''MÁS VAGY MINT A TÖBBIď0
1993. február 19-én érdekes levelet kaptam. Egy budapesti nyugdíjas hölgy
tisztelt meg bizalmával, s néhány mondatban beszámolt arról, hogy 1982 óta
különös élményekben volt része. Az ott leírtak felkeltették az
érdeklődésemet s lakásán felkerestem az észlelőt.
Gizi néni a belvárosban, egy öreg házban lakik. 1992 óta nyugdíjas, így
látogatásom csöppet sem zavarta, sőt örült, hogy végre találkozhatott egy
olyan emberrel, aki meghallgatta és nem nézte bolondnak. Mint elmondta, a
szomszédjai afféle "csodabogárnak" tartják, s hibát követett el, amikor
beszámolt nekik az UFO-élményeiről.
A kedves, mindig mosolygós, életvidám asszony első UFO-élményei egészen
gyermekkoráig nyúlnak vissza.
1938-ban Mezőberényben lakott szüleivel. Feltehetően édesanyjának is
lehetett valamiféle kapcsolata az UFO-kkal, mert gyakran kimentek este és
megnézték a csillagok játékát. Minden esetben feltűntek az égen a különös
objektumok, melyek egyik pillanatban sárga fényben látszottak, a következő
pillanatban pedig egy másik helyen vörösben. 1949-ben haldokló édesanyja egy
különös kijelentést tett, melynek üzenet jellegét csak néhány évtizeddel
később értette meg.
"Nem kell félned, vigyázni fognak rád!" De hogy kik, azt nem mondta meg.
''(A puzzle egy újabb darabkával bővült, megállapíthatjuk, hogy az
eltérítettek többségének már gyermekkorukban vannak megmagyarázatlan
élményeik.)ď0
A válaszra több évtizedet kellett várni:
"1982. június 6-án kezdődött és egy egész hónapon át tartott. Minden este
olyan érzésem volt, hogy nem vagyok egyedül a lakásban, holott 1969 óta
teljesen egyedül élek! Később ez az érzés már szinte elviselhetetlenné vált.
Az akkori főnökömnek feltűnt, hogy én, aki mindig jó kedélyű, vidám ember
vagyok, most "szétszórtan" viselkedtem!
Elmondtam neki mindent. Kérdezte látok-e valakit? Olyan érdekes dolgot
tapasztaltam, mintha a tévéképernyő előtt elúszna valami sötétes, de mégis
áttetsző dolog. Előfordult néhány alkalommal, hogy házimunka végzése közben
késztető érzés fogott el és egyszerűen el kellett mennem itthonról, ha
többre nem, egy órára.
''(Újabb képdarabkák: mintha valaki lenne a lakásban rajta kívül, valami
áttetsző dolog, energia észlelése, késztető érzés.)ď0
Aztán ez is elmaradt egészen 1991. november 5-ig.
Ekkor este hétkor jöttem haza a munkából. Feltűnt, hogy az utca ahol
lakom ilyenkor mindig tele van kutyasétáltatókkal, most azonban síri csend
uralkodott. Odaérvén egy üres telekhez, látom, hogy három csuklyás alak jön
velem szemben. Ahogy elmentünk egymás mellett, az egyik válla súrolta az én
jobb oldalamat. Furcsa érzés vett rajtam erőt s két lépés után
visszafordultam, de nem láttam senkit! Megrémülve rohantam haza.
Amikor bezártam magam mögött az ajtót, a három alak ott volt előttem!
Ledermedve álltam és úgy éreztem, mintha valaki azt mondta volna: ne félj,
nem bántunk! Azt már nem tudom, hogyan kerültem be a szobába, csak arra
emlékszem, hogy éjfél előtt a fotelben ülve ébredtem fel. Viszketett a
halántékom, megnéztem a tükörben és egy piros foltot fedeztem fel. Ennek
nyoma a mai napig látható."
