iqdepo // Rekonstrukció a Fehérlófia című magyar népmese alapján (Dimenzió #18)

Duzmathné Tancz Tünde:
()

NEVELÉSI MODELL - REKONSTRUKCIÓ A FEHÉRLÓFIA CÍMŰ MAGYAR NÉPMESE ALAPJÁN

A mese itt olvasható

A mese, mint neveléstörténeti forrás

A múlt század óta külföldi és magyar tudósok sora foglalkozik a népmesék
gyűjtésével, kutatásával. Számtalan érdekes meseértelmezési kísérlet
született nálunk is, melyek a meséket újabb és újabb aspektusból
közelítették meg. (Sajnos ezek többsége kis példányszámú, nehezen
hozzáférhető kiadványokban jelent meg.)

A mesék megközelítésének lehetséges módszereire sokféle példát találunk:
így a magyar őstörténet, a csillagos ég illetve a hagyományos csillagmítoszi
rendszer, az egyéni beavatási szertartások, az álom által való
megérintettség, a misztikus önmegvalósítás sajátos vetületeként. A
tanulmányok alkotói a megértés esélyeivel pillantottak be egy-egy népmese
titokteli, kincseket rejtő mélységeibe.

Természetesen az, hogy a meseértelmező melyik megközelítési lehetőséget
és módszert alkalmazza az elemzés során, az érdeklődésétől, tudásától is
függ. A következőképpen fogalmazta meg ezt Szántai Lajos:

"A magyar népmese tulajdonsága, hogy teljes tisztaságában
tükrözi az ősi tudás áthagyományozott egyetemességét. A mesének, az
egész elvéből következően, nincs egyetlenegy értelmezési
lehetősége. Bármilyen tetszőleges irányból megközelíthető - pl.
asztrológia, alkímia, jóga, sámánizmus, népi kozmológia -, minden
esetben valóságos képet ad a Lét természetéről és az ember
tudatában végrehajtható szakrális feladatról. A mesei szimbólumok
ezért jól értelmezhetőek a léturalkodó archaikus jelrendszereken
keresztül, amelyek segítségével sok esetben megállapítható, hogy a
mesei jelkép milyen szerepet tölt be." [1]

E forráselemzés a meséhez az áthagyományozott ismeretek sokaságán
keresztül, elsősorban neveléstörténeti - őstörténeti, beavatási - szempontok
irányából közelít. Terjedelmi korlátok miatt természetesen csak vázlatos
lehet, inkább a gondolatfelvetések, mint az elemzések szintjén marad.

A mese éltető közege: a szóbeliség

Az archaikus, népi társadalmakban a szóbeli műfajoknak fontos szerep
jutott (és jut mai is!) a kulturális értékek továbbadásában. A szájhagyomány
az írástudatlan emberek körében élt és él a legintenzívebben.

A szóbeliséget - az írásbeliségre alapozott idő- és történelemérzésekkel
szemben - egyfajta társadalmi amnézia jellemzi, amely az egyének nyelvi
memóriájában őrzi a társadalom kultúráját, állandóan megtisztítva, jelenhez
idomítva tartja fenn homeosztázisát.

A szóbeli kultúrában is megfigyelhetők azonban azok az eszközök
(formulák, ismétléstechnika, intézményesített emlékezet formái: genealógiák,
közmondások stb.), amelyek az amnézia visszaszorítását szolgálják. Ezek az
eszközök az örökös jelen és a hozzá adaptált változó múlt viszonyát a múlt
bizonyos mértékű rögzítésével befolyásolják. A szóbeliség tehát bizonyos
írásbeli funkciókat előlegez; egyszerre szembesít minden hagyománnyal, a
történelem különböző korszakaival, világképek geológiai rétegeivel.

Jung óta tudjuk, hogy a kollektív emlékezet tudat alá süllyedt tárházában
emlékképek, archetípusok rejtőznek, melyek álomképeinkben bukkannak fel,
áthágva a tér és az idő dimenzióit. Az álomképek, az álom által való
megérintettség a népmesékben is megjelennek.

A mesét szimbólumok rendszereként tekinthetjük, melynek hátterébe
beleérezzük az emberi kultúra ezernyi emlékképét. A szimbólumok
fejlődésükben évezredes utat jártak és járnak be. Így teszik a
szimbólumrendszer jelzései a mesét "örök" műfajjá.

