Dimenzió #18

Nem iskolás fokon...

(pedagógia, neveléstörténet)

                                 FEHÉRLÓFIA

   Egyszer  volt,  hol nem volt, még az Óperenciás - tengeren is túl, volt a
világon  egy  fehér  ló. Ez a fehér ló egyszer megellett, lett neki egy fia,
azt hét esztendeig szoptatta, akkor azt mondta neki:

   - Látod, fiam, azt a nagy fát?

   - Látom.

   - Eredj fel annak a legtetejébe, húzd le a kérgét.

   A  fiú  felmászott,  megpróbálta,  amit  a fehér ló mondott, de nem tudta
megtenni.  Akkor  az anyja megint szoptatta hét esztendeig, megint felküldte
egy még magasabb fára, hogy húzza le a kérgét. A fiú le is húzta.

   Erre azt mondta neki a fehér ló:

   - No fiam, már látom, elég erős vagy. Hát csak eredj el a világra, én meg
megdöglöm.

   Azzal megdöglött. A fiú elindult világra. Amint ment mendegélt, előtalált
egy rengeteg erdőt, abba be is ment. Csak bódorgott, csak bódorgott, egyszer
egy  emberhez  ért,  aki  a legerősebb fákat is úgy nyűtte, mint más ember a
kendert.

   - Jó napot adjon Isten! - mondta Fehérlófia.

   - Jó  napot,  te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának,  szeretnék
vele megbirkózni.

   - Gyere no, én vagyok!

   Megbirkóztak.  De alig csavarintott egyet Fehérlófia Fanyűvőn, mindjárt a
földhöz vágta.

   - Már látom, hogy erősebb vagy, mint én - mondja Fanyűvő. - Hanem  tegyük
össze a kenyerünket, végy be szolgálatodba.

   Fehérlófia befogadta, már itt ketten voltak.

   Amint  mennek,  mendegélnek,  előtalálnak  egy  embert, aki a köveket úgy
morzsolta, mint más ember a kenyeret.

   - Jó napot adjon Isten - mondja a Fehérlófia.

   - Jó  napot,  te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának,  szeretnék
vele megbirkózni.

   - Gyere no, én vagyok!

   Megbirkóztak.  De alig csavarintott Fehérlófia Kőmorzsolón hármat-négyet,
mindjárt a földhöz vágta.

   - Már látom, hogy te ellened nem csinálhatok semmit - mondja  Kőmorzsoló.
- Hanem tudod mit, végy szolgálatodba, hű szolgád leszek halálig.

   Fehérlófia  befogadta,  már itt hárman voltak. Amint mentek, mendegéltek,
előtaláltak egy embert, aki a vasat úgy gyúrta, mint más ember a tésztát.

   - Jó napot adjon Isten - mondja a Fehérlófia.

   - Jó  napot,  te kutya! Hallottam hírét annak a Fehérlófiának,  szeretnék
vele megbirkózni.

   - Gyere no, én vagyok!

    Sokáig  birkóztak,  de  nem  bírtak egymással. Utoljára Vasgyúró gáncsot
vetett,  földhöz  vágta  Fehérlófiát, erre ez is megharagudott, felugrott, s
úgy  vágta  földhöz  Vasgyúrót,  hogy  majd  odaragadt.  Ezt is szolgálatába
fogadta, már itt négyen voltak.

   Amint  tovább mennek, mendegélnek, rájok esteledett, ők is megtelepedtek,
kunyhót csináltak.

     Másnap azt mondja Fehérlófia Fanyűvőnek:

   - No, te maradj itt, főzz kását, mink elmegyünk vadászni.

   Elmentek.  De  alig hogy tüzet rakott, s kásafőzéshez fogott Fanyűvő, ott
termett  egy kis ördög; maga nagyon kicsi volt, de a szakálla a földet érte.
Fanyűvő  nem  tudott  hova  lenni  ijedtében,  mikor meglátta, hát még mikor
rákiáltott:

   - Én vagyok Hétszünyű Kapanyányimonyók, add ide azt a kását, ha nem adod,
a hátadon eszem meg.

   Fanyűvő  mindjárt  odaadta.  Hétszünyű  Kapanyányimonyók  megette,  azzal
visszaadta  az  üres  bográcsot. Mikor hazajöttek a cimborák, nem volt semmi
ennivaló,  megharagudtak,  jól  eldöngették  Fanyűvőt, de az nem mondta meg,
hogy miért nincs kása.

   Másnap  Kőmorzsoló  maradt  otthon.  Amint kezdte főzni a kását, oda ment
őhozzá is Hétszünyű Kapanyányimonyók, és kérte a kását.

   - Ha ide nem adod, a hátadon eszem meg!