''(Újabb képdarabkák: csuklyás alakok, hirtelen eltűnés, váratlan
felbukkanás, nyugtató szavak, emlékezet-kihagyás, seb)ď0
Három hónap múlva ismét furcsa dolog történt:
"Az ágyban olvastam, amikor olyan érzésem támadt, mintha valaki nézne.
Egy csodálatos, fiatal, szőke férfi állt a heverőm mellett! Fényes overállt
viselt. Köpenyét valamiféle aranyzsinór fogta össze. Határozottan emlékszem,
hogy az a gondolat futott át az agyamon: ugyan mit akar tőlem, hiszen én egy
idős ember vagyok.
Jött a válasz: Más vagy mint a többi, és mindenkire aki más szükségünk
van!
''(Ez az egyetlen mondat mindenre magyarázatot ad!)ď0
Ekkor én felé nyúltam, ő pedig hátralépett és a falon keresztül eltűnt!
Felkeltem, végigtapogattam a falat, hogy meggyőződjek róla, nem vagyok
őrült.
''(Valószínűleg egy hologram lehetett)ď0
1993. március 4-én előjött a derékfájásom. Még fiatalabb koromban leestem
ablakpucolás közben a székről és beütöttem a farcsontomat. Nagyon fájt, de
azért valahogy lefeküdtem. Akkor érzékeltem egy rózsaszínű fényt.
Végigpásztázott. (Bár a szemem nem tudtam kinyitni, tudtam, hogy a fény
rózsaszín) Ez olyan 5-6 percig tartott, majd minden átmenet nélkül zuhantam
álomba. Azt még megemlíteném: éreztem, valami "összerakja" a csontomat. Az
igazi meglepetés ezután következett: reggel úgy keltem fel az ágyamból,
mintha 16 éves lettem volna!
Hibát követtem el azzal, hogy mindenkinek elmondtam a történteket.
Szomszédaim, barátaim kinevettek, kigúnyoltak, elpártoltak tőlem.
Elkeseredésemben már azt fontolgattam, hogy az orvos által felírt
szívgyógyszereket beszedem, s mindennek örökre vége...
Amikor ezek a gondolatok jártak a fejemben, a gázkonvektor előtt
megjelent egy idegen. 180 centiméter magas lehetett, vállig érő szőke haja
volt. Fél méterre állt az ágyamtól. Azt kérdezte: el vagy keseredve? Erre
azt válaszoltam, hogy nekem már semmi dolgom nincs ezen a világon. Amíg élek
nem felejtem el a választ: Senki nem tudja, hogy mikor miért van rá szükség!
Széttárta a karjait és ugyanúgy kihátrált a falon, mint 1991-ben. Olyan
csodálat és lelki megnyugvás töltött el, hogy egyszerűen nem tudom
elmondani..."
A történet bizonyos mozzanatai újabb, hiányzó képdarabkát pótolnak.
Segítettek az idegenek, de miért?
Az ufonauták lakásban történő megjelenése nem minden esetben zajlik
egyformán. Legtöbbször "erőszakos" beavatkozásokról kapunk híreket. A
következő történet az eltérítéseknek egy jóval durvább változatáról szól.
A helyszín Gyomaendrőd, az észlelő a gyermekeit egyedül nevelő Sz. Lili,
fia Sándor valamint az esemény idején még otthon elő lánya. Az időpont:
1992. december 7.
Sz. Lili: "1989. augusztusában költöztünk Gyomaendrődre. Azon a bizonyos
éjszakán 1 óra 2 perckor arra ébredtem fel, hogy ki kell mennem, bár konkrét
célom nem volt. Keresztülmentem a fiam szobáján s a másik szobaajtónál egy
hányingerszerű érzés tört rám. Amikor ráléptem a küszöbre, mintha mindkét
lábamat egyszerre valaki kirúgta volna alólam. Ingázó mozdulatot végzett a
fejem s ettől a pillanattól kezdve nem emlékszem semmire. A nappaliban van
egy elektromos óra. Amikor ismét magamhoz tértem, ránéztem: 1 óra 25 percet
mutatott. Tőlem jobbra az ablaküvegen keresztül neonszerű fénycsóva
világította be a nappalit. Nem értettem a dolgot. A fejem zúgott s úgy
éreztem, mintha ketté lenne fűrészelve.
