Dimenzió #18

Nem iskolás fokon...

(pedagógia, neveléstörténet)

Legnépszerűbb számunk

[#24] Kapcsolat - kezdő és gyakorló szeretőknek -


Legnépszerűbb cikkünk

[#24] Szerelmes versek

                            Duzmathné Tancz Tünde:
                           ()

  NEVELÉSI MODELL - REKONSTRUKCIÓ A FEHÉRLÓFIA CÍMŰ MAGYAR NÉPMESE ALAPJÁN

                            A mese itt olvasható

                    A mese, mint neveléstörténeti forrás

   A  múlt század óta külföldi és magyar tudósok sora foglalkozik a népmesék
gyűjtésével,   kutatásával.   Számtalan   érdekes  meseértelmezési  kísérlet
született   nálunk   is,   melyek  a  meséket  újabb  és  újabb  aspektusból
közelítették   meg.   (Sajnos   ezek   többsége  kis  példányszámú,  nehezen
hozzáférhető kiadványokban jelent meg.)

   A  mesék megközelítésének lehetséges módszereire sokféle példát találunk:
így a magyar őstörténet, a csillagos ég illetve a hagyományos csillagmítoszi
rendszer,   az   egyéni   beavatási   szertartások,   az   álom  által  való
megérintettség,   a   misztikus   önmegvalósítás   sajátos  vetületeként.  A
tanulmányok  alkotói  a  megértés esélyeivel pillantottak be egy-egy népmese
titokteli, kincseket rejtő mélységeibe.

   Természetesen  az,  hogy a meseértelmező melyik megközelítési lehetőséget
és  módszert  alkalmazza  az  elemzés során, az érdeklődésétől, tudásától is
függ. A következőképpen fogalmazta meg ezt Szántai Lajos:

        "A   magyar  népmese  tulajdonsága,  hogy  teljes  tisztaságában
     tükrözi az ősi tudás áthagyományozott egyetemességét. A mesének, az
     egész    elvéből   következően,   nincs   egyetlenegy   értelmezési
     lehetősége.  Bármilyen  tetszőleges  irányból  megközelíthető - pl.
     asztrológia,  alkímia,  jóga, sámánizmus, népi kozmológia -, minden
     esetben  valóságos  képet  ad  a  Lét  természetéről  és  az  ember
     tudatában  végrehajtható  szakrális feladatról. A mesei szimbólumok
     ezért  jól  értelmezhetőek  a léturalkodó archaikus jelrendszereken
     keresztül,  amelyek segítségével sok esetben megállapítható, hogy a
     mesei jelkép milyen szerepet tölt be." [1]

   E   forráselemzés  a  meséhez  az  áthagyományozott  ismeretek  sokaságán
keresztül, elsősorban neveléstörténeti - őstörténeti, beavatási - szempontok
irányából  közelít.  Terjedelmi  korlátok  miatt természetesen csak vázlatos
lehet, inkább a gondolatfelvetések, mint az elemzések szintjén marad.


                     A mese éltető közege: a szóbeliség

   Az  archaikus,  népi  társadalmakban  a  szóbeli műfajoknak fontos szerep
jutott (és jut mai is!) a kulturális értékek továbbadásában. A szájhagyomány
az írástudatlan emberek körében élt és él a legintenzívebben.

   A  szóbeliséget - az írásbeliségre alapozott idő- és történelemérzésekkel
szemben  -  egyfajta  társadalmi  amnézia  jellemzi, amely az egyének nyelvi
memóriájában  őrzi a társadalom kultúráját, állandóan megtisztítva, jelenhez
idomítva tartja fenn homeosztázisát.

   A   szóbeli   kultúrában  is  megfigyelhetők  azonban  azok  az  eszközök
(formulák, ismétléstechnika, intézményesített emlékezet formái: genealógiák,
közmondások  stb.),  amelyek az amnézia visszaszorítását szolgálják. Ezek az
eszközök  az  örökös jelen és a hozzá adaptált változó múlt viszonyát a múlt
bizonyos  mértékű  rögzítésével  befolyásolják.  A szóbeliség tehát bizonyos
írásbeli  funkciókat  előlegez;  egyszerre  szembesít minden hagyománnyal, a
történelem különböző korszakaival, világképek geológiai rétegeivel.

   Jung óta tudjuk, hogy a kollektív emlékezet tudat alá süllyedt tárházában
emlékképek,  archetípusok  rejtőznek,  melyek  álomképeinkben bukkannak fel,
áthágva  a  tér  és  az  idő  dimenzióit.  Az  álomképek, az álom által való
megérintettség a népmesékben is megjelennek.

