''A VÉR HATALMA
A libanoni maronita (ez a keresztény vallás egyik ága) kolostorban 1898.
december 28-án elhunyt Chabrel atya, az egyik szerzetes. Mint az elmúlt
századok során addig már oly sokszor, holttestét lepedőbe csavarva a
kolostor sziklába vájt pincéjében található sírboltba tették, ahol a falon
állandóan csorgott a nedvesség. A temetés napjától kezdve minden éjszaka
különös fény szűrődött ki a sírboltból. Olyan erősséggel, hogy még a templom
kupolájáig is felhatolt, sőt - miként azt a francia prefektus írta - ez a
fény ellátszott a környékre is.
Negyvenöt napon át tartott a különös jelenség, rengeteg zavart okozva a
fejekben, és számos szóbeszédre adva alkalmat a környékbeli lakosság
körében. Néhány hét után a kolostor főpapja úgy döntött: tíz tanú
jelenlétében kinyittatja a sírboltot.
1899. április 15-én reggel ez meg is történt. Amikor a sírboltot fedő
nehéz kőlapot leemelték, a papok, az orvos és a rendőrtiszt szeme elé
megdöbbentő látvány tárult. A sírboltot ellepő talajvíz mocskos masszájának
tetején megpillantották Chabrel atya tökéletesen fennmaradt holttestét! Úgy
tűnt, mintha aludna. A bőre rózsaszínű és rugalmas volt, mintha élne,
egyetlen szál haja vagy szakálla sem hullott ki. Ráadásul a bőre pórusaiból
mintha friss, de rózsaszinű vér szivárgott volna!
A szerzetesek rettentően megijedtek, de azért teljesítették a
kötelességüket - vagyis amit annak éreztek. Chabrel atya testére tiszta
kámzsát adtak, és áttették egy nehéz fémkoporsóba, amelyre átlátszó
üvegfedelet szereltek. A különös koporsót attól kezdve a kolostor
oratóriumában őrizték, ahol bárki megtekinthette.
Látogatókban nem is volt hiány, különösen amikor híre ment a távolabbi
vidékekre is, hogy a Szent Maronról elnevezett kolostorban olyan holttest
látható, amelyen nem fog az idő. Mitöbb - a test pórusain keresztül apró
vércseppek szivárognak!
Ez utóbbi tény a szerzeteseknek is okozott némi gondot. A vér, vagy
inkább véres savó miatt hetente kétszer át kellett öltöztetni a halottat, és
a levetett szerzeteskámzsát állandóan mosni kényszerültek. Ez az állapot
éveken át tartott!
A szemtanúk száma ezrekre tehető, hiszen a látványosság mágnesként
vonzotta a kolostorba az érdeklődőket. A szerzetesek egy idő után kezdték
megelégelni, hogy egykori társuk nem lel nyugalmat, 1900-ban kitették a
holttestét a napra, úgymond "száradni". Hat hónapig hagyták ott, de semmi
nem változott. Olyannyira nem, hogy a következő huszonhét évben egyetlen
napra sem szűnt meg a jelenség! Valaki persze feltehetné a kérdést, hogy
ennyi időn keresztül honnan vette a holttest a nedvességet, a folyadékot,
amit az ismeretlen erő a továbbra is ép bőrön át kisajtolt? Nem tudjuk.
Végül újabb döntés született az "engedetlen holttest" ügyében. 1927.
július 24-én a szerencsétlen Chabrel atya földi maradványait cinkoporsóba
zárták, leforrasztották, de előtte belehelyezték az egész eset orvosi
leírását, a főbb szakértők névsorát, és az általuk aláírt jelentéseket
arról, mit láttak, mit tapasztaltak. Ott volt a folyadék elemzése is (vízből
és vérből tevődött össze). Aztán lehegesztették a koporsót.
Ismét elmúlt huszonöt év. 1952-ben a hatóságok úgy döntöttek, exhumálják
a "különös holttestet". Összegyűltek a teológusok, természettudósok, orvosok
és a rendőrség képviselői. Amikor kinyitották a koporsót, kiderült, hogy a
renitens holttest azóta sem változott semmit!
Bőrének pórusain továbbra is szivárgott a véres savó. A jelenségnek ismét
híre ment, és annyi volt az érdeklődő, hogy a kolostor papjai nem merték
azonnal visszazárni a koporsót; 1952. augusztus 7-től 25-ig közszemlére
tették Chabrel atya testét.
Mind a mai napig senki sem volt képes megfejteni a rejtélyt. Miképpen
lehetséges, hogy a holttest éveken - sőt több mint fél évszázadon keresztül
- megőrizze rugalmasságát, érintetlenségét, elkerülje az elkerülhetetlennek
hitt biológiai lebomlást? Mitől volt a halála utáni hat hétben tapasztalható
fénysugárzás, amely nyilvánvalóan szintén a testből eredt? És miként
lehetséges az, hogy ennyi évvel a halála után még volt vérsavó-"utánpótlás"?
Különösen Franciaországban keltett nagy visszhangot az ügy, ahol több
könyv is megjelent a Chabrel atya halálát követő eseményekről. (Mi is dr.
Larcher Legyőzheti-e a vér a halált? című művében bukkantunk a történetre. )
De meg kell vallani, nem ez az egyetlen ilyen eset a történelemben.
1793-ban, a forradalom idején a katonák feldúltak egy kriptát, hogy a
halottakat kifosszák. De eszeveszett menekülésbe kezdtek, mert az egyik,
száznegyvenkilenc évvel korábban elhunyt és odatemetett férfi tetemét
teljesen érintetlenül találták. Amikor megmozdították, abból is folyt még a
vér...
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1998/10. szám)