Bementem a fürdőszobába, ott leültem. Láttam magam fölűről: falfehér
voltam, szemeim érdekesen kifejezéstelennek, furcsának tűntek. Már nem tudom
mennyi ideje ülhettem ott, amikor arra lettem figyelmes, hogy valaki kiabál:
"Ne hülyéskedj, kelj már föl!" Mint később kiderült, a lányom hangját
hallottam. Kirohant a szobájából, mivel öccse ott feküdt a küszöbön. (Ahol
én is elvágódtam!?) Megpróbált felkelni, de nem tudott, arccal beesett a
szobájába."
Sándor, a család legifjabb tagja szintén vegyes érzelmekkel emlékezett
vissza a történtekre:
"Édesanyám ott ült az ajtóban. Felkeltem az ágyamból, hogy megnézzem mi
van vele. A következő amire emlékszem, hogy a nővérem kiabál: álljak fel,
mit csinálok?! Nem tudtam felkelni, megpróbáltam, de hasra estem, így
négykézláb másztam vissza az ágyamba..."
Egy kis idő múlva Lili is visszament a szobájába, a család nyugovóra
tért. Ám a történetnek még közel sincs vége. Sándor - miután lefeküdt -
sokáig gondolkodott azon, hogy mi okozhatta a megmagyarázatlan eseményt. A
válaszra nem sokáig kellett várnia.
"Úgy szoktam aludni, hogy fejemre húzom a takarót. Amikor kis idő múlva
kilestem alóla, akkor láttam a heverőm melletti fotelnál egy csillogó fekete
alakot, melynek égtek a körvonalai. Kb. 1 méter magas lehetett, szeme
deltoid alakú és sötét színű volt. Megijedtem és behúztam magam a takaró
alá..."
Másnap összeült a család, megpróbáltak választ találni arra a kényes
kérdésre, hogy mi történhetett éjszaka. Lili lánya a történéseket annyival
egészítette ki, hogy miután lefeküdt, látott egy pingponglabda nagyságú
sárga gömböt, amely bakugrásban távozott, az ablaküvegen keresztül. Ezután
megnézték azt a helyet, ahonnan a fény bevilágította a nappalit. A ház előtt
egy téglalap alakú részben kis nyomok árulkodtak arról, hogy az események
valóban megtörténtek! Lili felfigyelt még egy apróságra:
"Az észlelés ideje alatt szúrós szagot éreztünk. Nem tudom mennyi ideig
érződött, mert nagyon fájt a fejünk s ez lefoglalt minket. A rosszullét a
délelőtt folyamán megvolt, aztán elmúlt..."
Az esemény után - Lili feltehetően blokkolt - élményei kezdtek felszínre
törni.
"Bevillant egy kép, láttam magam kívülről. Egy nagy teremben feküdtem az
asztalon és körülöttem 1 méter magas "valakik" álltak. Föntről egy neonszerű
fénycsóva világított meg. Az alakok nyolcan voltak, még most is itt van a
kép a fejemben."
Az emlékezetes éjszaka óta nem jelentkeztek az idegenek, bár egy tavaly
februári esemény után ismét reflektorfénybe került a téma. Lili a
barátnőjéhez igyekezett gépkocsival, amikor különös dolog történt:
"Nagylaposnál van egy kanyar, balról pedig egy erdősáv. Amikor odaértem,
hirtelen fáradt és bágyadt lettem. Egyszerre csak arra eszméltem, hogy nem
ott vagyok, ahol lennem kéne, hanem Mezőtúr alatt a kishídon túl.
Megdöbbentem, hogy egyik pillanatról a másikra hogy kerülhettem oda...!"
