pedig már magában
foglalja az egyén törekvését a társadalmi szabályoktól való függetlenségre.
A jól működő közösség - a tévedések elkerülése végett - szerintem nem az
egyformára alakított, szabványosított (jelenleg például európai
mintapolgárokból) áll, hanem olyan, teljesen önálló egyedekből, akik
megtalálták a helyüket benne...
Az alapvető kérdés, hogy hogyan lehet "kezelni", "irányítani" egy
közösséget.
A jelenség gyökere szerintem a "fenti" és a "lenti" közötti tudatosított
szakadásban, kisbetűs emberi tulajdonságok elnyomásában, a nagybetűsök
magasztalásában van. Az emberi társadalom mindenkor a természeti környezet
modellezésén alapul (valahol az elején már írtam erről). Ez a modell
természetszerűen ellenkezik a nagybetűs emberi viselkedéssel, az adással,
szeretettel, elfogadással. Valahol mélyen tehát elismerjük, hogy X, aki
életét feláldozza egy másik emberért, jól cselekedett - ugyanakkor
elfogadjuk, hogy Y önvédelemből öl. Esetleg egy pénzszállítmány védelmében,
avagy orvosi, katonai kísérlet keretében. Alapvető ellentmondás! Hogyan is
lehetne bármilyen társadalmi rendszer stabil, ha kénytelen azt mondani: ez
fehér, tehát jó; amaz fekete, tehát jó. Az ellentmondás gyökere azonban
magában az emberben van - feloldása is ugyanott keresendő.
Nézzük a dolog két oldalát: a társadalmat és a benne szereplő embert.
Társadalmi szempontból ideális esetben az egyének illeszkednek abba a
modellbe, amit a rendszer felépítésekor alapul vettek (legyen ez a
demokrácia vagy a kommunizmus - mindegy).
Tehát valamikor valakik elkezdenek gondolkodni. Számba veszik történelmi
tapasztalataikat (ami természetesen már tükrözi véleményüket, hiszen a
"követendő jó" és az "elvetendő rossz" példa közötti különbséget már ők
teszik meg. Ezek alapján elképzelnek egy "átlagpolgárt", aki persze
egyiküknél a szabadságért és a személyes javakért lelkesedik (demokrácia),
vagy a közösség boldogsága és egysége, nagy eszmények fűtik (kommunizmus) és
így tovább. Miért ez a különbség? Mert az adott történelmi helyzetben az
emberek többsége éppen erre vágyott. Azt sajnos egyetlen ilyen modellbe sem
nagyon lehet beleszámolni, hogy mi lesz akkor, amikor a jelenlegi "rossz" és
"elavult" rendszer megszűnik, megszűnik az az alapvető vágy, ami alapján az
"átlagpolgárt" és a számára ideális társadalmi modellt felépítettük. Az új
rendszer más környezetet teremt polgárai számára, akik másmilyenné válnak,
mint akiknek az egészet kitalálták. A kommunizmus győzelme törvényszerűen
irtotta ki azokat a lelkes, eszményeiben hívő embereket, akiket az orosz
cári birodalom nevelt fel. Nem hiszem azt sem, hogy a "nagy amerikai
honatyák" ilyen társadalmat álmodtak kifejlődni a "Szabadság Államában".
Állam - álom? Jó kis szójáték...
Az új, megvalósult rendszer ezután igyekszik fenntartani önmagát.
Lelkesen bizonyítja, hogy még mindig sikeres, legjobb megoldást kínálja
polgárai számára. Ugyanakkor leggyorsabban éppen a vezetése távolodik el az
eredeti eszményektől. Hogy miért? Mert a vezető kezében levő hatalom vonzza
azokat, akik a legkevésbé sem érettek gyakorlására, mert előnyeit sokkal
inkább látják (akár csak a megbecsülés, tisztelet), mint a felelősséget, és
a hatalom birtokosának legfontosabb feladatát. Hogy mi is az? Saját
pótolhatóságának megteremtése! Ha igazán hisz pozíciójának fontosságában,
azonnal keresnie kell a legmegfelelőbb utódot, akit csakis "szakmai okokból"
választ, és abban a pillanatban, amikor a másik jobb, mint ő, át kell adnia
helyét. Hol van az a társadalom, amelyik képes ezt megvalósítani,
megvalósíttatni vezetőivel? Talán az "első" megteszi. Óriási az esélye
viszont, hogy a "második" már csak törtető szerepjátszó, és innentől kezdve
kihal a "vezetőség" azon része, aki valóban az eredeti "mintapolgár"
típusból való. Lásd: a magyarországi politikai változások 1945 után (aki
kritikusabb, az játszhat a mostanival is...).