   A   mesét   szimbólumok  rendszereként  tekinthetjük,  melynek  hátterébe
beleérezzük   az   emberi   kultúra   ezernyi   emlékképét.   A  szimbólumok
fejlődésükben   évezredes   utat   jártak   és   járnak  be.  Így  teszik  a
szimbólumrendszer jelzései a mesét "örök" műfajjá.

   A  mese  -  akárcsak  a  mítosz  - szerves kultúrát feltételez, mert ahol
megszületett  ott  értették  és  hagyományozták. Az ősi közösségek emberei a
világban   jelentkező   eseményeket   vissza   tudták   vezetni  a  kozmikus
összefüggésekig  illetve  ezeket  értelmezve  érvényesítették  a  hétköznapi
jelenségekben   is.  A  dolgok  többrétegűségét  organikus  egységbe  tudták
foglalni.  Tudásukat  megőrizték és továbbadták a következő generációknak, a
gyerekeknek,  - a nekik megfelelő formában - a mesében. A gyermek attól vált
felnőtté,  ha  már  megértette  a  felnőttek "virágnyelvét", tudta, hogy mit
beszélnek körülötte és miért.

   A  népköltészetben  nincs  egyszeri,  megismételhetetlen  alkotás,  nincs
eredeti,  hiteles  szöveg. Az alkotások variánsokban élnek. A folklórgyűjtők
nem  tesznek  mást,  mint  lerögzített formában irodalmivá avatják a szóbeli
alkotásokat. A népmese léte sokkal inkább lélektani kérdés, mint irodalmi. A
népmese  nem  az elmondót, hanem a közösséget jellemzi, így nemzeti jelleget
is ölt.

   A  forráselemzésre kiválasztott Fehérlófia egyik legősibb elemeket mutató
tündérmesénk,  melynek  több lejegyzett változata ismert. A népmese szövegét
Arany László Magyar népmesék című kötetéből választottam.

   Bár a régmúlt időkből tudatosan feljegyzett népmese változatunk nincsen -
így  a népmese ősi létezéséről, mivoltáról sem lehetnek pontos és megbízható
ismereteink  -  a  hagyományozott  (a  gyűjtő  által  rögzített)  alak mégis
segítségünkre    lehet    a    neveléstörténeti   elemzésben.   Segítségével
"bejárhatjuk"  azt  a  tárgyi  és  pszichikus vidéket, ahol és amiben őseink
éltek.

   Az  elemzés  csak  azokat  a  meseelemeket,  motívumokat  érinti, amelyek
bizonyíthatóan megvoltak kereszténység előtti pogány hitvilágunkban. Annak a
gondolkodásnak  képét  hivatott  rekonstruálni,  amelyet a nomád magyarság a
környező  természetről,  a  világról,  a  kozmikus  jelenségekről, önmagáról
lelkében  táplált,  amit  a  hiedelmekben  magával  hozott  s amit átadásra,
megőrzésre érdemesnek tartott.


                        A mese, mint nevelési modell

   A  szóban  öröklődő  emlékeket,  tudást, hiedelmeket - így az ezeket őrző
meséket  is  -  kis  változtatásokkal  számtalanszor  hallották  a gyermekek
szülőktől,   nagyszülőktől,   tiszteletre  méltó  öregektől.  (A  mesének  a
felnőttek körében is társadalmi funkciója volt az archaikus kultúrákban!). A
mesei  hagyomány  univerzális  tudásanyagot  hordozott,  amelybe  - ha elemi
szinten is -, minden fontos ismeret, szükséglet helyet kapott, együtt élt. A
gyermekek nemzedékről nemzedékre ebbe az öröklődő tradícióba születtek bele.

   A  mesék  -  akár  a  mitológiák - azért jöttek létre, hogy az embereknek
segítsenek  élni.  Modellt  szolgáltassanak  az  élet  eseményeihez, a világ
megértéséhez,  ahhoz hogy az emberek megtalálják helyüket a világban. A mese
azonban  nem  valóság,  hanem  a  valóság  lényegének  megragadása.  Ezen  a
hétköznapi  szinten tehát modell, mely világunk értelmezését hagyta (hagyja)
gyermekeinkre.

   A  mesei  történetek a közösségi és a családi élet illetve nevelés belső,
bizalmas  emlékeit  is őrzik, melyekből több életben maradt mint azt az első
látásra  vélnénk.  Ezen emlékképek és jelképek megfejtése nem könnyű, de nem
is esetleges feladat.


                  A mese, mint az ősi társadalom leképzése

   A  Fehérlófia  számtalan forrásból táplálkozik. Sok korszak emléke tapadt
hozzá,  mégis  kibonthatóak  belőle  azok  a  motívumok (téma, szüzsé stb.),
amelyek  sokszázados  hagyománynak számítanak. A mese tanulmányozása sok-sok
elemet  segít  fölfedezni  a mese forrásai, a mese és a hiedelmek, a mese és
valóság, a mese által közvetített üzenetek összefüggéseiből.