A mese - akárcsak a mítosz - szerves kultúrát feltételez, mert ahol
megszületett ott értették és hagyományozták. Az ősi közösségek emberei a
világban jelentkező eseményeket vissza tudták vezetni a kozmikus
összefüggésekig illetve ezeket értelmezve érvényesítették a hétköznapi
jelenségekben is. A dolgok többrétegűségét organikus egységbe tudták
foglalni. Tudásukat megőrizték és továbbadták a következő generációknak, a
gyerekeknek, - a nekik megfelelő formában - a mesében. A gyermek attól vált
felnőtté, ha már megértette a felnőttek "virágnyelvét", tudta, hogy mit
beszélnek körülötte és miért.

A népköltészetben nincs egyszeri, megismételhetetlen alkotás, nincs
eredeti, hiteles szöveg. Az alkotások variánsokban élnek. A folklórgyűjtők
nem tesznek mást, mint lerögzített formában irodalmivá avatják a szóbeli
alkotásokat. A népmese léte sokkal inkább lélektani kérdés, mint irodalmi. A
népmese nem az elmondót, hanem a közösséget jellemzi, így nemzeti jelleget
is ölt.

A forráselemzésre kiválasztott Fehérlófia egyik legősibb elemeket mutató
tündérmesénk, melynek több lejegyzett változata ismert. A népmese szövegét
Arany László Magyar népmesék című kötetéből választottam.

Bár a régmúlt időkből tudatosan feljegyzett népmese változatunk nincsen -
így a népmese ősi létezéséről, mivoltáról sem lehetnek pontos és megbízható
ismereteink - a hagyományozott (a gyűjtő által rögzített) alak mégis
segítségünkre lehet a neveléstörténeti elemzésben. Segítségével
"bejárhatjuk" azt a tárgyi és pszichikus vidéket, ahol és amiben őseink
éltek.

Az elemzés csak azokat a meseelemeket, motívumokat érinti, amelyek
bizonyíthatóan megvoltak kereszténység előtti pogány hitvilágunkban. Annak a
gondolkodásnak képét hivatott rekonstruálni, amelyet a nomád magyarság a
környező természetről, a világról, a kozmikus jelenségekről, önmagáról
lelkében táplált, amit a hiedelmekben magával hozott s amit átadásra,
megőrzésre érdemesnek tartott.

A mese, mint nevelési modell

A szóban öröklődő emlékeket, tudást, hiedelmeket - így az ezeket őrző
meséket is - kis változtatásokkal számtalanszor hallották a gyermekek
szülőktől, nagyszülőktől, tiszteletre méltó öregektől. (A mesének a
felnőttek körében is társadalmi funkciója volt az archaikus kultúrákban!). A
mesei hagyomány univerzális tudásanyagot hordozott, amelybe - ha elemi
szinten is -, minden fontos ismeret, szükséglet helyet kapott, együtt élt. A
gyermekek nemzedékről nemzedékre ebbe az öröklődő tradícióba születtek bele.

A mesék - akár a mitológiák - azért jöttek létre, hogy az embereknek
segítsenek élni. Modellt szolgáltassanak az élet eseményeihez, a világ
megértéséhez, ahhoz hogy az emberek megtalálják helyüket a világban. A mese
azonban nem valóság, hanem a valóság lényegének megragadása. Ezen a
hétköznapi szinten tehát modell, mely világunk értelmezését hagyta (hagyja)
gyermekeinkre.

A mesei történetek a közösségi és a családi élet illetve nevelés belső,
bizalmas emlékeit is őrzik, melyekből több életben maradt mint azt az első
látásra vélnénk. Ezen emlékképek és jelképek megfejtése nem könnyű, de nem
is esetleges feladat.

A mese, mint az ősi társadalom leképzése

A Fehérlófia számtalan forrásból táplálkozik. Sok korszak emléke tapadt
hozzá, mégis kibonthatóak belőle azok a motívumok (téma, szüzsé stb.),
amelyek sokszázados hagyománynak számítanak. A mese tanulmányozása sok-sok
elemet segít fölfedezni a mese forrásai, a mese és a hiedelmek, a mese és
valóság, a mese által közvetített üzenetek összefüggéseiből.

