''REPÜLŐ CSÉSZEALJAK AZ ÓKORBAN
Ebben a sorozatban már említettük, hogy a nagyon régi korokban is láttak
vagy látni véltek az emberek repülő tárgyat. Számos ilyen említés maradt
fenn különféle művekben, krónikákban, olykor még rajzokon is.
Ha belegondolunk, hogy az ókori irományok zöme örökre elveszett az
évszázadok viharában, bizony azt kell hinnünk: sokkal több ilyen eset
történhetett akkoriban, csak azokról semmiféle híradás nem maradt fenn a
későbbi korokra... De az a kevés, amit tudunk, így is megdöbbentő.
Pertinax római császár a nevével ellentétben (pertinax latinul: állandó,
állhatatos) mindössze három hónapig uralkodott Kr. u. 193-ban. Nem az ő
hibájából volt ilyen rövid ideig hatalmon - meggyilkolták.
Amikor trónra került, a római császárok szokása szerint új pénzt
veretett. A Pertinax-féle pénzérme, amelyet néhány itáliai múzeumban ma is
láthatunk, műholdat ábrázol!
Nem tévedés. Míg más császárok az arcmásukat verették a pénzükre,
Pertinax érmén olyan, levegőben száguldó gömb látható, amelyből négy antenna
nyúlik ki. A látvány döbbenetesen hasonlít az 1957-es első szputnyikra. Az
is gömb alakú volt, és belőle is ugyanúgy álltak ki az antennák.
Felmerül a kérdés: látott-e valamit valahol a kalandos életutat bejárt
császár? Tudjuk, több földrészen szolgált katonaként. Vagy valamilyen
csodálatos megérzés vett rajta erőt, akár csak néhány percig is? Látomása
támadt, látta a jövő egy darabját, vagy találkozott földönkívüliekkel?
Sajnos, nem ismerjük a magyarázatot erre a különös tettre.
Érdekes adatokat találhat az, aki alaposan és nagy türelemmel
végigolvassa a régi görög és más krónikások, történetírók munkáit. Így a
nagy görög filozófus és író, Plutarchos (Kr. után 45-120 között élt)
negyvenhat részes Párhuzamos életrajzok című hír es művében nem is egy
utalást, hírt találunk ufókról. Megemlíti a szerző, hogy Licinius Lucullus
római konzul hadat vezetett keleten (ez még Krisztus előtt 74-ben történt).
Mitridátész király kemény ellenfélnek bizonyult. A csatára összegyűlt két
sereg fölött váratlanul felbukkant "egy tüzes edény, amely szétszórta az
ellenséget, és megmentette a római konzul csapatait". Valaminek mindenképpen
történnie kellett, ami több mint száz évvel később is élénken élt az emberek
emlékezetében, amit a leszerelt katonák fiaiknak, unokáiknak mesélhettek
tovább.
Nem tudjuk, valóban ufót láttak-e vagy "csak" gömbvillámot. Mai tudásunk
szerint a gömbvillám túl rövid életű, gyakorlatilag néhány másodpercig
mutatkozik meg a mi dimenziónkban, így a jelenség a sok száz méteres
csatatéren talán nem kelt ekkora feltűnést. Ufónak kellett lennie, amely
nyilván nem avatkozott be az ütközetbe, csak arra repült, vagy e járművek
szokása szerint hosszan lebegett a csatatér fölött. Talán éppen a perzsák
fölé repült és ezt nem tudták elviselni idegekkel Mitridátész katonái:
megfutottak, és csatarendjük felbomlott. A rómaiak pedig úgy értékelték ezt,
hogy az istenek mellettük, értük avatkoztak be a csatába...
Ez a szemlélet különben nem volt ritka az ókorban. Természetesen nem
csupán a rómaiak láttak ufót. Volt ilyen észlelés máshol más korban is. A
fent leírt jelenséget legalább 1400 évvel megelőzte egy másik - Afrikában.
Az egyiptomi krónikában leírt eseményre a Kr. előtt 1445-ös évben vagy
akörül kerülhetett sor. Akkor a Nílus partján, az egyiptomi birodalomban
III. Thotmesz, más néven Thutmozisz fáraó uralkodott. Az ő krónikája arról
vall, hogy a fáraó uralkodásának említett évében, méghozzá "a tél harmadik
hónapjában" az egész birodalomban látták a levegőben elszálló tűzgyűrűt. A
látványt az akkori emberek - nem lévén más összehasonlítási alapjuk, hisz
levegőbe emelkedő technikai eszközről nem tudtak, és elképzelni sem tudták,
hogy ilyesmi a levegőbe emelkedjék - állathoz hasonlították, amely "büdös
levegőt hagyott maga után". A látvány megdöbbentett mindenkit. Nem
feltétlenül volt ufó, bár amennyire a régi leírásból kihámozható, nem
egyenes vonalban haladt, sőt az egyik forrásértelmezés szerint le is szállt
valahol, majd ismét felszállt. Ilyesmit meteorok nem tesznek...
