''LÁBFÁJÁSď0
1995. Nagycsütörtökétől kezdve húsvéti meditációt tartottam. Csütörtök
reggeltől vasárnapig nem mozdultam ki otthonról, és a külvilág információit
- pl. telefon, tv stb - kizártam. Másfél nap után, pénteken, egy óra körül,
ahogy felkeltem egy több órás fekvő állapotból, azt vettem észre, hogy alig
bírok ráállni a bal lábamra, gyenge, rogyadozik, és belülről egy tompa, de
határozott fájdalmat éreztem a térd alatt 5 cm körüli csontrészen. A
fájdalom belső, sugárzó, határozottan mély fájdalom volt, nem felszíni.
Végiggondoltam, hogy mikor verhettem be valahova az elmúlt napokban, de
semmi ilyesmire nem emlékeztem. Visszafeküdtem, majd kb. délután négyig még
kétszer felkeltem, és akkor még mindig fájt. Csak másnapra múlt el, de akkor
teljesen. Utána soha nem jött vissza.
Szombaton egész nap otthon voltam. Estefelé eldöntöttem, hogy másnap
meglátogatom volt gimnáziumi tanáromat, akiről hónapok óta tudtam, hogy
halálos beteg, és vasárnap délelőtt ezt meg is tettem. Utána kb. délben
elmentem a szüleimhez. A bátyám azzal a hírrel fogadott, hogy apukámat
elütötte egy autó, kórházban van, és kérte, hogy menjek be hozzá. Elmondta,
hogy apánknak eltört a jobb lába, és három órán keresztül műtötték, péntek
déltől délután háromig. Nagyon rossz állapotban van. Erre nekem rögtön
eszembe jutott a pénteki fájdalom a bal lábamban, és kérdeztem a bátyámtól,
hogy nem a bal lábát műtötték? Bátyám gondolkozott, majd közölte, hogy nem:
a jobb lába volt.
A kórházban kiderült, hogy édesapámnak mégiscsak a bal lába tört el,
nyílt, szilánkos, mindkét csontot érő, harántirányú töréssel. A törés
majdnem pontosan centiméterre azon a helyen volt, ahol én pénteken a
fájdalmat éreztem. Apámnak a műtét előtt és alatt pokoli fájdalmai voltak,
amik persze még vasárnap sem szűntek meg, csak a gyógyszerek meg nyilván az
idő múlásának hatására tompábbá váltak. Önmagát halálos betegnek érezte. Azt
mondta: "A fene gondolta volna, hogy ilyen buta módon kell meghalnom."
Apám 67 éves volt, addig soha semmilyen közlekedési vagy egyéb balesetet
nem szenvedett, még csonttörése sem volt. Nem balesethajlamos ember. Nekem
nem szoktak ilyen fájdalmaim lenni, ami volt, az mindig valami konkrét
eseményhez kapcsolódott (bokarándulás, beütöttem valamimet stb.), azaz
mindig jól meghatározható volt az oka. Amikor a pénteki fájdalmat éreztem,
akkor valami belső csontbetegségre gyanakodtam, pl. csontrákra, csontvelővel
valamire, de nem nagyon hittem, hogy ilyen betegségem lehet. És jóllehet
korábban már voltak telepatikus élményeim, mégis, még álmomban sem gondoltam
volna, hogy történt valami a családban, és a lábam valami ilyenfajta ok
miatt fájna.
(A beküldő nevét saját kérésére nem közöljük.)
(Forrás: ''http://www.ps.elte.hu/~aion)