A mese elterjedésének vizsgálata igazolta, hogy típusa a nyugat-ázsiai
meseterülethez tartozik, mely a finnugorság és a sokféle türk népek
mesetermékeit foglalja magában. Abból az őspogány típusból való, mely a
honfoglalás előtti korokból fennmaradva él folklórunkban.

Jelképrendszere a pusztai nomád társadalom rendjét tükrözi. A főhős neve
(lótól ellett!) is a mese pusztai lovas eredtére utal. A történet szereplői
és a cselekményelemek szimbolikus jelentést hordoznak. A szereplőket
tekintve például Fehérlófia a hódító nomád életmódot folytatókat, Fanyüvő az
erdőlakó népet, Kőmorzsoló a földtúrókat (földművelőket), Vasgyúró az
iparral foglalkozó népeket jelképezi. Kapcsolatuk a sztyeppei népcsoportok
szigorú rangsorát tükrözi. Mesebeli szerepük életmódjukat, harcmodorukat és
viselkedésüket példázza.

A mese, mint elődeink világképének tükre

Ahhoz, hogy a mesében feltáruló múltat, az áthagyományozott tudást jobban
megismerhessük, ismernünk kell elődeink értékrendjét, hiszen a magunké nem
elégséges hozzá. Ismernünk kell azt a mitikus vagy naiv világképet, amely a
tudományos gondolkodás elterjedése előtt az ember kozmológiai ismereteinek
foglalata volt.

A meseelemzés során e világlátásról fölvázolható modell-rekonstrukció
értelmezési lehetőséget, "kulcsot" adhat, annak a titkosírásnak a
megfejtéséhez, amellyel hajdani ősünk látta a számára megismerhető világot.
Titkosírásról beszélünk, hiszen a jelképekben, analógiákban megfogalmazott
jelrendszer a maga idejében egyetemes volt ugyan, de a mai elvont
fogalmakban gondolkodó elme számára érthetetlen. E tény azonban nem zárhatja
ki az értelmezést, mely megkönnyítheti, hogy elődeink bőrébe bújjunk és az ő
szemükkel lássunk. (Az értelmezésben az antropológiai iskolák "primitív"
népeket kutató irányzatai is segítségünkre lehetnek.)

A Fehérlófia legősibb tündérmeséink közé tartozik. E tündérmesék a
kozmikus világérzés, a természetközelség, egy ősibb, még ki nem kezdett
világlátást őriznek. A bennük fellelhető ősi képzetek eredetileg egy
egységes és sajátos gondolatrendszer részei voltak, amelyből értelmes
világkép rajzolódik ki. (Még akkor is ha a ránk maradt emlékekből
összerakott kép egyesek számára önkényesnek tűnhet!)

Őseink a világot és önmagukat egységnek gondolva égi és földi dolgok
között szoros összefüggéseket tételeztek fel. A kozmoszt az élő természet,
saját környezetük közvetlen folytatásának tekintették. A természet és a
kozmikus rend alávetettjeként felsőbbrendű hatalmat tulajdonítottak az
égitesteknek. Természet-, sors- és történelemformáló erők megtestesüléseinek
fogták fel őket.

A mesekutatások ismeretében a mesék mitikus világképét a
naprendszerképzet előfutárának tekinthetjük. Propp mesei szerkezetekre és
szerepekre vonatkozó megállapításait tovább bővíthetjük a bolygók
mozgáspályájára (állatövi csillagképrendszer) valamint az ezekhez kapcsolódó
jel-, (forma, szín) és jelképrendszerre vonatkozóan.

A választott mesének is van a kozmoszra vonatkoztatható közlendője. A
kozmikus erőktől - csillagoktól és planétáktól - való függés érzetét
tükrözi, kozmoszt leképző jelrendszer lelhető fel benne. Ez a rendszer, a
"szemantikai univerzum", megfelel a valóságos univezumnak. A mesei
szerepkörök hordozói planetáris képzetek nyomait őrzik, így ezek a szerepek,
csillagképek, jelek - alapján leírhatók. [2]

A mese szerkezete, körkörös időfelfogása is az ősi világképre utal. A
mesei történés a hőskarrier egy körre írható fel. A mese egészében körkörös
felépítésű, az eseményláncolat ciklikus jellegű. A hős ugyanoda ér vissza,
ahonnét elindult - szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. A mesei vég
záró mondata tragikus újrakezdést sejtet. (Nem más ez, mint a cselekményt
újraindító újabb "károkozás"!)

