Dimenzió #28

Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?

(irodalom, sci-fi, paratudomány)

                                 ''AZ ÍRÓ ÁTKA

   Ősidők  óta  hiszik  sokan,  hogy  az  átok  valós  erő  lehet. Állítólag
sokféleképpen  lehet hatni vele. A modern tudomány képviselőit természetesen
hidegen  hagyja  a  dolog,  a különféle "tényeket tisztelők" pedig általában
éppen  nem  a  tényekkel  foglalkoznak.  Ha  ugyanis ezt tennék, megértenék:
bizony  számos  olyan  jól  dokumentálható  eset  ismeretes, akár a huszadik
századból is, amikor az átok hatott.

   Az sem jó érv, ha azt mondják, az efféle praktikára csak primitív emberek
vetemednek,  és  rendszerint  ők  hisznek benne. Valójában sokkal nagyobb és
átfogóbb  dologról lehet itt szó - gyanítjuk. A lelki ráhatásnak egyik-másik
különleges  példája  igen  elgondolkoztató. A hozzáértők szerint akkor fogan
meg az átok, ha arról az áldozat is tud. A kígyó is akkor kapja el az ágon a
madarat,  ha úgymond "bűvölő tekintetét" rászegezi, és a madarat elhagyja az
ereje,  nem  menekülhet.  Ilyen  "kígyótekintet" lehet maga az a tudat, hogy
átkot  mondtak  ránk.  Azt  is  vélik,  hogy annál hatásosabb az átok, minél
fantáziadúsabb a kimondója.
   Akiről  most szó lesz, bizony nem nevezhető fantáziátlan embernek. Robert
Graves,  az  ír-német származású "brit" író a harmincas-negyvenes években az
ókorról írott könyveivel, regényeivel lett híres.

   Az,  hogy  egy  író  könyvét nem akarják kiadni, mindennapos eset. Graves
azonban,  mint  mindent, ezt is mélyen átélte. A fehér istennő című könyvére
igen  nagy  súlyt  fektetett, főművének tartotta, és 1946-tól kezdve, amikor
elkészült, mindent elkövetett, hogy napvilágot lásson.

   A  szokásos kiadói hallani sem akartak róla. Nem tetszett nekik a mű, nem
érették  meg  benne  mindazt a fontosat és szépet, amit Graves beleírt (vagy
hitte,  hogy  beleírt).  Az írót ez módfelett bosszantotta, és sajátos átkot
szórt a kiadóra.

   Graves  rengeteget  olvasott  az  ókorról,  és  nyilván volt némi fogalma
arról,  miképpen  átkozták  meg  egymást az ókorban az ellenségek. Tisztában
volt  azzal,  hogy  hinni  kell  a  dologban,  és erősen bele kell itatni az
ellenfél tudatába is azt a tényt, hogy megátkozták.
   És lám, sikerrel járt! Az átok hatott. Az első kiadót, aki nem vállalta a
könyv   megjelentetését,  hamarosan  szívroham  vitte  el.  Graves  maga  is
megrendült  kissé  az  eseménytől,  és igyekezett - önmagát mentegetve - úgy
tenni,  mintha mindez csak véletlen lett volna. A fehér istennőt elvitte egy
másik kiadóhoz, és türelmesen várta a választ.

   Amikor  az  is  nemet  mondott,  az  íróban  újra  "felment  a pumpa", és
válogatott  átkot  szórt  a  férfira.  Szégyenletes  halált  jósolt  neki  a
személyzete előtt, valósággal fröcsögött a gyűlölettől. Olyan szenvedélyesen
adta elő a halált jósoló-követelő átkát, hogy aki hallotta, beleremegett.

   A kiadó nem sokkal később öngyilkos lett. A háza kertjében akasztotta fel
magát - női alsónemükben... Ez persze más megpróbáltatásra is utal az illető
életében,   mindazonáltal   nem   mond   ellent   az  átoklogikának.  Graves
szégyenletes halált kívánt neki, tanúk előtt, és az be is következett.

   A második esemény már Gravesnek is sok volt. Felfogta, hogy ezzel már-már
a  fekete  mágia  felé  halad,  ami köztudottan negatív erő, és csak negatív
személyiségek használják. Vagy azzá válnak, akik erre vetemednek.

   Fordított  hát  a dolgon. Amikor a kéziratot elvitte a harmadik kiadóhoz,
"antiátkot"  jósolt.  Azt  kérte az ismeretlen erőktől, hogy az a kiadó, aki
végre  megjelenteti a művet, járjon nagyon jól. Mégpedig közvetlenül azután,
hogy végre kiadja A fehér istennőt.

   A  harmadik  kiadót történetesen T. S. Eliotnak hívták. Kiadta a könyvet,
és  még  abban  az  évben  mellére  tüzték a brit királyi ház magas irodalmi
kitüntetését, két évvel később pedig elnyerte az irodalmi Nobel-díjat!

   Graves  soha  többé  nem  kísérletezett  az  átokkal. Amikor később erről
kérdezték,  rejtélyesen  mosolygott:  "Önök  csak  beszéljenek  a véletlenek
sorozatáról. Én tudom, amit tudok."

                                                               Nemere István

                        (Forrás: Rtv7, 1998/44. szám)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.