Másik részről következik az "új generáció kinevelése". A rendszer
szeretne a modellnek megfelelő emberanyaggal dolgozni, ezért nevelési
rendszerét az "átlagpolgár" előállítására programozza. A régebbi korokban ez
volt az, ami a papság igazi hatalmát biztosította: egységes, összehangolt,
országhatárok felett álló tömegirányítási rendszer - ezzel nem
versenyezhetett egyetlen feudális úr sem. Ennek felismerése volt az oka
például a szocializmus egyházellenességének és a közoktatás bevezetésének.
Sajnálatos módon azonban a nevelés nem biztosíthatja azt az okot, ami ellen
való lázadás létrehozta a jelenlegi rendszert. Ma már hiába magyarázza bárki
a nácizmus embertelenségét egy olyan embernek, aki csak egy általa megvetett
rendszer iskolájában hallott róla.
A középkori modell engedte "felnőni" az embereket, ugyanakkor rögzített
bennük jópár görcsös, gyermekes félelmet, így a szükséges mértékben
irányíthatóvá tette őket. Keveset tudtak a körülöttük levő világról, kevés
lehetőségük volt "mássá" lenni. Belenőttek világukba, leélték társadalmilag
megfelelő életüket, aztán csendben meghaltak. Akkor volt csak probléma,
amikor közvetlen életveszélyben voltak, elvesztették hitüket rendszerükben,
hiszen annak megingathatatlansága egyenlő volt a halállal. Mindig voltak
persze ilyen emberek, a vezetésnek csak arra kellett vigyázni, hogy
túlsúlyba ne kerüljenek, addig a "többség" tehetetlen tömege nyomta el a
lázadót (lásd erdei rabló - Robin Hooddal szemben).
Mára változott a helyzet. Az emberek sokat tudnak a világról. A másság
tudata, a sokféle lehetőség káprázatában élünk, így társadalmi szempontból
messze kezelhetetlenebbek vagyunk sajnos, mint elődeink. A legmulatságosabb
annak a rendszernek a viselkedése, amely az egyén szabadságát tekinti
alapeszménynek, de ennek megfogalmazásakor az egyén reális lehetőségei jóval
szűkebbek voltak, mint most! A nevelési rendszer aktuális "Nagy
Testvérünknél" (juj, de durva is vagyok!) is csődeljárás alatt áll. Az új
módi az információszűrés, illetve szeméttel történő elárasztás. Ha
neveléssel nem lehet belénk verni azokat a korlátokat, amelyeken belül
kezelhetők vagyunk, akkor állandó érzelmi, tudati kontrollt kell gyakorolni
felettünk. Nosza, szoktassuk az embereket a TV elé, ahol már régen nem a
valós információk a jellemzők, hanem érzelmi, gondolati moslék (bocs,
Dallas!). Tökéletesen felesleges, mindennapi életben használhatatlan
információk csillogó csomagolásban. Miért fogyasztjuk mindezeket? Mert
megfogták bennünk az álmodozó gyermeket. Csakhogy amíg régen a mesék,
mítoszok köpenyében bölcsességet, szeretetet, elfogadást adtunk tovább
gyermekeinknek, addig ma fél életünket mesék és tudományosan előállított,
megfelelően szponzorált, csillogó, realitás látszatát keltő marhaságok
nézésével, megbeszélésével, ... töltjük. Olyan mesék, amelyek a régi mély
tartalomtól teljesen megfosztva, üresen állnak. Buta, bárgyú gyermekekké
lettünk - és még így is kezelhetetlenek vagyunk. Sok a válás, kevés a
gyermek, hiányzik a felelősségtudat. Nem hiszünk munkánk és önmagunk
fontosságában, "pszichológiai problémáink" vannak, sértett gyermekekként
viselkedünk időnk nagy részében. Mindez egyetlen okra vezethető vissza: az
állandó nyomás és lázadási vágy alatt nem leszünk felnőttek! Nem hiszünk
erőnkben, nem fogadjuk el magunkat és környezetünket.
A társadalmi rendszer pedig nem nyert semmit, bár elodázta az "igazság
pillanatát": amikor polgára beépített távvezérlő szerkezet nélküli felnőtté
válik, és mindenre megkérdezi: miért?
Amikor akár életét teszi saját belső törvényeire, mert hisz
tisztaságában, ugyanakkor nevet a merev szabályokon és úgy lépi át őket,
hogy azoknak okoz lelkiismeretfurdalást, akik ezért elítélni kötelesek.
Pedig egyre közeledünk ahhoz a pillanathoz, amikor szabályrendszerünk által
létrehozott hatalmas tankunk vezetői őszinte, szomorú fejcsóválása mellett
fenékbe lövi saját magát - hacsak nem kerül túlsúlyba az előbb említett
valóban felnőtt gondolkodás, amikor a tank megáll, lakói csodálkozva, kicsit
megrendülten szemlélik a hatalmas rendszert, majd leszerelve róla a
használható darabokat, sorsára hagyják.