Vizsgált tündérmesénk egy mágikus - animisztikus gondolkodás költői
kivetülése. Őseink "prelogikus gondolkodásmódja" sejthető benne. Ez az ősi
világlátás, a valóság megközelítésének sajátos módját jelentette - melyben a
világ megismerésekor nem a ráció, hanem a fantázia játszotta a főszerepet.
Eleink világukban mindent megszemélyesítettek, antropomorfizáltak. Nem
tudtak különbséget tenni a természetes és természet feletti között;
"varázstudatuk" nem választotta el a reálist az irreálistól.

A mágikus gondolkodásban benne rejlett a világ birtoklásának határtalan
lehetősége. Ez a naiv hiedelem a mesei optimizmus lényege és forrása. A
Fehérlófia történetének számtalan motívuma alapul e mágikus szemléleten (pl.
a csodák törvényszerűségként hatnak, hiperbolisztikus készség az alakok
rajzában, állatok beszéde és segítsége stb.)

A mesében megjelenő meseszámok is ősi szemléletből fakadnak: természeti
folyamatok, kozmikus jelenségek, tér-idő viszonyok, emberi-társas
kapcsolatok jelképi kifejezései. Bűvös erővel rendelkeznek és ezt az erőt át
is tudják adni tárgyaknak, élőlényeknek és olyan cselekményeknek, amelyekben
részt vesznek.

A Fehérlófia mesei funkciói misztikus számokkal írhatók le. A történetben
a hős, a segítők, a keresett személy és az ellenség szerepét hármasok töltik
be, amelyek egyben fokozati eltéréseket is jelentenek.

A hármas szám az időtartamok hármas tagozódásának megfigyelésén alapult.
A hármasságok a teljesség, a tökéletesség, az isteni tulajdonságok képzetét
ébresztették őseinkben. Ilyen tulajdonsággal ruházták föl a hozzájuk kötődő
számokat, a hármas többszöröseit is.

Figyelemre méltó Fehérlófiának nevelése is. Anyja a fiút kétszer hét
esztendeig szoptatta, addig míg meg nem erősödött, fel nem készült a próbák
kiállására. (A gyermeksámánoknál is fordulópontot jelent a hét éves kor!)

A hetes az ember kozmikus élményeihez, csillagászati megfigyeléseihez
fűződött és az égi viszonylatokat fejezte ki. Ezért telítődhetett mágikus
tartalmakkal és válhatott a valóságon túli, rendkívüli értékek mérték-
meghatározójává. A mesében a már-már irracionálisnak tűnő, idő- és
téregységek jelzésére szolgál.

Hiedelem és mese

A mesei világot meghatározza a hiedelemvilág. Utóbbi táplálja az előbbit,
vagy utóbbi képezi azt a talajt, amelyen az előbbi kisarjad. Megfosztva
ettől a talajtól, elsorvad a mesei elem.

Már Róheim Géza rámutatott, hogy a mesékből sokkal inkább rekonstruálni
lehet az ősi hiedelemrendszert, a magyar ősvallást, mint az elszórtan és
egymással kapcsolatban nem lévő hiedelemcsökevényekből, melyeket ma már
csupán a passzív hiedelemvilágból gyűjthetünk.

A Fehérlófia mesében is megfigyelhetjük a magyar hiedelem, ősvallás
szimbolikai rendszerét. Nézzük ezeket az elemeket a teljesség igénye nélkül,
vázlatpontokba szedve.

- Az ősi tudat tér és idő relativitása
- A kozmikus küzdelem, az ellentétek örökös harcának ősprincípiumként
való felfogása
- Ember és állat közös származásának hite: a totem eredet-mítosz elemei,
az őstisztelet
- Az emberi és állati lét közötti határ elmosódása
- A mesehős mitikus (isteni) származásának reminiszcenciái pl.
rendkívüli körülmények a születéskor, halhatatlanság, igazságosság
stb.
- Az isteni szellemerő emanációi pl. a griff, a bor
- Sámán kozmogónia; pl. a "föld köldöke", az alvilág képzete
- A sárkány, mint az alvilág démoni szellemlakója
- Nagy erejű, nagy étvágyú hősök, mint a mitikusság nyomai
- A főzés, mint ideális kommunikációs eszköz a különböző világok között
- A bogrács, mint az öt alapelem egyesített jelképe (tűz, víz, föld,
fém, fa)
- Az együttevés ősi mágikus jelentése
- A reinkarnáció emlékezete
- A mágikus erejű anyatej költői megfogalmazása
- A férfiasság, mint az erő fokmérője pl. varázseszközök phallikus
jelentése
- A próba, mint a hősiesség, a helytállás és az erő fokmérője stb.