   A  mese  elterjedésének  vizsgálata igazolta, hogy típusa a nyugat-ázsiai
meseterülethez  tartozik,  mely  a  finnugorság  és  a  sokféle  türk  népek
mesetermékeit  foglalja  magában.  Abból  az  őspogány típusból való, mely a
honfoglalás előtti korokból fennmaradva él folklórunkban.

   Jelképrendszere  a pusztai nomád társadalom rendjét tükrözi. A főhős neve
(lótól  ellett!) is a mese pusztai lovas eredtére utal. A történet szereplői
és   a  cselekményelemek  szimbolikus  jelentést  hordoznak.  A  szereplőket
tekintve például Fehérlófia a hódító nomád életmódot folytatókat, Fanyüvő az
erdőlakó  népet,  Kőmorzsoló  a  földtúrókat  (földművelőket),  Vasgyúró  az
iparral  foglalkozó  népeket jelképezi. Kapcsolatuk a sztyeppei népcsoportok
szigorú  rangsorát tükrözi. Mesebeli szerepük életmódjukat, harcmodorukat és
viselkedésüket példázza.


                  A mese, mint elődeink világképének tükre

   Ahhoz, hogy a mesében feltáruló múltat, az áthagyományozott tudást jobban
megismerhessük,  ismernünk  kell elődeink értékrendjét, hiszen a magunké nem
elégséges  hozzá. Ismernünk kell azt a mitikus vagy naiv világképet, amely a
tudományos  gondolkodás  elterjedése előtt az ember kozmológiai ismereteinek
foglalata volt.

   A  meseelemzés  során  e  világlátásról fölvázolható modell-rekonstrukció
értelmezési   lehetőséget,   "kulcsot"   adhat,   annak  a  titkosírásnak  a
megfejtéséhez,  amellyel hajdani ősünk látta a számára megismerhető világot.
Titkosírásról  beszélünk,  hiszen a jelképekben, analógiákban megfogalmazott
jelrendszer   a  maga  idejében  egyetemes  volt  ugyan,  de  a  mai  elvont
fogalmakban gondolkodó elme számára érthetetlen. E tény azonban nem zárhatja
ki az értelmezést, mely megkönnyítheti, hogy elődeink bőrébe bújjunk és az ő
szemükkel  lássunk.  (Az  értelmezésben  az antropológiai iskolák "primitív"
népeket kutató irányzatai is segítségünkre lehetnek.)

   A  Fehérlófia  legősibb  tündérmeséink  közé  tartozik.  E  tündérmesék a
kozmikus  világérzés,  a  természetközelség,  egy  ősibb, még ki nem kezdett
világlátást  őriznek.  A  bennük  fellelhető  ősi  képzetek  eredetileg  egy
egységes  és  sajátos  gondolatrendszer  részei  voltak,  amelyből  értelmes
világkép   rajzolódik  ki.  (Még  akkor  is  ha  a  ránk  maradt  emlékekből
összerakott kép egyesek számára önkényesnek tűnhet!)

   Őseink  a  világot  és  önmagukat  egységnek gondolva égi és földi dolgok
között  szoros  összefüggéseket tételeztek fel. A kozmoszt az élő természet,
saját  környezetük  közvetlen  folytatásának  tekintették.  A természet és a
kozmikus  rend  alávetettjeként  felsőbbrendű  hatalmat  tulajdonítottak  az
égitesteknek. Természet-, sors- és történelemformáló erők megtestesüléseinek
fogták fel őket.

   A    mesekutatások    ismeretében    a   mesék   mitikus   világképét   a
naprendszerképzet  előfutárának  tekinthetjük.  Propp mesei szerkezetekre és
szerepekre   vonatkozó   megállapításait   tovább   bővíthetjük   a  bolygók
mozgáspályájára (állatövi csillagképrendszer) valamint az ezekhez kapcsolódó
jel-, (forma, szín) és jelképrendszerre vonatkozóan.

   A  választott  mesének  is  van a kozmoszra vonatkoztatható közlendője. A
kozmikus  erőktől  -  csillagoktól  és  planétáktól  -  való  függés érzetét
tükrözi,  kozmoszt  leképző  jelrendszer lelhető fel benne. Ez a rendszer, a
"szemantikai   univerzum",   megfelel   a  valóságos  univezumnak.  A  mesei
szerepkörök hordozói planetáris képzetek nyomait őrzik, így ezek a szerepek,
csillagképek, jelek - alapján leírhatók. [2]

   A  mese  szerkezete,  körkörös  időfelfogása is az ősi világképre utal. A
mesei  történés a hőskarrier egy körre írható fel. A mese egészében körkörös
felépítésű,  az  eseményláncolat ciklikus jellegű. A hős ugyanoda ér vissza,
ahonnét  elindult  -  szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. A mesei vég
záró  mondata  tragikus  újrakezdést sejtet. (Nem más ez, mint a cselekményt
újraindító újabb "károkozás"!)