   De  Kőmorzsoló  nem  adta, Hétszünyű Kapanyányimonyók sem vette tréfára a
dolgot, lenyomta a földre, hátára tette a bográcsot, onnan ette meg a kását.

   Mikor  a  többi három hazafelé ment, Fanyűvő előre nevette a dolgot, mert
tudta, hogy Kőmorzsolótól is elveszi a kását a Hétszünyű Kapanyányimonyók.

   Harmadnap   Vasgyúró  maradt  otthon.  De  a  másik  kettő  se  neki,  se
Fehérlófiának nem kötötte az orrára, miért maradtak két nap kása nélkül.

    Ahhoz  is  odament Hétszünyű Kapanyányimonyók, kérte a kását, s hogy nem
adta,  a meztelen hasáról ette meg. Amint a többi három hazajött, ezt is jól
elpáholták.

   Fehérlófia  nem  tudta  miért  nem csinált egyik se kását. Negyednap maga
maradt  otthon.  A többi három egész nap mindig nevette Fehérlófiát, tudták,
hogy  ahhoz is odamegy Hétszünyű Kapanyányimonyók. Csakugyan oda is ment, de
bezzeg  megjárta,  mert  Fehérlófia  megkötözte  szakállánál  fogva egy nagy
fához.

   Amikor  a  három cimbora haza ért, mindjárt feltálalta a kását. Amint jól
laktak, megszólalt Fehérlófia:

   - Gyertek csak, mutatok valamit.

   Vezette  volna  őket  a  fához,  amelyikhez  Hétszünyű Kapanyányimonyókot
kötötte, hát látja, hogy nincs ott, hanem elvitte a fát is magával. Mindjárt
elindultak  a  nyomon.  Mindég mentek hét nap, hét éjjel, akkor találtak egy
nagy  lyukat,  amelyen  a  másik világra ment le Hétszünyű Kapanyányimonyók.
Tanakodtak, mi tévők legyenek, utoljára arra határozták, hogy le mennek.

   Fanyűvő  font  egy  kosarat, csavart egy hosszú gúzst a faágakból, s azon
leeresztette  magát.  De meghagyta, hogy húzzák fel, ha megrántja a kötelet.
Alig ért le negyedrészre a mélységnek, megijedt felhúzatta magát.

   - Majd  lemegyek  én - mondta Kőmorzsoló. De harmadrészről az útnak  ő is
visszahúzatta magát.

   Azt mondja Vasgyúró:

   - Ejnye,  be gyávák vagytok! Eresszetek le engem! Nem ijedek én meg  ezer
ördögtől sem!

   Le  is  ment  fele útjáig, de tovább nem mert, hanem megrántotta a gúzst,
hogy húzzák fel.

   Azt mondja Fehérlófia:

   - Eresszetek  le  engem  is, hadd próbáljak szerencsét!  Bezzeg nem ijedt
meg!  Lement  a  másvilágra, kiszállt a kasból, elindult széjjelnézni. Amint
így kódorog előre-hátra, meglát egy kis házat, bemegy bele, hát kit lát? Nem
mást,  mint  Hétszünyű  Kapanyányimonyókot.  Ott  ült  a kuckóban, kenegette
szakállát  meg  állát  valami zsírral; a tűzhelyen ott főtt egy nagy bogrács
kása.

   - No,  manó  -  mondja  neki Fehérlófia -, csakhogy itt vagy! Másszor  te
akartad  az  én kásámat megenni a hasamról; majd megeszem én most a tiedet a
te hasadról.

   Azzal  megfogta  Hétszünyű  Kapanyányimonyókot,  a  földhöz vágta, hasára
öntötte a kását, úgy ette meg, azután kivitte a házból, egy fához kötötte, s
odább ment.

   Amint megy, mendegél, előtalál egy várt rézmezővel, rézerdővel körülvéve.
Amint    meglátta,    mindjárt    bement    bele;   odabent   egy   gyönyörű
királykisassszonyt  talált,  aki nagyon megijedt, amint meglátta a felvilági
embert.

   - Mit keresel itt, felvilági ember, ahol még a madár se jár?

   - Hát biz én - felelt Fehérlófia - egy ördögöt kergettem.

   - No,  hát  most  jaj  neked!  Az én uram háromfejű sárkány, ha hazajön,
agyonvág. Bújj el hamar!

   - Nem búvok bíz én, megbirkózom én vele.

   Arra a szóra ott termett a sárkány.

   - No,  kutya  -  mondja  Fehérlófiának  -,  most meg kell halnod!  Hanem,
viaskodjunk meg a rézszűrümön!

   Meg  is  viaskodtak. De Fehérlófia mindjárt a földhöz vágta a sárkányt, s
levágta  mind  a  három  fejét.  azzal visszament a királykisasszonyhoz. Azt
mondja neki:

   - No,  most  már  megszabadítottalak,  királykisassszony,  jere  velem  a
felvilágra!