A mese, mint a táltosbeavatás jelképrendszere

A századok során több magyar népmesébe bekerült a táltosi tevékenységek
szimbolikája. Rejtve őrizték ezek a népi alkotások a táltos tevékenységek
pozitív emlékeit.

A Fehérlófia is bemutatja a táltos szerepét: a társadalom jótevőjét, aki
az emberekért küzd és sikerrel jár a földöntúli világ erőivel szemben. A
mese különösen kidomborítja a táltos hős emberfeletti erejét és tehetségét,
melyekre a feladatok végrehajtásában nagy szüksége van.

A mese szerkezete, gyönyörű jelképrendszere, rejtjelezett nyelve a
táltostevékenység, a révülés különböző szintjeit írja le. Kövessük végig
vázlatosan e tevékenységet a meseelemek szintjén:

- A hős emberfeletti erővel születik lóanyától, (tehát valójában táltos).

- A hős erős ellenfelekkel találkozik és párviadalban legyőzi őket
(Az ősi hitvilág szerint a táltosnak állatalakban többször meg kell
küzdenie az ellentétes erőkkel.)

- A hős az elrabolt királylány kiszabadítására indul az alvilágba.
(A táltos az elrabolt lelket megpróbálja visszahozni a szellemek
földöntúli világából.)

- A hős megmenti a királylányt és legyőzi az alvilág rabló szellemszörnyét.
(A táltos révülése során szintén megmenti az elrabolt lelket.)

- A hős visszaküldi a királylányt a felvilágba, de ő maga az alvilágban
reked.
(Itt a táltosrévülés veszélyei mutatkoznak meg, a révülés komoly
lélektani veszélyekkel és baleseti lehetőségekkel járhat.)

- A táltos sas (a nagy madár) felviszi a hőst az alvilágból a felvilágba
(A táltos segítőszelleme révén sikerrel járja meg a révülés útját.)

- Útközben a hős saját levágott végtagjaival eteti a sasmadarat.
(A mese ezen itt a táltosbeavatás fontos mozzanatára utal: a jövendő
táltost a szellemek szétdarabolják és megeszik.)

- A táltos sas a hős végtagjait visszaforrasztja, és ettől a hős még
nagyobb erőt nyer.
(A beavatandó táltost a szellemek újjáélesztik és megadják neki a
táltoserőt.)

- A hős feleségül veszi a királylányt, s ő maga is király lesz
(A jelölt elnyerte beavatottságát és valódi táltos lett belőle.)

A mese, mint az önmegvalósítás útja

Meséink jelentősebb és ősibb része a transzcendens Én felébresztését
célozza, és mély bölcsessége révén szoros párhuzamba állítható az archaikus
tradíció nagy tanításaival, - mint a Tao mágiája, a tantrikus buddhizmus
stb. - melyek az önmegvalósítás hatékonyabb útjaira vonatkoztak. [3] A
mesében az erről szóló megfigyelés és tudás is hagyományozódik. A meséből
egy meditációs jelképrendszer bontakozik ki.

A Fehélófiának alvilági utazása - mint minden utazás - egy fontosabb,
lényegibb, belül megtett útnak külső megjelenése. Minden vallás, minden
kultúra tud erről az igazi belső útról.

A hős alvilágra való utazása az "öntudatlan" felé fordulást jelképezi,
amely egy veszélyes, de életbevágóan fontos ellentéthez vezethet a tudat és
tudattalan között. A mesében fellehető ősi elemeken elgondolkodva, a magyar
lélek mibenlétének titokzatos mivoltát is megsejthetjük.

