''LOURDES: CSODA ÉS GYÓGYULÁS
Azon a helyen, ahol a kis hegyi barlang előtt 1858-ban az írástudatlan,
tizennégy éves kislánynak egymás után tizennyolcszor megjelent Szűz Mária -
legalábbis a gyermek ezt állította -, és megmutatta a barlang előterében a
csodálatos forrást, sok száz millió ember fordult meg az utóbbi száznegyven
évben. Úgy vélik, csak szervezett csoportokban évente több százezer beteg
érkezik a városkába. A gyógyulásra szomjazókat különleges fekvőhellyel
felszerelt vonat hozza. A vasúti pályaudvart úgy alakították ki, hogy
fekvőbetegeket és mozgássérülteket lehet kirakni és azonnal a megfelelő
intézménybe vinni. Kétezer orvos, több ezer ápolónő és egyéb egészségügyi
személyzet tevékenykedik itt. Csodáról és csodálatos gyógyulásrót is sokat
hallani - 1858 óta szinte egyfolytában.
Tudjuk, hogy az orvosok kezdettől kétkedve fogadják a lourdes-i csodát,
és ez így van rendjén. Az a helyes, ha józanul szemlélünk minden
megmagyarázhatatlant, úgy hamarább találjuk meg a magyarázatot.
1912-ben Alexis Carrel, Nobel-díjas orvos menthetetlennek ítélt betegét
hozta el Lourdes-ba. Biztos volt benne, hogy ez sem segít. Nagyot nézett,
amikor a csontrákos beteg teljes mértékben meggyógyult. Lourdes-ban volt
orvos az ateista olasz A. Gemelli is. Miután látta, hogyan gyógyulnak a
betegek, ferences rendi szerzetes lett, később pedig Rómában megalapította a
róla elnevezett Gemelli-klinikát.
Sok millió Lourdes-ban kezelt beteg a csodálatos gyógyvíz és a szent hely
ellenére sem mutat gyógyulást. Viszont a tudomány eddig hatezer olyan
gyógyulásos esetet ismer, amelyre nincs magyarázat.
Érdekes módon, az egyház ennek alig egy százalékát, konkrétan mindössze
hatvanöt esetet ismert el csodának.
1882 óta orvosi iroda működik a városban, amely figyeli, adminisztrálja,
leírja és ellenőrzi a gyógyulásos eseteket. Az irodának minden Lourdes-ban
dolgozó orvos tagja, függetlenül attól, hogy hívő-e vagy ateista.
1947-ben még egy orvosi intézményt hoztak létre a városban. Ebben
harminc, felerészben hívő és nem hívő orvos tevékenykedik, különféle
nemzeteket képviselve. Rendkívül szigorúan, sok dokumentációval alátámasztva
állapítják meg valakinek a "csodálatos gyógyulását". Évente egyszer
Párizsban gyűlnek össze, és ott az orvosi világ képviselői előtt ismertetik
azokat az eseteket, amelyek fennakadtak a rostán, és amelyeket végső soron
valóban "csodának" lehet nevezni. Olykor sokáig vizsgálnak egy-egy ügyet.
Delizia Cirolli 1976-ban nyomtalanul kigyógyult a csontrákból. Ügye
tizenhárom éves alapos kutatást igényelt, és csak utána látták be a
nemzetközi orvos bizottság tagjai, hogy az asszony valóban halálosan beteg
volt előtte, és teljesen egészséges lett utána.
De mi előtt és mi után? Mi történik Lourdes-ban? Ezt egyetlen orvos sem
tudta eddig megállapítani. 1947-től napjainkig ezerkétszáz beteg dossziéját
tanulmányozták át. Mindannyian meggyógyultak, de közülük a szigorú orvosok
mindössze ötvenhétnek a gyógyulását vélték valóban "csodának". Minél több
fórumot jár meg az ügyük, annál kevesebb gyógyulást állapítanak meg, bár a
szóban forgó betegek a jelek szerint "megúszták" a dolgot, és már nem
betegek.
Mindenesetre a városkában közszájon forog, hogy "könnyebb meggyógyulni
Lourdes-ban, mintsem elismertetni azt az orvosi bizottsággal!" De ez nem
baj. Jobb lenne viszont tudományos (! ) választ kapni a sokakat érdeklő
kérdésekre. Így arra, milyen hatás működik ott. Vajon csakugyan gigantikus
térben és időben széthúzott és nagyon jól ható placebóról van szó? Vagyis az
odasereglő betegek bebeszélik maguknak, hogy ott vár rájuk a gyógyulás, és
így közülük néhányan - a számok szerint nagyon kevesen - valóban
meggyógyulnak? De akkor ők miért igen, és mások miért nem? Valóban olyan
nagy erő a hit - legyen az vallásos hit, avagy a betegnek a gyógyulásba
vetett saját hite? És ha Lourdes-ban esetleg valamilyen természetes gyógyerő
sugárzik ki a talajból, akkor azt mi okozza, és miért nem gyógyulnak meg az
emberek a környező, nem is olyan távoli más városkákban, falvakban?
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1999/ 3. szám)