   Vizsgált  tündérmesénk  egy  mágikus  -  animisztikus  gondolkodás költői
kivetülése.  Őseink  "prelogikus gondolkodásmódja" sejthető benne. Ez az ősi
világlátás, a valóság megközelítésének sajátos módját jelentette - melyben a
világ  megismerésekor  nem a ráció, hanem a fantázia játszotta a főszerepet.
Eleink   világukban  mindent  megszemélyesítettek,  antropomorfizáltak.  Nem
tudtak   különbséget  tenni  a  természetes  és  természet  feletti  között;
"varázstudatuk" nem választotta el a reálist az irreálistól.

   A  mágikus  gondolkodásban benne rejlett a világ birtoklásának határtalan
lehetősége.  Ez  a  naiv  hiedelem  a mesei optimizmus lényege és forrása. A
Fehérlófia történetének számtalan motívuma alapul e mágikus szemléleten (pl.
a  csodák  törvényszerűségként  hatnak,  hiperbolisztikus  készség az alakok
rajzában, állatok beszéde és segítsége stb.)

   A  mesében  megjelenő meseszámok is ősi szemléletből fakadnak: természeti
folyamatok,    kozmikus   jelenségek,   tér-idő   viszonyok,   emberi-társas
kapcsolatok jelképi kifejezései. Bűvös erővel rendelkeznek és ezt az erőt át
is tudják adni tárgyaknak, élőlényeknek és olyan cselekményeknek, amelyekben
részt vesznek.

   A Fehérlófia mesei funkciói misztikus számokkal írhatók le. A történetben
a hős, a segítők, a keresett személy és az ellenség szerepét hármasok töltik
be, amelyek egyben fokozati eltéréseket is jelentenek.

   A  hármas szám az időtartamok hármas tagozódásának megfigyelésén alapult.
A  hármasságok a teljesség, a tökéletesség, az isteni tulajdonságok képzetét
ébresztették  őseinkben. Ilyen tulajdonsággal ruházták föl a hozzájuk kötődő
számokat, a hármas többszöröseit is.

   Figyelemre  méltó  Fehérlófiának  nevelése  is.  Anyja a fiút kétszer hét
esztendeig  szoptatta, addig míg meg nem erősödött, fel nem készült a próbák
kiállására. (A gyermeksámánoknál is fordulópontot jelent a hét éves kor!)

   A  hetes  az  ember  kozmikus élményeihez, csillagászati megfigyeléseihez
fűződött  és  az  égi viszonylatokat fejezte ki. Ezért telítődhetett mágikus
tartalmakkal  és  válhatott  a  valóságon  túli,  rendkívüli értékek mérték-
meghatározójává.   A   mesében  a  már-már  irracionálisnak  tűnő,  idő-  és
téregységek jelzésére szolgál.


                              Hiedelem és mese

   A mesei világot meghatározza a hiedelemvilág. Utóbbi táplálja az előbbit,
vagy  utóbbi  képezi  azt  a  talajt, amelyen az előbbi kisarjad. Megfosztva
ettől a talajtól, elsorvad a mesei elem.

   Már  Róheim  Géza rámutatott, hogy a mesékből sokkal inkább rekonstruálni
lehet  az  ősi  hiedelemrendszert,  a magyar ősvallást, mint az elszórtan és
egymással  kapcsolatban  nem  lévő  hiedelemcsökevényekből,  melyeket ma már
csupán a passzív hiedelemvilágból gyűjthetünk.

   A  Fehérlófia  mesében  is  megfigyelhetjük  a  magyar hiedelem, ősvallás
szimbolikai rendszerét. Nézzük ezeket az elemeket a teljesség igénye nélkül,
vázlatpontokba szedve.