A lelki jelenségek leírásában fontos szerepet kap a sárkány alakja, mely
az alvilági sötétség, a gonosz erők megtestesítője. E fantázialény fejeinek
sokasága a megsokszorozott testi és szellemi erő ősi kifejeződése.

A sárkánnyal közvetett vagy közvetlen módon szinte minden mesehős küzd.

"Meséink mikrokozmikus terében az ilyen jellegű küzdelmek,
megpróbáltatások a legszembetűnőbbek. A hős félreérthetetlenül a
planetáris, kozmikus influenciákat győzi le, miután leszáll egy
kútba - vagy bizonyos próbákon átjutva mágikus processzusokat
bonyolít le a lélek rejtett világában - majd a királykisasszony
által megszemélyesített magasabb megismerés fényét, a szűz Sophiát
kiszabadítja, általában a fejét metszve le a szörnynek, vagyis
ezzel magához ragadva a mélyebb tudatosságot. ..." [4]

A Fehérlófia mesében is találkozhatunk a sárkány alakjával és a hozzá
fűződő világszerte ismert meseelemekkel. (Ám mesénk sárkánya különbözik a
nyugati sárkányképzetektől. Emberi, antropomorfizált lénye keleti
hagyományokat őriz!)

A sárkány ellentéte a mesében a griff, a nomádok legcsodálatosabb
szárnyas lénye.

"A griff és a sólyom alakváltozatai ugyanannak a mitikus
elképzelésnek, amely mindenütt a világon minden kultúrában
egyformán a keselyűben, a sasban, a ragadozó madárban, az emberi
szellem vagy még tágabb értelemben a szent szellemerő emanációját
látta". [5]

Mindenképpen egygyökerű a két jelcsoport, hiszen a madár-lélek kapcsolat
közismert a sámánizmuson belül is.

A mesehős életét felfoghatjuk úgy is, mint tudatos törekvést nem a földi
javak, hanem a szellemi emelkedettség felé. Útja példázata lehet annak, hogy
a szellemi út lehetőségét választva, a tudást megszerezve, beavatottként az
emberek kiválasztottak lehetnek.

A mese, mint erkölcsi példa

A mese ideális forrásanyagként szolgál az ősi világkép rekonstruálásához,
de nem kevésbé fontos az erkölcsi háttér, az erkölcsi tanítás, a bennük
megfogalmazott "viselkedésminták" vizsgálatához.

Az ősi közösségek gyermekei - a tudásanyag és világlátás melett -
erkölcsi erényeket is elsajátítottak a mesékből. Példaadó
viselkedésmódokkal, erkölcsjobbító történetekkel ismerkedtek meg általuk.

A mesei jelképek jelképrendszerbe rendeződésének legfőbb funkciója, hogy
az emberről, sorsáról a legfontosabb üzenetet közvetítse. Ez az üzenet
tolmácsolódik a legkisebb elemi struktúrában, a motívumban, a bonyolultabb
szerkezetű epizódban és a mese egészében: a típusban. A mese igazi célja az,
hogy az emberi életet értelmezze. A mesében minden ennek a célnak érdekében
szerveződik.

A mese a rendkívülinek - hősiességnek, hősinek - szolgáltat igazságot.
Ugyanakkor mindig emberközpontú:

"az emberi létezés mélységeibe, az emberi lélek mélységeibe
tekint." [6]

A mesebeli hős bármilyen hérosztól, mitikus hőstől származik is,
bármilyen mitikus vagy varázserővel van felruházva, valamiképpen mégis
ember. Amolyan közvetítő isten és ember között.

Sokszor magányosan, magára hagyatva, sőt elárultatva kell megvívnia
harcát, mert küzdelmében az emberi világban senkire sem számíthat. Így
történik ez a vizsgált mesében is. A hős végzetesen egyedül áll a világban,
tehát szenved. A szenvedés alakjának emberi arányát biztosítja.

Ugyanakkor a hős küzdelme nem csak önmagáért folytatott küzdelem. A
született "tudók" közösségük szolgái voltak, a legnagyobb tisztelet mellett
is, kiválasztottságuk terhe alatt. Népmeséink hőseiben ez a kiválasztottság
testesül meg. A hős erejét mindig jóra fordítja; rendet tesz, visszaállítja
a világ egyensúlyát. Mindezt kötelességének érzi, mintegy "világügyelő"
szerepet vállal. A hős a többiekért, a társadalomért, sőt a világ egészének
rendjéért lép fel. (Olyannyira a világ rendje a tét, hogy ez a rend kozmikus
összefüggésben részletesen és hitelesen kifejthető a meséből!)