A térképre pillantva megállapíthatjuk, hogy a két hely közötti távolság
legalább 10 kilométer. Amennyiben az észlelő elaludt, akkor hogy úszhatta
meg baleset nélkül az utat?
Apropó autó! Tanulmányom írása közben egy szenzációs esetet vizsgáltam
ki. Itt a középkorú hölgy nem a szenvedő alanya, hanem véletlen szemtanúja
volt az eseménynek. A helyszín Kondoros, az időpont 1997. április 5.
"Akkor éjjel nem tudtam elaludni. 2 óra körül arra lettem figyelmes, hogy
az utcán - közvetlenül az ablakom mellett - valaki be akar indítani egy
gépkocsit, de nem sikerül neki. Nagyon meglepődtem, mert előzőleg nem
hallottam megérkezni az autót, nem láttam a fényét sem és nem tudtam
rájönni, hogy kerülhetett ide. Kb. fél percenként újból és újból
megpróbálta, sikertelenül. Elhúztam a sötétítő függöny szélét, kinéztem és
egy hófehér (modern kombi) autót pillantottam meg. Az első lámpái nem égtek,
csak hátul a féklámpák. Majd észrevettem, hogy közvetlen mellette egy másik,
- mint később kiderült - piros színű gépkocsi is áll, de ennek csak a hátsó
lámpáit láttam.
Hangtalanul tolatni kezdett, majd megállt. Dél felől egy sárga fény (mint
egy autó reflektora) közeledett, így beláttam az utastérbe. A volánnál egy
"kisgyerek" ült, aki a fejét lassan föl-le mozgatta. Elnyúlt koponyája,
nagyon vékony, hosszú nyaka és borzasztó hegyes álla volt. A fényben
megcsillant a fekete szeme. Legalább 10 másodpercig figyeltem, majd a két
gépkocsi elindult dél felé, de csak a fehérnek volt hangja. Nagyon
megijedtem a furcsa lénytől, féltem, hogy észrevett..."
Hangtalanul közlekedő autó, közeledő sárga fény, elnyúlt koponyájú,
hosszú nyakú, hegyes állú, csillogó fekete szemű lény. Vajon mi történhetett
április 5-én éjjel Kondoroson? Egy eltérítés utolsó szakaszába nyerhetett
bepillantást az észlelő?
Kutatásaim során többször találkoztam olyan esettel, ahol kisgyerekek
voltak az észlelők. Kecskeméten rendezett körülmények között él az a család,
amely először szolgáltatott bizonyítékokat számomra a gyermekeltérítésekkel
kapcsolatban.
''(Az esetet Nagyváradi Béla és Molnár Tibor vizsgálta ki.)ď0
A szülők hálószobájukban éjszakánként lila sinushullámszerű fényeket
észleltek, ám a fényforrást nem sikerült megpillantaniuk. Néhány nappal
később a SAT 1-en éppen rajzfilmet néztek, amikor az akkor hároméves kisfiuk
a képernyőre mutatva meglepő megjegyzést tett:
"Ott a barátom!" ''(A pókember)ď0 Rajz is készült a haj, fül és orr nélküli
jövevényről, aki - mint a kisfiú elmondta - éjszakánként meglátogatja és
elviszi. Hogy miért nem rajzolta oda ezeket a fontos fejrészeket? A válasz
egyszerűen hangzott:
Mert nem volt neki! Mielőtt bárki bármilyen elhamarkodott megjegyzést
tenne az eset kapcsán, vegye figyelembe: mindezt egy hároméves gyerek
mesélte el. Teljesen kizárt, hogy valaki ilyen korban ufológiával
foglalkozzon. Az elmondott élményt valós és átélt történéseknek kellett
kiváltaniuk. Ugyancsak érdekes momentum, hogy nagyobbik gyermekük is különös
képességgel lepte meg a szüleit: ötéves korában egyik napról a másikra
folyékonyan kezdett olvasni, pedig az égvilágon senki nem tanította rá.