   - Jaj, kedves szabadítóm - felelt a királykisasszony -, van nekem idelent
két  testvérem,  azokat  is egy-egy sárkány rabolta el, szabadítsd meg őket,
neked adja az én atyám a legszebb leányát meg fele királyságát.

   - Nem bánom, hát keressük meg.

   Elindultak  megkeresni.  Amint  mennek,  találnak egy várat ezüstmezővel,
ezüsterdővel körülvéve.

   - No, itt bújj el az erdőben - mondja Fehérlófia -, én majd bemegyek.

   A  királykisasszony  elbújt, Fehérlófia meg megindult befelé. Odabent egy
még  szebb királykisasszonyt talált, mint az első. Az nagyon megijedt, ahogy
meglátta, s rákiáltott:

   - Hol jársz itt, felvilági ember, hol még a madár sem jár?

   - Téged jöttelek megszabadítani.

   - No,  akkor ugyan hiába jöttél, mert az én uram egy hatfejű sárkány,  ha
hazajön, összemorzsol.

   Arra  a  szóra ott termett a hatfejű sárkány. Amint meglátta Fehérlófiát,
mindjárt megismerte.

   - Hej  kutya  -  mondja  neki -, te ölted meg az öcsémet, ezért meg  kell
halnod! Hanem gyere az ezüstszűrümre, viaskodjunk meg!

    Azzal kimentek, soká viaskodtak, utoljára is Fehérlófia győzött, földhöz
vágta  a sárkányt, levágta mind a hat fejét. Azután magához vette mind a két
királykisasszonyt,  s  így  hárman  útnak indultak, hogy a legfiatalabbat is
megszabadítsák.  Amint mennek, mendegélnek, találnak egy várat aranymezővel,
aranyerdővel  körülvéve. Itt Fehérlófia elbújtatta a két királykisassszonyt,
maga  meg  bement a várba. A királykisassszony majd meghalt csodálkozásában,
amint meglátta:

   - Mit keresel itt, ahol még a madár sem jár? - kérdi tőle.

   - Téged jöttelek megszabadítani - felelt Fehérlófia.

   - No, akkor hiába fáradtál, mert az én uram a tizenkét fejű sárkány, aki,
ha hazajön, összevissza tör.

   Alig mondta ezt ki, rettenetes nagyot mennnydörgött a kapu.

   - Az én uram vágta a buzogányát a kapuba - mondja a  királykisassszony -,
mégpedig  tizenkét  mérföldről.  De  azért ebben a nyomban itt lesz. Bújj el
hamar!

   De  már ekkor, ha akart volna, se tudott volna elbújni Fehérlófia, mert a
sárkány betoppant. Amint meglátta Fehérlófiát, mindjárt megismerte.

   - No,  kutya,  csakhogy  itt  vagy!  Megölted két öcsémet, ezért  ha ezer
lelked   volna  is,  meg  kellene  halnod!  Hanem  gyere  az  aranyszűrümre,
birkózzunk meg!

   Nagyon  soká  viaskodtak,  de  nem  tudtak  semmire  se menni. Utoljára a
sárkány  belevágta  Fehérlófiát  térdig a földbe; ez is kiugrik, belevágja a
sárkányt derékig; a sárkány kiugrik, belevágja Fehárlófiát hónaljig; már itt
Fehérlófia nagyon megharagudott, kiugrott, s belevágta a sárkányt, hogy csak
a  feje  látszott  ki,  erre  kikapta a kardját, levágta a sárkánynak mind a
tizenkét fejét.

   Azután    visszament    a   várba,   elvitte   magával   mind   a   három
királykisassszonyt.   Elérkeztek  ahhoz  a  kosárhoz,  amelyiken  Fehérlófia
leereszkedett,  próbálgatták  minden  módon,  hogy  férhetnének  belé mind a
négyen,  de sehogy se boldogultak. Így hát Fehérlófia egyenként felhúzatta a
három  királykisasszonyt,  ő  maga  meg  várta,  hogy őérte is eresszék le a
kosarat. Csak várt, csak várt, három nap, három éjjel mindig várt. Várhatott
volna  szegény  akár  ítéletnapig  is.  Mert amint a három szolga felhúzta a
három  királykisassszonyt,  arra határozták, hogy ők magok veszik el a három
királykisasszonyt,  s  nem eresztik megint le a kosarat Fehérlófiáért, hanem
ott  hagyják  őt  a  másvilágon.  Mikor  Fehérlófia  már  nagyon  megunta  a
várakozást, kapta magát, elment onnan nagy búslakodva. Alig ment egy kicsit,
előfogta egy nagy záporeső, ő is hát behúzta magát a szűrébe, de hogy úgy is
ázott,  elindult  valami  fedelet  keresni,  ami  alá  behúzódjék. Amint így
vizsgálódik,  meglát  egy  griffmadárfészket három fiók - griffmadárral; ezt
nemcsak  hogy  el nem szedte, de még betakarta szűrével, maga meg bebújt egy
bokorba. Egyszer csak jön haza az öreg griffmadár.