Az archaikus mese a kozmikus együvétartozás őstapasztalását
hagyományozza. Az összetartozás érzése a mesei történetben magas rendű
etikai potenciával rendelkezik. A varázserejű, másokért bolyongó, másokat
szabadító hős legfőbb etikus magatartása az együttérzés, szolidaritás, a
humanitás.

A tündérmesék - így választott mesénk is - keletkezésükkor mindig
sorskérdéseket feszegettek. Megfogalmazták az emberek lehetetlent nem
ismerő, az istenig feltolakodó vágyát, korlátlan szabadságának és uralmának
álmát. A bennük ábrázolt küzdelem az emberiség próbája, mely a félelem és
halál leküzdésével az ember csodálatos lehetőségeinek történetévé válik.

A felemelkedés vágya sajátos világlátásként fejeződik ki a történetekben,
hisz a mese végkifejlete a legtragikusabb sorsot is korrigálja. A
szimbolikus jelentőségű mitikus lények (vizsgált mesékben a Hétszünyű
Koponyányimonyók és a sárkányok) leküzdése a mese hősét erkölcsi győzelemhez
segítik. Azt sugallták, hogy az ember reménykedhet a boldogság elérésében,
ha hallgat saját szellemére és az istenek megnyilatkozásaira.

A mese, mint iniciáció

Egy másik aspektusból a mese beavatási mítoszok és rítusok "egyszerűbb
mása"-ként funkcionál. A vallástörténész Mircea Eliade úgy fogalmazott, hogy

"a tündérmesék hallgatói anélkül, hogy tudatában lennének,
egyfajta beavatásban vesznek részt, ami hasonlít a primitív népek
beavatási szokásaihoz..." [7]

Vizsgált mesénk is irodalmi megfogalmazása az emberi felnőtté válás
folyamatának, hisz az egyéni fejlődés és a szocializáció alapvető megrázó
epizódját írja le. A nagykorúvá válás folyamatán belül a ritualizált
serdülőkor témája jelenik meg. A fejlődés lépései, akadályai képszerűek,
mégis kézenfekvőek a történetben.

A mesében olyan "tipikus" beavatási programot rekonstruálhatunk, amely
sok primitív tradícióban megtalálható. A mese ilyen szempontú elemzése a
következő rituális "forgatókönyv" szerint végezhető el:

(A) Elkülönítés
A felnőtt korba való sikeres átmenet megkövetel egyfajta előkészítő
elkülönítést vagy elszigetelés a megszokott világtól.

(B) Átmenet
Ekkor tanítják meg az idősebbek a törzsi szabályokat a beavatandóknak.
A jelölteknek gyakran fizikai és pszichikai jellegű erőpróbákat kell
kiállni, melyek arra hívják fel a figyelmet, hogy ez a közösségtől
távol, elkülönítésben töltött idő a halálhoz hasonlítható időszak.

(C) Újraegyesítés és újjászületés
A beavatási folyamatot a közösségbe (faluba, családba) való
visszatérés egy új név és ajándékok megkapása teszi teljessé, melyek a
beavatott új személyazonosságát, felnőtt státusát szimbolizálják.

Nyilvánvaló kapcsolat fedezhető fel a forgatókönyv és a Fehérlófia
története között. Fehérlófia születését és gyermekkorát követő gyors
szimbolikus átalakulási mozzanattal kezdődik (7*7 éves szoptatás). Majd a
leghosszabb szerkezeti rész következik: Fehérlófia elkülönítése az
alvilágban, ahol különféle megpróbáltatásokon megy keresztül. A történet
zárása hirtelen jut el a végkifejlethez (a griff véletlen megjelenése), "a
jó katasztrófához", vagyis a halálból való újraéledéshez.

A mese a felnövekedés rémségeiről és megpróbáltatásairól, a felnőtt
valósághoz való alkalmazkodás lehetőségeiről beszél. Modellje valamennyi
hiteles szertartási formának. A mesében megjelenő beavatás, mint a
kozmogóniai mítosz szertartási kifejezése az élet paradigmatikus metaforája,
az átalakulás ősi alapelvének folytonos működése.