A Magyar Televízió Apropó című műsorában ismerkedhettünk meg a magyar
csodagyerek Sz. Márton történetével. A látottak magukért beszéltek: a
nyolcéves fiú IQ-ja 195 (!), ezzel máris a világ zsenijei közé tartozik.
Szeretetre méltó viselkedésével, fantasztikus tudásával és természetéből
fakadó szerénységével hamar belopta a szívünkbe magát. Átlagon felüli
képessége két és fél éves korában mutatkozott meg először: felismerte az
autók rendszámait; háromévesen folyékonyan olvasott; ötévesen két hét alatt
megtanult írni. Mitől ez a nagy tehetség? - egy ország tette fel magának a
kérdést. Összefüggésbe hozták a csernobili atomerőmű tragédiájával, mivel
édesanyja akkor volt terhes vele, születése pedig egybeesett a miskolci
kolifertőzéssel.
Én mással magyarázom. Van a történetében egy érdekes fejezet, ami
elgondolkodtató:
"Négyéves lehettem, amikor megtalált mindig egy rémálom. Ott álltam a
hálószoba ajtajában, nyitva volt, az ablaknál feltűnt valami furcsa élőlény.
Nem szoktam olyanokat olvasni, amitől rémálmaim lehetnek. Az álmaim,
érzéseim egy része visszatér az életembe is. Egyszer azt álmodtam, hogy az
édesapám egy C 64-es számítógépet rak össze. Adogattam a részeket, s a
kezemnél valami furcsa mágneses mezőt éreztem. És zúgást hallottam, amire
fölébredtem. Pár nappal később a kezem körül ugyanezt a mágneses mezőt
éreztem. Nekem minden jó volt. Még a legkülönösebb élményeim is. Például
amikor egy fénygömb követett, amit csak én láttam, a szüleim nem!"
Ablaknál feltűnő furcsa élőlény, mágneses mező érzékelése, zúgás, követő
fénygömb. Valami történt négyéves korában Mártonnal. E feltételezés
valószínűbb a csernobili "jótékony" atomfelhő-hulladék manipuláló hatásának
hipotézisénél.
1995. február végén egy szimpatikus szarvasi házaspár keresett meg, mivel
1991 őszén háromórányi idő nyomtalanul eltűnt az életükből. A kivizsgálás
során kiderült, hogy két lányuk közül Zitának 10 éves korában volt egy
érdekes "álma". ''(Ha ugyan álom volt!)ď0 A kép rögtön az UFO-ban kezdődik.
Egy általa raktárnak nevezett helyen, "ládákkal" kirakott falak között
találta magát a család többi tagjával együtt. ''(Erre csak ő emlékezett
vissza)ď0 A helyiségben két 160 centiméter magas, kopasz, nagy fekete szemű,
pici orrú és szájú lény vigyázott rájuk. Füleket nem látott, ruhájukra pedig
már nem emlékezett.
A raktár közvetlenül egybenyílt egy négyszögletes, fehér falú műtővel.
Bent három hasonló külsejű ufonauta vizsgálta az asztalon fekvő ismeretlen
embert. A műtőasztal fölötti kerek fényforrásokon sok-sok apró fény
világított. Testvére nehezen tudta elviselni a megváltozott körülményeket.
Menekülni próbált, ebben az egyik lény megakadályozta. Pisztolyszerű tárgyat
irányított a lába elé, melyből zöld fénysugár vágódott ki.
Megelőzve a további ellenállást, a családot kb. öt centiméter széles,
nyúlós anyaggal "összekötötték". Az álomkép itt megszakadt.
Az otthon elvégzendő analízis érdekében lerajzoltattam a "legénységet". A
képről visszaköszönő alak klasszikus, a hazai és nemzetközi szakirodalom
számtalan esetben beszámolt ilyen külsejű jövevényekről, vagy ahogy mindenki
nevezi őket: szürkékről.