Az ókorban annak volt nagyobb esélye megpillantani az égen szálló fura
tárgyat, aki sok időt töltött a szabad ég alatt. Következésképpen a
pásztorok, tengerészek és a katonák előnyben voltak. A katonák azért, mert
sokat vándoroltak, ide-oda vonulgattak, csatáztak, és megint csak vonultak
tovább.
Így nem kell csodálkozni azon, hogy Nagy Sándor macedón király
világhódító katonáival többször is látott ufót. A fiatal, ámde roppant
ambiciózus király Európában, Ázsiában és Afrikában viselt háborúi során
nemegyszer találkozott ismeretlen repülő tárggyal. Nagy Sándor katonái nem
csupán láttak ilyen járművet, az olykor segített is nekik a csatában! Ez
valószínűleg már csak legenda, tény viszont, hogy amikor a császár Kr. e.
332-ben a libanoni Türosz városát ostromolta, nem volt könnyű dolga. A vár
ugyanis tengerbe nyúló földnyelven állt, ráadásul igen magas állítólag tíz-
tizenöt méteres fal övezte. Így a nagy király csapatai hiába indították
egyik rohamot a másik után, mindig véres fejjel voltak kénytelenek
elkotródni a fal alól. Már-már azt fontolgatta a hadvezetés, hogy feladják
az ostromot és elvonulnak, amikor egy napon különös dolog történt. A
krónikák szerint hármas alakzatban repülő ufók bukkantak fel, és tettek
néhány kört a város fölött. Valamiféle "villámot" szórtak a védőkre, akik
enélkül is alaposan megijedhettek a "isteni beavatkozás" miatt. Mert hiszen
abban a korban az ilyen felsőbbrendű technika megjelenése csak és kizárólag
isteni beavatkozást jelenthetett. A macedónok látva, hogy a türosziak
rémülten eltakarodnak a falakról, rohammal bevették a várost.
Felmerül a gyanú, hogy az ilyen történeteket azért terjesztették utólag a
győztesek, hogy mindenki lássa: még az istenek is mellettük állnak! Ennek
ellentmond, hogy a krónikák beszámolnak olyan esetről is, amikor az
"istenek" Nagy Sándor csapatai ellen léptek fel. A hadsereg éppen folyón
kelt át, amikor két "égen szálló, ezüst pajzs" támadt a vízben gázoló,
szerencsétlen katonákra. Áldozatról nincs tudomásunk, de akkoriban nyilván
az is elég volt, ha a csapatokat megijesztette az égből érkező szerkezet.
Menekültek hanyatt-homlok, fegyvereiket eldobálva, egymást letaposva.
Egyik krónikás egyenesen azt írta: ez a két ufó mintha bosszút esküdött
volna Nagy Sándor ellen, többször is megtámadta csapatait. Különböző
időpontban és helyszínen bukkantak fel a "fémes pajzsok" (mert így nevezték
őket), és természetesen nemcsak az embereket, hanem a lovakat és harci
elefántokat is pánikba kergették. "Nagy, csillogó ezüstös pajzsok voltak,
ömlött belőlük a fény, amely aztán később vissza is ment beléjük. A pajzsok
az égből jöttek, és oda is tértek vissza." Arisztotelész, aki Nagy Sándor
nevelője volt, maga nevezte el ezeket a szerkezeteket "diszkoszoknak"!
Természetesen "repülő diszkoszoknak". Ám mivel a tizenkilencedik században a
diszkosz már nem volt használatban, és a köznapi emberek ilyet sohasem
láttak, a teáscsészék alá tett kistányér alakját vélték felfedezni az
ufókban. Innen ered a máig használatos "repülő csészealj" elnevezés.
Ókori tibeti könyvekben is említik - konkrétumok nélkül - az égen repülő
és világító tárgyakat. Még gyakrabban szerepelnek az indiai forrásokban.
Némelyik eposzban, így a Ramajánában is több ilyen leírás van, de ezeket
természetesen nem kell történelmi forrásnak, valós események beszámolójának
elfogadni. Mindazonáltal elgondolkodtató, hogy a több ezer évvel ezelőtt
írott szakkönyvekben sok száz sort szentelnek a repülő szerkezetek műszaki
leírásának!
Kr. előtt 708-ban Róma még jelentéktelen kis vidéki városka volt, senki
nem sejtette benne a jövő legnagyobb, több földrészre kiterjedő birodalmi
központját. Jelentéktelen királyok uralták, köztük a később felmagasztalt
Numa Pompilius. Az ő idejében egyszer csak valami fényes repülő tárgy húzott
el a város fölött - a leírás a mai ufókra is ráillik -, majd ismeretlen,
kemény fémből készült tárgy, feltehetően alkatrészdarab zuhant alá. Kicsit
ez is pajzsra emlékeztette a földieket, és mivel az égből jött, Pompilius
király bevitette a városba. Ott annyira tisztelték a tárgyat, hogy külön
templomot emeltettek neki, majd pedig szerzetesrendet alapítottak. Ezek a
papok voltaképpen az ufóból kiesett vagy kidobott fémdarabot imádtak
évszázadokon keresztül. Ezt a pajzsot évente egyszer, a nagy állami ünnepen
végighordozták a városon.