Az emberi oldal? Egyre nagyobb, nehezebben elviselhető a kontraszt,
ellentét érzése, ami a világról szóló valós információk, a hazug mesék,
mindennapi életünk és tiszta, gyermeki vágyaink, belső mély értékrendünk és
a fennmaradásunkért kötelezően gyakorlandó viselkedés között feszül.
Erősödik a vágy az önmagunkba tekintésre, mert iszonyú erővel hajt be
minket saját fájdalmaink mögé a világ. Érezzük a bennünk rejlő erőt, lassan
nincs esélyünk a túlélésre nélküle - és ez így van rendjén. Csak akkor
állunk neki saját belső szemetünk takarításának, ha kint még nagyobb
szeméttel találkozunk - ellenkező esetben egyszerűen nem megyünk haza.
Az pedig, hogy a felnőtt viselkedés hogyan jelenik meg társadalmi
hátterünkön, láttuk már, Jézus története elég jó példa. Társadalmi
szabályrendszert, bonyolult viselkedési mintákat alkotott az ember az
eredeti Törvényekből. Jött valaki, aki azt mondta: belső törvényeid sokkal
egyszerűbben és minden pillanatodra érvényes, pozitív szabály formájában
fogalmazzák meg azt, ahogyan érdemes élned, ahogy boldog leszel. Nem kell
tiltani az egyént semmitől, csak rá kell ébrednie valódi, belső szabályaira,
boldogsága forrásaira, és tiltás, büntetés nélkül, sőt éppen ezek ellenére
csak jót fog tenni társainak. Nem eltörölte, hanem betöltötte a törvényt,
mert az eszményi közösség (minden törvényrendszer áhított célja) az önálló,
társaiért nem érdekből, hanem a belső jó érzés miatt cselekvő emberekből
áll, mint amilyen ő volt. Ennél többet nem kell elvárni emberek
közösségétől, de soha sem jött létre és nem is fog létrejönni egyetlen tiltó
törvényeken alapuló társadalomban sem. Ugyanakkor azért nem látható ez ma a
világban, mert a felnőtté válás útja fájdalmas. Érthetően és logikusan
választja az ember a törvények, szabályok útját, mert még mindig jobb, mint
a teljes megtisztulás. És Jézus "Robin Hoodból" "erdei rablóvá" minősült át,
a társadalom tömege elpusztította a testet, de a tanítás, példa megmaradt.
Társadalmi viselkedésformák
Tegnap volt alkalmam megfigyelni két kisgyermeket játék közben. A játék
részemről az volt, hogy csak szemmel követtem, amit csinált, illetve
mindenféle furcsa arcot vágtam, később egy "mit lehet kihozni két
szemüvegből és egy sapkából" című játékban vettem részt. És figyeltem a
gyermekek viselkedését. Minden ott volt, amivel magam körül találkozom:
óvatos megközelítés, "eszközhasználat" (a kislány egy kutyával meg mert
érinteni, kézzel nem), fenyegető-ismerkedő gesztusok, véletlen illetve
"észrevétlen" érintés hátulról, helyzeti előny szerzése (felmászott felettem
a fotelra) - majd annak átértékelése (mégsem volt annyira biztos a
dolgában), "vezér" és "vezetett" szerepek és mindegyikben a függetlenség
megőrzése és így tovább.
Mit hagytak ki ezek a gyermekek a társadalmi jellegű kapcsolatok
viselkedésformáiból? Szerintem semmit. Ugyan a véresen komoly "felnőttek"
csinálnak-e valami mást is, vagy csak komolyabban veszik magukat és
igyekeznek felnőttnek látszani? Elnézést kérek minden komoly embertől, de
ezért nevetünk a gyermekeken, ezért "gyerekesek" ők, ezért vagyunk olyan
távol tőlük: mert látjuk, de nem ismerjük be, hogy társadalmi létezésünk
során a gyermekes játék (alapvető túlélési technikák) versenyképesebb
eszköz, mint a valódi felnőtt viselkedés.
Hol találkoznánk egy üzleti tárgyaláson azzal a hozzáállással, hogy:
Tessék, itt van az összes adatom, összes "titkaim", terveim, jelenlegi
ötletem és a belőle szerintem kihozható haszon. Amit kérek, ezért kérem és
ennyi, amit adhatok érte. Jó vagy sem? Ez lenne szerintem a "felnőtt" mód,
mi azonban hatalomról, piacszerzési stratégiákról, engedélyekről és
egyebekről tárgyalunk. Hogy hova fér el mindebbe például a létrehozott
termék valódi értéke? Az esetleges környezetkárosító hatás? A dolgozók
elégedettsége, jó közérzete?
Ugyan mit várunk el ezektől a dolgoktól?
'>>'