   - Hát ki takart be benneteket? - kérdi fiaitól.

   - Nem mondjuk meg, mert megölöd.

   - Dehogy bántom, nem bántom én, inkább meg akarom neki hálálni!

   - No,  hát ott fekszik a bokor mellett, azt várja, hogy elálljon  az eső,
hogy levehesse a szűrét rólunk.

   Odamegy a griffmadár a bokorhoz, kérdi Fehérlófiától:

   - Mivel háláljam meg, hogy megmentetted fiaimat?

   - Nem kell nekem semmi - felel Fehérlófia.

   - De csak kívánj valamit, nem mehetsz úgy el, hogy meg ne háláljam.

   - No hát vígy fel a felvilágra!

   Azt mondja a griffmadár:

   - Hej,  ezt  más merte volna kívánni, tudom, nem élt volna egy óráig,  de
neked megteszem; hanem eredj, végy három kenyeret meg három oldal szalonnát,
kösd  a  kenyeret jobbról, a szalonnát balról a hátadra, s ha jobbra hajlok,
egy  kenyeret,  ha  balra, egy oldal szalonnát tégy a számba. Ha nem teszel,
levetlek.

   Fehérlófia  éppen úgy tett mindent, ahogy a griffmadár mondta. Elindultak
azután  a felvilágra. Mentek jó darabig, egyszer fordul a griffmadár jobbra,
akkor beletett a szájába Fehérlófia egy kenyeret, aztán balra, akkor meg egy
oldal  szalonnát.  Nemsokára  megint  megevett  egy  kenyeret  meg egy oldal
szalonnát,  azután  az utolsót is megette. Már látták a világot idefent, hát
egyszer  csak megint fordítja a griffmadár balra a fejét. Fehérlófia kapta a
bicskáját,  levágta  a  bal  karját,  azt tette a griffmadár szájába. Azután
megint fordult jobbra a griffmadár, akkor a jobb lába szárát adta neki.

   Mire  ezt  is megette, felértek. De Fehérlófia nem tudott se té-, se tova
menni, hanem ott feküdt a földön, mert nem volt se keze, se lába.

   Itt  benyúl  a  griffmadár  a  szárnya alá, kihúz egy üveget tele borral.
Odaadja Fehérlófiának.

   - No  -  mondja  neki -, amiért olyan jószívű voltál, hogy kezed-lábad  a
számba tetted, itt van ez az üveg bor, idd meg.

   Fehérlófia  megitta.  Hát lelkem teremtette - tán nem is hinnétek, ha nem
mondanám  -,  egyszerre  kinőtt keze-lába. De még azon felül hétszer erősebb
lett, mint azelőtt volt.

   A  griffmadár  visszarepült  az  alvilágba.  Fehérlófia  meg útnak indult
megkeresni  a  három  szolgáját.  Amint  megy,  mendegél,  előtalál egy nagy
gulyát. Megszólítja a gulyást:

   - Kié ez a szép gulya, hé?

   - Három úré: Vasgyúró, Kőmorzsoló és Fanyűvő uraké.

   - No, hát mutassa meg kend, hol laknak?

    A  gulyás  útbaigazította,  el  is ért nemsokára a Vasgyúró kastélyához,
bement  belé,  hát majd elvette szeme fényét a nagy ragyogás, de ő csak ment
beljebb.  Egyszer  megtalálta  Vasgyúrót, aki mikor meglátta Fehérlófiát úgy
megijedt,   hogy   azt  se  tudta  lány-e  vagy  fiú?  Fehérlófia  megfogta,
kihajította   az   ablakon,  hogy  mindjárt  szörnyethalt.  Azután  fogta  a
királykisassszonyt, vezette Kőmorzsolóhoz, hogy majd azt is megöli, de az is
meg  Fanyűvő  is meghalt ijedtében, mikor megtudta hogy Fehérlófia feljött a
másvilágról. Fehérlófia a három királykisassszonyt elvezette az apjukhoz.

   Az  öreg  király  rettenetesen  megörült, amint leányait meglátta. S hogy
megtudta   az   egész  esetet,  a  legfiatalabbat  Fehérlófiának  adta  fele
királyságával  együtt.  Nagy lakodalmat csaptak, s még máig is élnek, ha meg
nem haltak.
                                                   Magyar népmese
                                                   Arany László feldolgozása
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.