''A NAGYMAMA ÜZENETEď0
Nagymamámmal sokat beszélgettünk arról, hogy van-e túlvilág. Többször
megígérte nekem, hogy ha van, akkor ő onnan megpróbál majd kapcsolatot
teremteni velem.
Egy este fürdetés után törülgettem a kislányomat, ahogy szoktuk. "Mutasd
a kezecskédet... Most púderezzük a pocakot..." És így tovább.
Amikor elfordultam a polc felé, levettem az ingecskéjét és
visszafordultam, hirtelen megváltozott a tekintete. "Felnőtt" szem nézett
rám, mélyen bele a szemembe. Még a hangja is megváltozott, ahogy azt mondta:
"Én vagyok a te nagymamád!"
Megszólalni sem bírtam, mintha elfogyott volna körülöttem a levegő, kezem
gépiesen járt tovább, tettem a dolgom. Majd kis idő múlva a kislányom is a
szokott hangján folytatta az esti "műsort".
Sosem beszélgettünk arról, hogy nekem is volt nagymamám. Ugyanis ő
szegény nem érte meg az esküvőmet sem, nemhogy a dédunokái születését. Mi a
nagyszülőket nagyinak és nem nagymamának meg nagypapának hívtuk.
Addig az esetig gyakran álmodtam a nagymamámmal, azóta soha. Addig és
azóta sem voltak látomásaim, hallucinációim. Nem volt olyan tapasztalatom,
amit a szkeptikus tudomány, a pszichológia stb. alapján ne lehetett volna
megmagyarázni. Akkor és azóta sem érzem úgy, hogy hallucináltam volna;
láttam és hallottam mindazt, amit itt leírtam. Lányomnak nincsenek
reinkarnációra utaló emlékei, és nem hasonlít jobban a nagymamámra, mint
bármelyik gyerek a dédijére.
Akkor két éves volt, most 11. Erről az esetről a jelenlétében soha nem
beszéltünk, nem akartuk vele megzavarni.
(A beküldő nevét saját kérésére nem közöljük.)
(Forrás: ''http://www.ps.elte.hu/~aion)