''EMBEREK ÉS KLÓNOK
Mint annyi más dologgal, ezzel kapcsolatban is rengeteg tévhit alakult ki
az emberekben. Aki a mai újságokat olvassa és nem néz utána, még azt hiheti,
igaz az a sok ostobaság, amit leírnak.
A klónozás voltaképpen nem nagyon idegen beavatkozás, a természet is
szokott klónozni - gondolunk csak az emberi egypetéjű ikrekre! Az
állattenyésztésben is van ilyesmi, nem is szólva a növénytermesztésről.
Az emberek ennek ellenére azt hiszik, hogy ez természetidegen beavatkozás
a nagy Rendbe. Amely az atomenergiához hasonlóan ad némi áldást, de hatalmas
veszélyt rejt magában, és a végén csak káros lehet, netán tömeges
katasztrófát okoz. Azt is képzelik, hogy ha embert klónoznak, az önmagában
is iszonyatos dolog, bűn Isten vagy a természet ellen.
Holott nem erről van szó. De a téves képzetet csak növelték a Jurassic
Park és más filmek, regények. Valami félelmetes kezd körvonalazódni a
fejekben. Hogy visszatérhetnek a régi állatok, mamutok és dinoszauruszok,
sőt a régi emberek is. Amíg csak azt hallják, hogy a tudomány készül
feltámasztani a fáraókat, nem ijednek meg túlságosan. De amikor elhangzik
esetleg Hitler neve is, mindenki pánikba esik.
Pedig gondoljuk csak végig! Ha sikerülne feléleszthető őssejthez jutni a
mamutokból, elvileg egy anyaállat révén létrehozható lenne egy mamut. Csak
az a "baj", hogy bár alig tízezer éve haltak ki az utolsó példányok,
egyetlen fellelt mamuttetemben sem találtak használható sejtet. És ha
sikerülne is létrehozni manapság egy dinót, az menten megfulladna. Hiszen
amikor az ősei éltek, más volt a földi levegő összetétele.
Ha ily módon ismét fáraót lehetne létrehozni, az vajon egyiptomi fáraó
lenne? Nem csak olyan ember, akinek vérében egyiptomi ősök vére csörgedez,
és genetikailag nagyon hasonlít az akkor élt emberekhez. De ő ma élne, és
ezáltal mai lenne.
Régóta tart a vita, mennyi örökséget hozunk magunkkal őseinktől és mennyi
az, amit világunkban tanulunk meg, mi rakódik ránk, a viselkedésünkre, a
szokásainkra. Állítólag hetven százalék a genetikai örökség javára írható.
Ha tehát ma sikerül létrehoznunk egy valamikori embert, az nem olyan lesz
mint az őse. Ha előkerülne egy használható sejt Adolf Hitlerből, és azt
klónoznák, valamilyen módon létrehoznának egy belőle származó embert, akkor
nem az ötvenéves Hitler születne újjá, aki a Mein Kampfot recitálva ostoba
eszméket és jelszavakat harsogna a tömegnek. Hanem megszületne egy csecsemő,
mondjuk 2000-ben és felnőne a 2000-es évek elején. Eljárna óvodába aztán
ilyen meg olyan iskolába. Biztosan lenne benne valami Hitlerből, a külseje
esetleg félelmetesen emlékeztetne rá, de ez minden. Az a társadalom,
amelyben nevelődne, szocializálódna, erőteljesen rányomná a bélyegét. Hitler
kialakulásához olyan társadalom, olyan politikai, gazdasági és erkölcsi
helyzet kellene, amilyen az 1920-as és 30-as évek Németországában volt. Ma
ilyen helyzet nincs sehol a történelem az ismert mondás ellenére soha, sehol
nem ismétlődik meg.
Mielőtt egyértelműen elítélnénk a klónozást, gondoljunk arra is: klónozás
révén előállíthatjuk saját szöveteinket is! Aminthogy az időben levett és
eltett vérünk a legmegfelelőbb az operációs vagy más jellegű vérpótlásra,
úgy csonkolásos baleset vagy szervpótló műtét esetén is a legjobb a saját
szövetünk. Hamarosan megvalósulhat ez az álom: a szervbankba mindenki
beteheti saját klónjait, amelyekből "elkészülhetnek" pótlandó szervei. És
ebben nincs semmi természetellenes.
Gondoljunk csak az anyára, akinek az autó elütötte okos, szép, hatéves
gyermekét. Mit meg nem adna, ha visszahozhatná ismét az élők sorába! A
klónozás révén visszahozhatja! Ha időben kinyerik a kis halottból a
szükséges sejteket, és azokat konzerválják, bármikor létrehozható utód,
tulajdonképpen szinte ugyanaz a gyermek. Aki már veszített el gyermeket, az
tudhatja csak igazán, milyen csodálatos érzést adhat az emberiségnek, a
szülőknek a most még bizalmatlanul kezelt vagy éppen megvetett és félelmet
keltő módszer...
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1999/13. szám)