''IVAN PAVLOV IS ISTENHEZ FOHÁSZKODOTT
A dolog nem új, de eléggé meglepő. Különösen azoknak, akik megszokták az
elmúlt évtizedekben azt a marxista állítást, hogy a tudomány és a vallás
ősellenség, és mindegyik csak a másik teljes kizárásával létezhet.
Az ő számukra szinte sokkoló lehet az az újabb irányzat, amely abból
indul ki, hogy bármit is fedezünk fel, az egy nagy szervező, teremtő
személyiség létezésének újabb és újabb bizonyítéka. Ismeretes, hogy Pavlov,
a nagy orosz tudós minden kísérlete előtt buzgón fohászkodott Istenhez.
Einstein a fél életét arra tette fel, hogy felkutassa az "Öreg" titkait.
Most pedig neves tudósok - akik még a nyolcvanas években is materialista
szemléletű könyvekkel örvendeztették meg a tudományos világot és a tudásra
vágyó olvasókat - egyre-másra Istent emlegetik. Már régebben is akadtak,
akik valamilyen módon igyekeztek összekapcsolni a teremtést, Isten létét a
legmodernebb eredményekkel. Különösen a fizika látszott erre alkalmasnak.
George Smooth vezette azt a kutatócsoportot, amely a NASA-nak, az
amerikai űrkutatási hivatalnak dolgozott. Ez a csoport - és személyesen
Smooth - tervezte és alkotta meg a COBE műholdat, amelynek segítségével
hosszú és alapos munkával sikerült feltérképezni a kozmikus háttérsugárzást,
amely többek között a "Nagy Bumm", vagyis az egykori robbanásszerű
világegyetem-kezdet bizonyítéka és "adatszolgáltatója". Az így kapott furcsa
térképet Smooth egyenesen "Isten arcának" nevezte.
Aztán jöttek néhányan, neves angolszász tudósok, akik mindenben a Teremtő
keze nyomát vélték felfedezni, a DNS-től a pusztító járványokig. Paul
Davies, az ismert tudományos szaktekintély Istent géniusznak, minden
tekintetben roppant tehetséges kvantumfizikusnak, sőt kvantumkozmológusnak
tekinti. A kvantumfizikában valóban felfedeztek olyan dolgokat, amelyek
látszólag ellentmondanak alapvető fizikai törvényeknek, így az ok-okozat
folyamatnak, és mindezt a "ravaszságot" egyetlen nagy elme javára írják.
Nyilvánvaló, hogy ahol törvények vannak (és a világ ezek szerint működik),
ott törvényhozónak is kell lennie, mondják.
Mindegyiken túltett Frank Tipler, aki 1995-ben adta ki A halhatatlanság
fizikája című művet. Már a cím is meglepő, ám az alcím még inkább az: e
szerint a könyv a modern kozmológiáról, Istenről és a holtak feltámadásáról
szól. A szerző, ismétlem, nem akárki, jelentős matematikus és fizikus, a
könyv megjelenése pillanatában egyike a szakma legjobbjainak. Ezt senki nem
kérdőjelezte meg egészen könyve megjelenéséig.
Tipler minden ismert érvet, sőt még be nem bizonyított, de a tudomány
számára valószínűnek látszó állítást felhasznál a műben, hogy Isten
létezését bizonyítsa. Érdekes, ahogyan a világegyetem általunk már ismert
fizikai törvényeit, szabályait kezeli, és ügyesnek tűnő érveléssel viszi el
őket abba az irányba, hogy megállapítsa: világunkat teremtették, és az
továbbra is Isten figyelő tekintete előtt él és mozog. Bizonyítéknak
használja a mindenség paramétereit, vagyis az állandókat: a fénysebességet,
az elektron töltését vagy a gravitációt mint példát arra, hogy lám, ha ezek
csak valamivel kisebb vagy nagyobb értéket mutatnának, az egész mindenségben
nem létezhetne szén alapú élet, vagyis nem létezhetnénk mi, értelmes lények
sem! Neki ez is érv amellett, hogy körülöttünk minden meg van tervezve, sőt
értünk van! Ha pedig megtervezték, akkor nyilvánvaló, hogy azt csak egy
roppant nagy tudású és végtelen energiájú lény tehette meg. Vagyis a
Mindenható...
Csak az a baj, hogy mindez nagyon erőltetettnek tűnik. Természetesen nem
zárható ki, hogy a professzoroknak a végén még igazuk lesz...
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1999/4. szám)