Természetesen a mesével kapcsolatos fejtegetéseimmel nem a mese rituális
eredete mellett érvelek. Nem gondolom, hogy a történet egy tényleges
beavatási rítus átköltése lenne. Nincs olyan szertartás, melyet
történelmileg azonosítani lehetne vele; sőt úgy vélem inkább a beavatás
elképzelt folyamata a lényeges, az a sok különböző történelmi periódus és
helyzet, ami a mese mai formájában megvalósult.

A hagyományos elbeszélő forma az archaikus népélet töredékes, mégis
egyetemes érvényű bizonyítékát őrizte meg a mesei történetben.

* * *

E vázlatos forráselemzés végső tanulsága az lehet, hogy a mesék számos
szinten üzennek. A történetek a szimbólumok sokaságán keresztül az
erkölcsieken túl pszichológiai, társadalmi, hiedelmi, vallási tartalmakat is
közvetítenek. Az általuk megőrzött nyelvi és néphagyományi emlékekben
csodálatraméltó régiségek lappanganak. Ezek fokozatos feltárása és egykori
jelentésük kihüvelyezése neveléstörténeti szempontból érdekes és tanulságos
lehet.

A munka tovább bővíthető a mese szövegének - a történet, motívumok,
elemek - lépésről lépésre való végigkövetésével, boncolgatásával. A
mélyreható elemzés eszköz és munkahipotézis lehet ahhoz, hogy a mesét
neveléstörténeti szempontból értelmezzük.

Felhasznált irodalom

1. A Nap hét feje - USZÓ 4. Buddhista Misszió Dokumentáció
Internum, Bp. 1988.

2. Arany László: Magyar népmesék
Móra Ferenc Könyvkiadó, 1979.

3. Cey - Bert Róbert Gyula: A honfoglaláskori magyar fejedelmi konyha
Az ősi magyar konyha szimbolikai nyelvezete a magyar ősvallás tükrében
Magyar Bor Akadémia és Mezőgazda kiadó, 1996.

4. Csodakút Népmese, beavatás, álomfejtés, napút, mélylélektan, ezotéria
Tanulmányok a népmeséről, Szerkesztette: Pap Gábor
Pontifex Kiadó, 1994.

5. Dobos Ilona: Paraszti szájhagyomány, városi szóbeliség
Gondolat, Bp. 1986.

6. Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága
Corvina Könyvkiadó, Bp. 1978.

7. Eliade, Mircea: A mese bűvölete és a bontakozó gyermekei lélek
Gondolat, Bp. 1985.

8. Eliade, Mircea: A szent és a profán
Európa kiadó, Bp. 1987

9. Hankiss Elemér: Az emberi kaland - Egy civilizáció - elmélet vázlata
Helikon Kiadó, 1998.

10. Jankovics Marcell: Csillagok között fényességes csillag
Képzőművészeti Kiadó, 1987.

11. Jankovics Marcell: Jelkép - kalendárium
Medicina, Bp. 1988.

12. Kósa László: Hagyomány és közösség - Kozmosz könyvek
Atheneum, 1984.

13. Móser Zoltán: Jelek és ünnepek
Fekete sas kiadó, 1994.

14. Nagy Olga: A táltos törvénye - Népmese és esztétikum
Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978.

15. Nagy Olga: Hősök, csalókák, ördögök - Esszé a népmeséről
Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974.

16. Solymossy Sándor: A "vasorrú bába" és mitikus rokonai
Válogatott tanulmányok
Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991.

JEGYZETEK

[1] Szántai Lajos: A Nap hét feje, USZÓ 4. Buddhista Misszió Dokumentáció,
Internum, 1988. (23. o.)

[2] Jankovics Marcell: "Csillagok között fényességes csillag", 1987.

[3] Csodakút, 1994. (268. o.)

[4] Uott.

[5] Ferdinándi Mihály: Az Istenkeresők, 1943. (138. o.)

[6] Nagy Olga: Hősök, csalókák, ördögök (56. o.)

[7] Eliade: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek (202. o.)

Dimenzió #18

Nem iskolás fokon...

(pedagógia, neveléstörténet)

Legnépszerűbb számunk

Legnépszerűbb cikkünk

Dimenziók