   -  Az ősi tudat tér és idő relativitása
   -  A  kozmikus  küzdelem,  az ellentétek örökös harcának ősprincípiumként
      való felfogása
   -  Ember és állat közös származásának hite: a totem eredet-mítosz elemei,
      az őstisztelet
   -  Az emberi és állati lét közötti határ elmosódása
   -  A   mesehős   mitikus   (isteni)  származásának   reminiszcenciái  pl.
      rendkívüli  körülmények  a  születéskor,  halhatatlanság, igazságosság
      stb.
   -  Az isteni szellemerő emanációi pl. a griff, a bor
   -  Sámán kozmogónia; pl. a "föld köldöke", az alvilág képzete
   -  A sárkány, mint az alvilág démoni szellemlakója
   -  Nagy erejű, nagy étvágyú hősök, mint  a mitikusság nyomai
   -  A főzés, mint ideális kommunikációs eszköz a különböző világok között
   -  A  bogrács, mint  az  öt alapelem egyesített  jelképe (tűz, víz, föld,
      fém, fa)
   -  Az együttevés ősi mágikus jelentése
   -  A reinkarnáció emlékezete
   -  A mágikus erejű anyatej költői megfogalmazása
   -  A  férfiasság,  mint  az  erő  fokmérője  pl. varázseszközök phallikus
      jelentése
   -  A próba, mint a hősiesség, a helytállás és az erő fokmérője stb.


               A mese, mint a táltosbeavatás jelképrendszere

   A  századok  során több magyar népmesébe bekerült a táltosi tevékenységek
szimbolikája.  Rejtve  őrizték  ezek a népi alkotások a táltos tevékenységek
pozitív emlékeit.

   A  Fehérlófia is bemutatja a táltos szerepét: a társadalom jótevőjét, aki
az  emberekért  küzd  és  sikerrel jár a földöntúli világ erőivel szemben. A
mese  különösen kidomborítja a táltos hős emberfeletti erejét és tehetségét,
melyekre a feladatok végrehajtásában nagy szüksége van.

   A  mese  szerkezete,  gyönyörű  jelképrendszere,  rejtjelezett  nyelve  a
táltostevékenység,  a  révülés  különböző  szintjeit írja le. Kövessük végig
vázlatosan e tevékenységet a meseelemek szintjén:

 - A hős emberfeletti  erővel születik lóanyától, (tehát valójában táltos).

 - A hős erős ellenfelekkel találkozik és párviadalban legyőzi őket
   (Az  ősi  hitvilág  szerint  a  táltosnak  állatalakban többször meg kell
   küzdenie az ellentétes erőkkel.)

 - A hős az elrabolt királylány kiszabadítására indul az alvilágba.
   (A   táltos  az  elrabolt  lelket  megpróbálja  visszahozni  a  szellemek
   földöntúli világából.)

 - A hős megmenti a királylányt és legyőzi az alvilág rabló szellemszörnyét.
   (A táltos révülése során szintén megmenti az elrabolt lelket.)

 - A  hős  visszaküldi  a királylányt a felvilágba, de ő maga az  alvilágban
   reked.
   (Itt   a  táltosrévülés  veszélyei  mutatkoznak  meg,  a  révülés  komoly
   lélektani veszélyekkel és baleseti lehetőségekkel járhat.)

 - A táltos sas (a nagy madár)  felviszi a hőst az alvilágból a felvilágba
   (A táltos segítőszelleme révén sikerrel járja meg a révülés útját.)

 - Útközben a hős saját levágott végtagjaival eteti a sasmadarat.
   (A  mese  ezen  itt  a  táltosbeavatás fontos mozzanatára utal: a jövendő
   táltost a szellemek szétdarabolják és megeszik.)

 - A  táltos  sas  a  hős  végtagjait  visszaforrasztja, és ettől a hős  még
   nagyobb erőt nyer.
   (A  beavatandó  táltost  a  szellemek  újjáélesztik  és  megadják  neki a
   táltoserőt.)

 - A hős feleségül veszi a királylányt, s ő maga is király lesz
   (A jelölt elnyerte beavatottságát és valódi táltos lett belőle.)


                     A mese, mint az önmegvalósítás útja

   Meséink  jelentősebb  és  ősibb  része  a transzcendens Én felébresztését
célozza,  és mély bölcsessége révén szoros párhuzamba állítható az archaikus
tradíció  nagy  tanításaival,  -  mint a Tao mágiája, a tantrikus buddhizmus
stb.  -  melyek  az  önmegvalósítás  hatékonyabb  útjaira vonatkoztak. [3] A
mesében  az  erről  szóló megfigyelés és tudás is hagyományozódik. A meséből
egy meditációs jelképrendszer bontakozik ki.

   A  Fehélófiának  alvilági  utazása  - mint minden utazás - egy fontosabb,
lényegibb,  belül  megtett  útnak  külső  megjelenése. Minden vallás, minden
kultúra tud erről az igazi belső útról.

   A  hős  alvilágra  való utazása az "öntudatlan" felé fordulást jelképezi,
amely  egy veszélyes, de életbevágóan fontos ellentéthez vezethet a tudat és
tudattalan  között. A mesében fellehető ősi elemeken elgondolkodva, a magyar
lélek mibenlétének titokzatos mivoltát is megsejthetjük.

