''HA ÖRÖKKÉ ÉLHETNÉNK
Miközben az élet örök, az egyedek léte nagyon is véges. Az élő szervezet
egy idő után elhasználódik. Nem kivétel az ember sem. Sejtjeink, minden jel
szerint, nem osztódnak végtelenül, van határ, amelyen túl csak a rákos
sejtek burjánzása nyúlik át. A kutatók természetesen észrevették ezt, és
arra is rájöttek, mi az az anyag, ami hiányzik a normális sejtek
szaporodásának végén, ámde fékezhetetlenné teszi a kóros sejteket.
Az örök élet reménye olyan ősi, mint maga az emberiség; s érte sokan
eladnák a lelküket bármilyen rossz szellemnek, istennek vagy magának az
ördögnek is, csakhogy Fausthoz hasonlóan megkapják. Mert van, aki úgy
képzeli, csoda jó dolog lenne örökké élni.
De nézzük meg mindezt a tudomány oldaláról. Mert hiszen nyilvánvaló,
hogyha belátható időn belül az örök életet még nem "találják fel", de azért
az emberi lét meghosszabbítására már századok óta újabb és újabb módszert
dolgoztak ki, és egyre biztatóbbak az eredmények e téren. Míg az ősember a
magas csecsemőhalandóság miatt statisztikailag alig húsz évet élt, azért
köztük is volt ötven-hatvan éves, a középkor emberei között már nem
számított ritkaságnak a 40-60 év, és még az ismertebb művészek, írók közül
is sokan megérték a hetven fölötti kort. Manapság pedig majdhogynem
tömegesen élnek közöttünk a 80-90 évesek, és néhány évtized múlva a
százévesek, meg az annál idősebbek komoly hányadát teszik majd ki a
lakosságnak.
Ám kevesen gondolnak rá, milyen óriási gondot okozna, ha valóban
megoldódna az öröklét. Képzeljük csak el, hogy egy meghatározott naptól
kezdve soha senki nem hal meg. Attól kezdve minden születő fiatal
szervezetében véghezviszik a genetikai átalakítást, és halhatatlan lesz.
A baj az örökléttel az, hogy az élők száma hihetetlen mértékben
megszaporodik. Ma sok millió ember hal meg naponta (és még több születik),
de akkor csak születni fognak. Igaz, beáll majd egy, a mainál kisebb
szaporodási ráta, de azért az emberek örök élete mindent átalakít. Nem
lesznek öregek, mert a szervezet bizonyos határon túl nem öregszik. A
házasságok is alighanem mind tönkremennek - mert aki tudatosan néhány
évtizednyi közös létezésre "szerződik", aligha fogja elviselni a másikat az
örökkévalóságig!
Nem lesz annyi munkahely, amennyi kellene, hisz a gépesítés és a modern
technika éppen az ellenkező irányba halad: csökkenti az ember beavatkozási
lehetőségeit és kényszerét. Magyarul: eleinte csak minden tizedik örök
életűnek nem lesz munkája, aztán minden ötödiknek, másodiknak. Végül a
munka, a dolgok természetéből következően, különleges kitüntetéssé,
kiváltsággá válik, nem akárki kaphat állást. Vagy ha igen, csak néhány évre,
aztán át kell adnia a helyét és munkáját másnak.
Elszaporodnak a "művészek", mivel egyre többen festenek, fényképeznek,
szobrászkodnak majd - már csak az időfölöslegüket lekötendő... A dilettánsok
félelmetes hada árasztja el a világot fércműveivel. Előbb-utóbb alighanem
betiltják majd a szaporodást, vagyis az optimális - és a Földet amúgy is
igen megterhelő - népességi létszám után minden eszközzel megnehezítik az
újabb utódok születését.
A tudomány továbbfejlődése kétségtelen (persze öröklét nélkül is ez a
helyzet), hiszen a tapasztalatokat, a tudást gyűjtő emberek a végtelenségig
foglalkozhatnának kedvenc témakörükkel. A tudás gyűjtését valóban nem lehet
megunni. De ez is csak keveseknek adna munkát. Elsorvadnának az egészségügy
egyes ágazatai, megszűnne a gerontológia, nem lenne több öregek otthona,
viszont a családok a végtelenségig növekednének. Az emberek egy idő után már
nem is igen tudnák fejben tartani az ük-ükunokák hatalmas seregét, azt a sok
embert, aki valamilyen formában mind az ő életük folytatása.
De arra is gondolni kell, hogy az örökléttel az ellenségeink is örökké
élnek és ellenségeink maradnak, a szó szoros értelmében örökké bosszantanak,
és nincs remény az eltávolításukra!
Érdekesen alakulhat egy ilyen korszakban az öngyilkosságok statisztikája.
Mert bizonyára akkor is lesz, aki nem bírja majd elviselni az életet, nem
talál más megoldást a problémáira. És talán kialakul majd néhány új lelki
betegség is, melyek közül az egyiket biztosan az öröklét terhe okozza...
Folytathatnám a sort, mi lenne ha, örökké élnénk, de azt hiszem, ezt jobb,
ha mindenkinek a saját fantáziájára bízom.
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1998/28. szám)