Ez az álom is valós élményeken alapult, számomra ez nem kétséges. A
viszonylag fiatal korban történő megfigyelés, látogatás nem XX. század végi
jelenség. Több tucat jegyzőkönyv tanúskodik idősebb személyek gyermekkori
UFO-élményeiről. Ilyen különös élményekről számolt be egy budapesti észlelő,
L. Kornélia is.
"Sok gyermekkori esemény foglalkoztat engem. Visszaemlékszem kb. 4 éves
koromig a dolgokra. Egyszer napközben az ágyon játszottam. A helyiség egy
oldalsó kisszoba volt. Arra lettem figyelmes, hogy egy magas alak van a
szobámban, aki lassan emelkedett a plafon irányába. Bő ruhaféleségben volt
és szépen eltűnt a padláson, holott nem is volt feljáró a helyiségben.
Kiabáltam anyukámnak: Anyu, itt van egy nagy "valaki", megy fel a
padlásra. Berohant hozzám, de ő már nem látott semmit. 13-14 éves koromban
történt esetet csak azért említem meg, mert évekig törtem a fejem azon, hogy
ki lehetett az a fehér ruhás alak, aki éjnek idején a félig beüvegezett
ajtón felemelt kézzel benézett rám. Megbénultam és innen nem emlékszem
semmire. Reggel furcsán ébredtem. Fél évszázaddal később jöttem rá, hogy mi
is történhetett valójában. Sírtam, eszembe jutott, milyen kiszolgáltatottak
vagyunk velük szemben.
Eszembe jutott még, hogy 14-15 évesen sötétedés után mindig felöltöztem
és úgy másfél kilométerre kigyalogoltam lakatlan területre. Egy patakon
kellett átmennem, ahol egy kivágott akácfa szolgált hídként. Azon
átlépkedtem és minden este - akár hóban is - megtettem ugyanezt az utat.
Mintha valaki kötelezett volna ezekre az értelmetlen esti kirándulásokra!
Egyszer találkoztam egy férfival, aki messzebbről szólt hozzám. Kérdezte
hová megyek, hol jártam. Nem emberi hangja volt, úgy beszélt, mint egy
robot, de mivel nem láttam semmi rosszindulatot nála, válaszoltam. Miután
eltűnt ''(nem elment, eltűnt)ď0, azon vettem észre magam, hogy ahol megyek, én
azt az utat már előbb megtettem. Hajnal felé értem haza."
A koreográfia ugyanaz. Fiatal kor, szobában megjelenő alakok, lebénítás,
megmagyarázatlan éjszakai kirándulások, robothangon megszólaló idegenek,
elveszett idő. Figyelemre méltó apró mozzanatok, tudjuk, ezek jellemzik az
ufonauták megjelenését és tevékenységét. Egybeesések, melyek fél évszázad
alatt sem változtak, legfeljebb finomodtak. A gyerekek beszámolóira
jellemző, hogy az átélt élményeket és tapasztalatokat mindig valamihez
hasonlítják. Legjobb példa erre egy békéscsabai kisfiú esete, melyet
kutatótársammal Ladnyik Péterrel vizsgáltunk ki.
Ádámka különös élményeire a nagyszülei hívták fel a figyelmünket. A
mindössze 7 éves kisfiúval különös dolgok történtek. Az 1993. március 14-én
éjszaka lejátszódott eseményt annyira furcsának találta a nagymama, hogy
naplójába lejegyezte, így pontos képet kaphattunk a történtekről.
"Ádám és az édesanyja itt aludt nálunk. Fél egykor arra ébredtünk fel,
hogy sír és azt hajtogatja, hogy fáj, fáj, fáj! Margit ''(az édesanyja)ď0 hiába
kérdezgette, hogy mi fáj, ő egyre csak sírt, miközben belekapaszkodott az
anyja nyakába.