   A  lelki jelenségek leírásában fontos szerepet kap a sárkány alakja, mely
az  alvilági sötétség, a gonosz erők megtestesítője. E fantázialény fejeinek
sokasága a megsokszorozott testi és szellemi erő ősi kifejeződése.

   A sárkánnyal közvetett vagy közvetlen módon szinte minden mesehős küzd.

        "Meséink  mikrokozmikus  terében  az  ilyen  jellegű  küzdelmek,
     megpróbáltatások  a  legszembetűnőbbek.  A hős félreérthetetlenül a
     planetáris,  kozmikus  influenciákat  győzi  le, miután leszáll egy
     kútba  -  vagy  bizonyos  próbákon  átjutva  mágikus processzusokat
     bonyolít  le  a  lélek  rejtett világában - majd a királykisasszony
     által  megszemélyesített magasabb megismerés fényét, a szűz Sophiát
     kiszabadítja,  általában  a  fejét  metszve  le a szörnynek, vagyis
     ezzel magához ragadva a mélyebb tudatosságot. ..." [4]

   A  Fehérlófia  mesében  is  találkozhatunk a sárkány alakjával és a hozzá
fűződő  világszerte  ismert  meseelemekkel. (Ám mesénk sárkánya különbözik a
nyugati    sárkányképzetektől.   Emberi,   antropomorfizált   lénye   keleti
hagyományokat őriz!)

   A  sárkány  ellentéte  a  mesében  a  griff,  a  nomádok legcsodálatosabb
szárnyas lénye.

        "A  griff  és  a  sólyom  alakváltozatai  ugyanannak  a  mitikus
     elképzelésnek,   amely   mindenütt   a  világon  minden  kultúrában
     egyformán  a  keselyűben,  a sasban, a ragadozó madárban, az emberi
     szellem  vagy  még tágabb értelemben a szent szellemerő emanációját
     látta". [5]

   Mindenképpen  egygyökerű a két jelcsoport, hiszen a madár-lélek kapcsolat
közismert a sámánizmuson belül is.

   A  mesehős életét felfoghatjuk úgy is, mint tudatos törekvést nem a földi
javak, hanem a szellemi emelkedettség felé. Útja példázata lehet annak, hogy
a  szellemi út lehetőségét választva, a tudást megszerezve, beavatottként az
emberek kiválasztottak lehetnek.


                         A mese, mint erkölcsi példa

   A mese ideális forrásanyagként szolgál az ősi világkép rekonstruálásához,
de  nem  kevésbé  fontos  az  erkölcsi háttér, az erkölcsi tanítás, a bennük
megfogalmazott "viselkedésminták" vizsgálatához.

   Az  ősi  közösségek  gyermekei  -  a  tudásanyag  és  világlátás melett -
erkölcsi     erényeket    is    elsajátítottak    a    mesékből.    Példaadó
viselkedésmódokkal, erkölcsjobbító történetekkel ismerkedtek meg általuk.

   A  mesei jelképek jelképrendszerbe rendeződésének legfőbb funkciója, hogy
az  emberről,  sorsáról  a  legfontosabb  üzenetet  közvetítse. Ez az üzenet
tolmácsolódik  a  legkisebb elemi struktúrában, a motívumban, a bonyolultabb
szerkezetű epizódban és a mese egészében: a típusban. A mese igazi célja az,
hogy  az emberi életet értelmezze. A mesében minden ennek a célnak érdekében
szerveződik.

   A  mese  a  rendkívülinek - hősiességnek, hősinek - szolgáltat igazságot.
Ugyanakkor mindig emberközpontú:

        "az  emberi  létezés  mélységeibe,  az  emberi lélek mélységeibe
     tekint." [6]

   A   mesebeli  hős  bármilyen  hérosztól,  mitikus  hőstől  származik  is,
bármilyen  mitikus  vagy  varázserővel  van  felruházva,  valamiképpen mégis
ember. Amolyan közvetítő isten és ember között.

   Sokszor  magányosan,  magára  hagyatva,  sőt  elárultatva  kell megvívnia
harcát,  mert  küzdelmében  az  emberi  világban  senkire sem számíthat. Így
történik  ez a vizsgált mesében is. A hős végzetesen egyedül áll a világban,
tehát szenved. A szenvedés alakjának emberi arányát biztosítja.

   Ugyanakkor  a  hős  küzdelme  nem  csak  önmagáért folytatott küzdelem. A
született  "tudók" közösségük szolgái voltak, a legnagyobb tisztelet mellett
is,  kiválasztottságuk terhe alatt. Népmeséink hőseiben ez a kiválasztottság
testesül  meg. A hős erejét mindig jóra fordítja; rendet tesz, visszaállítja
a  világ  egyensúlyát.  Mindezt  kötelességének  érzi, mintegy "világügyelő"
szerepet  vállal. A hős a többiekért, a társadalomért, sőt a világ egészének
rendjéért lép fel. (Olyannyira a világ rendje a tét, hogy ez a rend kozmikus
összefüggésben részletesen és hitelesen kifejthető a meséből!)

