''ÜZENETEK A TÚLVILÁGRÓL
A legtöbb emberben biztosan felmerült már, hogy mi van a halálon túl.
Több százezerre tehető azon tudósoknak, filozófusoknak, amatőröknek és
hivatásosoknak a száma, akik megpróbálkoztak a titok megfejtésével. Arra már
kevesebben gondoltak, hogy üzenjenek abba a másik világba. Évezredeken
keresztül az emberiség megelégedett azzal, hogy elfogadta, hitte - vagy nem
hitte - az állítólag onnan érkező jeleket.
Ám az ellenkező irány kutatása mindeddig meglehetősen elhanyagolt téma
volt. Az emberek az ókortól napjainkig elfogadták, hogy álmukban régholt
őseik, szellemek, "istenek" sorsfordító vagy kevésbé jelentős üzenetet
közvetítenek. Sokan szinte folyton érezték a másvilágra távozott
hozzátartozóik vagy őseik jelzéseit, sorsukat befolyásoló jelenlétét. Ebben
nyilván kilencvenkilenc százalékban a képzelődés volt a főszereplő, bár
ismerünk ennek ellentmondó adatot is.
Most azonban azt vizsgáljuk meg, lehet-e üzenni innen - oda. Primitív
módon, mondhatni ösztönösen ezt gyakran megtesszük, még ha nem is hiszünk
benne. Régholt szüleinkhez fohászkodunk valamely fontos esemény előtt, a
segítségüket kérjük, nehogy rosszul járjunk, vagy hogy nyerjünk a lottón. Ez
azonban nem igazán komoly dolog, mi magunk sem tekintjük annak.
Volt rá példa - részletesen olvashatnak róla a Parajelenségek könyve című
művemben -, hogy az egyik amerikás magyar a haldoklókon át akart
üzletszerűen üzengetni a túlvilágra. Felvette az üzenni szándékozótól - nem
kevés pénzért - az üzenetet, majd a megbízottai a kórházakban felkeresték a
haldoklókat, és rávették a szerencsétleneket, magolják be az üzenet
szövegét, és "odaát" közöljék majd a "címzettekkel". Az egész joggal
tetszhet csalásnak, és talán az is volt. Mindenesetre aligha működött
eredményesen, mert többé nem lehetett hallani róla.
Ám van más lehetőség is az üzenetre. Az egyik ilyen a transzcendentális
meditáció, amellyel az itteni állapoton is változtatni lehet. Nem csupán a
meditáló életében, viselkedésében, életszemléletében állhat be változás,
hanem a dolog visszahathat a földi világ egészére is!
A meditálók a nyolcvanas években állítólag megakadályozták, hogy lakott
területre zuhanjon az egyik pusztulásra szánt, a pályájáról letért szovjet
űrhajó. A dolog technikai része úgy zajlott le, hogy előzetes értesítés után
a meditálók ugyanabban időben az egész Földön arra koncentráltak, hogy a
roncs a tengerbe zuhanjon. Ezt több héten át mindig egyszerre, közösen
ismételték. És a roncs a tengerbe zuhant! Tudnunk kell, hogy mivel a Föld
felületének nagyobb részét tenger és óceán borítja, már eredetileg is
legkevesebb hetvenszázalékos esély volt arra, hogy a roncs ne szárazföldre
essen.
Sokkal jelentősebb - bár méretét tekintve kisebb - volt néhány amerikai
kisvárosi kísérlet. Az ugyanabban a városban meditálók arra koncentráltak
egyszerre és huzamosan, hogy városukban csökkenjen a bűnözés! Sikerült. A
meditálás után bizonyíthatóan csökkent a városban a bűnesetek száma,
különösen a fiatalkorúak között.
Mindezt felfoghatjuk úgy is, hogy a város lakói egy magasabb
szellemiségnek üzentek. Valakinek, akinek hatása lehet az itteni életünkre.
Mindenképpen valamiféle reális erővel léphettek kapcsolatba, ha
bekövetkezett az általuk olyannyira kívánt változás. Olyan erővel, amely ezt
a változást meg tudta valósítani. Hogy milyen módszerrel? Ezt nem tudhatjuk.
Voltaképpen ilyen üzenet az ima is. Gondoljuk csak el: nem lehet
véletlen, hogy az emberek ősidők óta fohászkodnak az égre. Imádkozik a
keresztény, a muzulmán, szinte minden hívő. Vagyis üzen abba a másik
világba, amely hite szerint jobb, igazságosabb, és mindenekelőtt létezik. Ha
ebben nem hinne, nem imádkozna. Mindegy, hogy azt a világot csak egyetlen
mindenható lénynek képzeli el, vagy egész világokat épít fel képzeletében,
amelyeknek odaát létezniük kell. Az imával önmagáról ad jelet, és
befolyásolni igyekszik a fenti hatalmasságo(ka)t. Kérését, vágyát
tolmácsolja ezen a módon.
Márpedig a naponta elhangzó sok billió imának kell, hogy legyen
valamilyen erőhatása is - valahol. Talán odaát, talán visszahat ide is? Ez
is egyike az előttünk álló, megfejtésre váró titkoknak.
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1998/45. szám)