A tudomány mai vaskalapos képviselőit alighanem sokkolja az a tény, hogy
az ókori tudósok komolyan számoltak az ufókkal, és azokat a lehető
legtermészetesebb módon mint valós, létező dolgokat említették. Példa rá az
ifjabb Plinius (élt. Kr. e. 23 és 79 között), aki élete fő művében, a
Historia naturalisban - amely mellesleg a középkor természettudományának
legfőbb forrása lett - huszonhat helyen említ ufót. A többi között ezt írja:
"Amikor Lucius Valerius és Gaius Marius voltak a konzulok (Kr. e. 85 - N.
I.), Itália egén egy égő, szikrázó pajzs repült keresztül." Marcus Tullius
Cicero (Kr. e. 106-43) nemcsak szónok és ügyvéd, hanem történetíró is volt.
Fennmaradt munkáiban kilenc helyen bukkantak azonosíthatatlan repülő
tárgyakról szóló beszámolóra. Persze könnyű lenne minden Plinius, Cicero és
mások által felsorolt esetet egyszerűen meteornak és más természeti
jelenségnek tulajdonítani. Ám olykor egy-egy beszámoló nagyon is világosan
céloz céltudatosan repülő, irányát megváltoztató, ezüstös színű diszkoszra,
ami semmiképpen sem emlékeztethet bennünket űrből ideszálló, élettelen
kődarabra...
A történetíró Titus Livius (Kr. e. 69 - Kr. u. 17.) 142 könyvben, vagyis
inkább hosszú fejezetben írta le Róma történetét. Ebben mindenről szó esik,
ami így vagy úgy érintette a rómaiakat. Könyveiben nemcsak el-elszálló
ufókról lehet olvasni, hanem olyan esetről is, amikor létrejött a találkozás
az idegenek és az emberek között! Legalábbis döbbenten említi, hogy fehér
ruhás, emberhez hasonló, de szemlátomást nagyon idegen lények bukkantak fel
Amiterno város közelében, és mind egyforma volt. Aztán megemlíti az Arpi
városa fölött egy helyben lebegő, "az égen lógó tüzes pajzsot", ami ismét
csak ufóra utal. Hiszen tudjuk, hogy egyes ufók képesek percekig, nemegyszer
órákig is lebegni ugyanazon ponton.
Livius harminc (!) helyen említ efféle rejtélyes esetet és történetet.
Időrendben az első szerinte Kr. előtt 213-ban volt látható, méghozzá a
Velencei-öböl fölött. Amit persze akkor nem így hívtak, már csak azért sem,
mert Velencét több évszázad múlva alapították. Az utolsó, Livius által
említett jelenség Kr. után 16-ban volt látható Umbre környékén.
Ezzel nincs vége a különös sorozatnak. Volt egy ma már kevésbé ismert,
csak a szakemberek által nyilvántartott római történész, bizonyos Julius
Obsequens. A melléknév nem éppen hízelgő, hiszen obsequens latinul
szolgálatkészt, esetleg megalkuvót is jelent. Ez azonban feltehetően Julius
egyéb emberi és nem történetírói értékeire vonatkozik. Nehéz elképzelni,
kinek akart volna kedvezni, amikor könyvében, a Liber prodigiorumban tipikus
ufóesetet ír le. Igaz, a szavak, amelyeket használ, nem illenek mai
elképzeléseinkhez és a ma megszemlélhető eseményekhez. De ne feledjük el,
Julius nem azt írta le, amit a saját szemével látott, hanem mások
beszámolóit, szóbeszédeket, történeteket örökített meg. Ez azonban nem zárja
ki, hogy a politikailag-társadalmilag semleges ufójelenségről objektíven
számoljon be. Hiszen nem fűződött érdekük sem azok eltitkolásában, sem
megmásításához. Mellesleg éppen a mai ufo-események igazolják az akkori
szerzők igazmondását! Ma is történnek hasonló események, ezúttal már
dokumentálhatók, bizonyíthatók.
Julius Obsequens szerint Kr. előtt 91 körül Spoletum környékén (a mai
Spoleto városa) "aranyos gömb" szállt le a földre, és ott növekedni kezdett,
majd kelet felé röpült: Olyan rendkívül erős fényt árasztott, hogy elnyomta
még a napot is...
A fényerő növelése kelthette a szemtanúkban azt a képzetet, hogy maga a
gömb indult növekedésnek. Meteoritok nem szoktak leesni, aztán megint
elrepülni...
Julius említett művében még hatvankét esetben számol be ehhez hasonló,
rendkívüli esetről. Ami azért nem kevés. Egy dolgot mindenképpen bizonyítani
látszik: hogy ilyesmi már az ókorban is előfordult. Az akkori emberek is
csodálkoztak, hitetlenkedtek, de mivel világképük egyszerű és egyoldalú
volt, általában valamilyen meghatározhatatlan "istennek" tulajdonították a
titokzatos repülő diszkoszok felbukkanását.
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1999/10., 11., 12. szám)