   Az    archaikus    mese   a   kozmikus   együvétartozás   őstapasztalását
hagyományozza.  Az  összetartozás  érzése  a  mesei  történetben magas rendű
etikai  potenciával  rendelkezik.  A varázserejű, másokért bolyongó, másokat
szabadító  hős  legfőbb  etikus  magatartása az együttérzés, szolidaritás, a
humanitás.

   A  tündérmesék  -  így  választott  mesénk  is  -  keletkezésükkor mindig
sorskérdéseket   feszegettek.  Megfogalmazták  az  emberek  lehetetlent  nem
ismerő,  az istenig feltolakodó vágyát, korlátlan szabadságának és uralmának
álmát.  A  bennük  ábrázolt küzdelem az emberiség próbája, mely a félelem és
halál leküzdésével az ember csodálatos lehetőségeinek történetévé válik.

   A felemelkedés vágya sajátos világlátásként fejeződik ki a történetekben,
hisz   a   mese  végkifejlete  a  legtragikusabb  sorsot  is  korrigálja.  A
szimbolikus  jelentőségű  mitikus  lények  (vizsgált  mesékben  a  Hétszünyű
Koponyányimonyók és a sárkányok) leküzdése a mese hősét erkölcsi győzelemhez
segítik.  Azt  sugallták, hogy az ember reménykedhet a boldogság elérésében,
ha hallgat saját szellemére és az istenek megnyilatkozásaira.


                           A mese, mint iniciáció

   Egy  másik  aspektusból  a mese beavatási mítoszok és rítusok "egyszerűbb
mása"-ként funkcionál. A vallástörténész Mircea Eliade úgy fogalmazott, hogy

        "a  tündérmesék  hallgatói  anélkül,  hogy  tudatában  lennének,
     egyfajta  beavatásban  vesznek részt, ami hasonlít a primitív népek
     beavatási szokásaihoz..." [7]

   Vizsgált  mesénk  is  irodalmi  megfogalmazása  az  emberi felnőtté válás
folyamatának,  hisz  az  egyéni fejlődés és a szocializáció alapvető megrázó
epizódját  írja  le.  A  nagykorúvá  válás  folyamatán  belül  a ritualizált
serdülőkor  témája  jelenik  meg.  A fejlődés lépései, akadályai képszerűek,
mégis kézenfekvőek a történetben.

   A  mesében  olyan  "tipikus" beavatási programot rekonstruálhatunk, amely
sok  primitív  tradícióban  megtalálható.  A mese ilyen szempontú elemzése a
következő rituális "forgatókönyv" szerint végezhető el:

   (A) Elkülönítés
      A  felnőtt  korba  való sikeres átmenet megkövetel egyfajta előkészítő
      elkülönítést vagy elszigetelés a megszokott világtól.

   (B) Átmenet
      Ekkor tanítják meg az idősebbek a törzsi szabályokat a beavatandóknak.
      A  jelölteknek  gyakran fizikai és pszichikai jellegű erőpróbákat kell
      kiállni,  melyek  arra  hívják  fel a figyelmet, hogy ez a közösségtől
      távol, elkülönítésben töltött idő a halálhoz hasonlítható időszak.

   (C) Újraegyesítés és újjászületés
      A   beavatási   folyamatot   a   közösségbe  (faluba,  családba)  való
      visszatérés egy új név és ajándékok megkapása teszi teljessé, melyek a
      beavatott új személyazonosságát, felnőtt státusát szimbolizálják.

   Nyilvánvaló  kapcsolat  fedezhető  fel  a  forgatókönyv  és  a Fehérlófia
története   között.  Fehérlófia  születését  és  gyermekkorát  követő  gyors
szimbolikus  átalakulási  mozzanattal  kezdődik (7*7 éves szoptatás). Majd a
leghosszabb   szerkezeti   rész   következik:   Fehérlófia  elkülönítése  az
alvilágban,  ahol  különféle  megpróbáltatásokon  megy keresztül. A történet
zárása  hirtelen  jut el a végkifejlethez (a griff véletlen megjelenése), "a
jó katasztrófához", vagyis a halálból való újraéledéshez.

   A  mese  a  felnövekedés  rémségeiről  és  megpróbáltatásairól, a felnőtt
valósághoz  való  alkalmazkodás  lehetőségeiről  beszél. Modellje valamennyi
hiteles   szertartási   formának.  A  mesében  megjelenő  beavatás,  mint  a
kozmogóniai mítosz szertartási kifejezése az élet paradigmatikus metaforája,
az átalakulás ősi alapelvének folytonos működése.