Ez legalább másfél óráig tartott, már azt tervezgettük, hogy bevisszük az
ügyeletre. Erre azonban nem került sor, mert megnyugodott. Megvártam, míg
betakaróztak, majd leoltottam a villanyt. Ádám hirtelen felült és a varrógép
felé mutogatva mondott magyarázott valamit. Mi semmit nem értettünk belőle.
Hiába kérdezgettük, mit álmodott, nem kaptunk rá választ. Később aztán
elaludt, a villany pedig az éjszaka hátralévő részében égett. Reggel
fájdalomnak nyoma sem volt. Megkérdeztem, hogy mit álmodott, erre azt
felelte, hogy bácsit! Hiába kérdezgettem, többet nem árult el...
A férjem fel akarta venni a TV-ből az angol nyelvleckét, de valami oknál
fogva nem sikerült. Szétszedte a videót s ahogy kapcsolgatta, a kazetta
csattogva visszaugrott a helyére. Ádámka ekkor összerándult ijedtében. El
kellett vinnem, mert azt hajtogatta, hogy itt van a csúnya bácsi! Délután a
lányommal az udvaron beszélgettünk, amikor odajött hozzánk azzal, hogy
sötétet álmodott, ott fönt. Mondott még olyat is, hogy anya megyen, de erről
sem tudtunk meg többet.
Érdekes, hogy akkor éjjel mind a ketten lezsibbadtunk. Április 11-én a
lányomék ismét eljöttek hozzánk. Ádám játszott, majd hirtelen odaszaladt az
anyjához sírva. Bemutatott a szobába és többször azt ismételgette, hogy ott
van! Lehet, hogy eszébe jutott a március 14-i álom?"
Tényleg csak álmodta az egészet? A második élmény után már erősen
megkérdőjelezhető mindez. Ádám ekkor a negyedik életévét taposta. Margit még
mindig értetlenül áll az esemény előtt:
"1994-ben történt. Korházban voltam, a nagyszülei vigyáztak rá. A ház
hátsó részében játszott, amikor bejött egy zöld színű, nagy fejű "valaki",
akinek hártyák voltak az ujjai között. Megfogta a mellkasánál két oldalt és
"koszos" lett tőle. Nagyon megrémült..."
A harmadik élménye már teljes mértékben megerősítette azt a
feltevésünket, hogy itt egy látogatássorozattal állunk szemben. A történet
annyira bonyolult, hogy e kiadvány keretében nincs módunk az ismertetésére,
mindössze a számunkra leglényegesebb dolgot, a hasonlatokat emelném ki.
''(Pontosan idézve Ádám szavait)ď0 "Bejött a "barátom" a szobába; elvittek az
"ő földjükre", azt mondták, hogy egyre jobban süllyesztjük a Napot; a Hold
mindig eltakarja a Napot és mindig este van, mert elzavarja a Napot;
gépvilágítót kell használniuk: egy ilyen puska, abban van egy ilyen villany,
aztán pedig úgy, hogy megnyomják a ravaszt, akkor felnyitódik az a ... izé,
aztán pedig abból kijön a fény.
A "jó kutató" olvas a sorok között. Az ufonauták megjelenését,
legfontosabb felszerelését és a bázisát ''(Hold túlsó oldalát)ď0 írta le Ádám.
Ami azonban ezután következett, az még minket is meglepett! Leírta a
külsejüket ''(szürkék voltak)ď0, megemlítette, hogy voltak kis lények is, akik
úgy néztek ki, mint az apukájuk! S nagy örömmel újságolta, hogy adtak egy
rádiót, ami hóból vagy fagyból van csinálva. Ha elromlik elolvad! Mi lehet
ez? Az implantátum! ''(Bámulatos a hasonlat!) Valami történt elődeinkkel,
valami történik gyerekeinkkel és valami történik velünk! Különös dolgok
ezek, olyanok melyekre talán idővel választ kapunk. S addig mi lehet a
feladatunk?
Csak figyelni őket - a figyelőket!
Viszkok András Péter