   Természetesen  a mesével kapcsolatos fejtegetéseimmel nem a mese rituális
eredete  mellett  érvelek.  Nem  gondolom,  hogy  a  történet  egy tényleges
beavatási   rítus   átköltése   lenne.   Nincs   olyan   szertartás,  melyet
történelmileg  azonosítani  lehetne  vele;  sőt  úgy vélem inkább a beavatás
elképzelt  folyamata  a  lényeges, az a sok különböző történelmi periódus és
helyzet, ami a mese mai formájában megvalósult.

   A  hagyományos  elbeszélő  forma  az  archaikus  népélet töredékes, mégis
egyetemes érvényű bizonyítékát őrizte meg a mesei történetben.

                                   *  *  *

   E  vázlatos  forráselemzés  végső tanulsága az lehet, hogy a mesék számos
szinten   üzennek.   A  történetek  a  szimbólumok  sokaságán  keresztül  az
erkölcsieken túl pszichológiai, társadalmi, hiedelmi, vallási tartalmakat is
közvetítenek.  Az  általuk  megőrzött  nyelvi  és  néphagyományi  emlékekben
csodálatraméltó  régiségek  lappanganak. Ezek fokozatos feltárása és egykori
jelentésük  kihüvelyezése neveléstörténeti szempontból érdekes és tanulságos
lehet.

   A  munka  tovább  bővíthető  a  mese  szövegének - a történet, motívumok,
elemek   -   lépésről  lépésre  való  végigkövetésével,  boncolgatásával.  A
mélyreható  elemzés  eszköz  és  munkahipotézis  lehet  ahhoz,  hogy a mesét
neveléstörténeti szempontból értelmezzük.


                            Felhasznált irodalom

 1. A Nap hét feje - USZÓ 4. Buddhista Misszió Dokumentáció
      Internum, Bp. 1988.

 2. Arany László: Magyar népmesék
      Móra Ferenc Könyvkiadó, 1979.

 3. Cey - Bert Róbert Gyula: A honfoglaláskori magyar fejedelmi konyha
      Az ősi magyar konyha szimbolikai nyelvezete a magyar ősvallás tükrében
      Magyar Bor Akadémia és Mezőgazda kiadó, 1996.

 4. Csodakút Népmese, beavatás, álomfejtés, napút, mélylélektan, ezotéria
      Tanulmányok a népmeséről, Szerkesztette: Pap Gábor
      Pontifex Kiadó, 1994.

 5. Dobos Ilona: Paraszti szájhagyomány, városi szóbeliség
      Gondolat, Bp. 1986.

 6. Dömötör Tekla: A magyar nép hiedelemvilága
      Corvina Könyvkiadó, Bp. 1978.

 7. Eliade, Mircea: A mese bűvölete és a bontakozó gyermekei lélek
      Gondolat, Bp. 1985.

 8. Eliade, Mircea: A szent és a profán
      Európa kiadó, Bp. 1987

 9. Hankiss Elemér: Az emberi kaland - Egy civilizáció - elmélet vázlata
      Helikon Kiadó, 1998.

10. Jankovics Marcell: Csillagok között fényességes csillag
      Képzőművészeti Kiadó, 1987.

11. Jankovics Marcell: Jelkép - kalendárium
      Medicina, Bp. 1988.

12. Kósa László: Hagyomány és közösség - Kozmosz könyvek
      Atheneum, 1984.

13. Móser Zoltán: Jelek és ünnepek
      Fekete sas kiadó, 1994.

14. Nagy Olga: A táltos törvénye - Népmese és esztétikum
      Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1978.

15. Nagy Olga: Hősök, csalókák, ördögök - Esszé a népmeséről
      Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1974.

16. Solymossy Sándor: A "vasorrú bába" és mitikus rokonai
      Válogatott tanulmányok
      Akadémiai Kiadó, Budapest, 1991.

                                  JEGYZETEK

[1]  Szántai  Lajos: A Nap hét feje, USZÓ 4. Buddhista Misszió Dokumentáció,
     Internum, 1988. (23. o.)

[2]  Jankovics Marcell: "Csillagok között fényességes csillag", 1987.

[3]  Csodakút, 1994. (268. o.)

[4]  Uott.

[5]  Ferdinándi Mihály: Az Istenkeresők, 1943. (138. o.)

[6]  Nagy Olga: Hősök, csalókák, ördögök  (56. o.)

[7]  Eliade: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek (202. o.)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2017
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva. | xhtml, css, 508
internetes partnerünk:
Netmester
netmester a holnaptervező