''IDŐTLEN IDŐK?
Több jelentős parapszichológiai kutató volt kénytelen belátni, hogy a
szellemkutatás több jelensége és főbb ismérvei, valamint a paraképességű
személyek által elmondott, átélt jelenségek között van bizonyos hasonlóság.
Különösen akkor, ha az időről kezdenek el beszélni.
A tudomány nem tud mit kezdeni a "szellemekkel", mert azt mondja: vagy
vannak, vagy nincsenek. Nem evilági létezők, nem itteni kategóriák, tehát
tényezők sem lehetnek, legalábbis ezt hiszik. Ki is mondják és le is írják,
hogy ezek a "képzelt lények" nem gyakorolhatnak hatást a földi, fizikai
folyamatokra.
Valami ilyesmi történik a különleges képességű emberek megítélésével is.
Őket is nem létezőnek tekintik, hiszen így lehet a legkönnyebben kitérni
előlük. Ha a hivatalos tudomány elfogadna bármilyen tényt is azok közül,
amelyek valóban megtörténtek, valóban tények, akkor kénytelen lenne felrúgni
az egész, ma kötelező érvényű, és a világ ezer egyetemén tanított elveit.
Erre, persze, egyszer úgyis rá fog kényszerülni. Mert hiszen van bizonyítéka
a szellemvilágnak, és van - az előbbinél jóval több - annak, hogy egyes
emberek hihetetlen dolgokra képesek. Olyasmit tudnak, amit a fizika- és
biológia-tankönyvek szerint nem lenne szabad tudniok, hisz azok "nem
léteznek".
Több kutató rájött hogy a paraképességű emberek különös lelkiállapotban
képesek előre látni a még meg sem történt eseményeket. A jósokról mindnyájan
hallottunk, mostanában sokunknak lehet is ilyen élménye. Kevés (vagy nem
kevés) pénzért szinte bárki elmehet jós(nő)höz, és ott megtudhatja, mi vár
rá. Hogy ebből mennyi igaz, abba most ne menjünk bele. Maradjunk a
laboratóriumi - azaz többféle módon ellenőrzött kísérleteknél.
Rengeteg alkalommal bebizonyosodott, hogy a paraképességű személyek előre
megjósoltak valamely, jövőben bekövetkező eseményt, vagy olyanról beszéltek,
amely a kísérlettel egyidőben történt - csak éppen több ezer kilométerrel
távolabb. Vagyis a jós normális úton-módon semmiképpen nem szerezhetett róla
tudomást. Éppen ezen alapul a parapszichológiai jelenségek jó része: egyesek
nem a szokásos érzékszervi módon kapnak "valahonnan" információt.
De miképpen tudhat valaki bármit is arról, ami még meg sem történt? -
okoskodtak a kutatók. - Csak egyetlen mód létezik erre: ha az események nem
időrendi sorrendben történnek, hanem minden "esemény" valahol már készen
megvan! Vagyis ez esetben el kellene felejteni az időt. Ami nem könnyű,
hiszen hozzászoktunk már, hogy az életünk egyik irányból a másikba "folyik",
és az események valamiféle sorrendben történnek. Lehet, hogy mindezt csak
képzeljük?
Valaki azt mondta, olyan ez, mint amikor a kis féreg hosszú cérnaszálat
néz. Csak kicsiny részét látja. Ahogyan halad mellette, azt hiszi, a zsinór
mozog. Holott az a zsinór vagy cérnaszál már régóta készen van, rajta minden
bog, repedés, elágazás, mikroszkopikus szakadás és egyéb.
Holott, mint sok keleti filozófia tanítja, az élet nem történik, az élet
egyszerűen van. Vagyis túl közel vagyunk a dolgokhoz, és azt hisszük, azok
történnek, méghozzá sorrendben. Ezzel szemben minden dolog, ami például a
világ vagy az ember, vagy bármilyen élőlény életének eseményeit tartalmazza,
már készen van. A kezdet és a vég összefolyik, eggyé válik,
elválaszthatatlanul. Aki viszont paraképességekkel rendelkezik, az
eltávolodik a túl közeli dolgoktól, és megláthat - valamilyen más módon
("lelki szemeivel", "megérzéssel", netán másképpen) - olyasmit is, ami
mintegy "előre készen van", esetleg része mások életének. Az, hogy
megszületett, felnőtt, férjhez ment, gyereket szült, megbetegedett,
kigyógyult, elütötte egy autó és meghalt - mind-mind előtte áll, egyetlen
látványként. Érzékelhető az egész élete, és a jós - ha valóban rendelkezik
ilyen képességgel -, az eseményhalmazt egyszerre érzékeli. Ezért van az,
hogy nem képes megmondani általában azt, hogy az általa jelzett esemény
mikor következik be. Néha még azt sem, hogy a felnőtt kor melyik szakaszában
várható. Ő ugyanis mindazt, ami az adott emberrel történhet és történni fog,
egy halomban, egy csoportban látja. Nincs idősorrend, mert az idő nem "odaát
létezik", csak itt. Sőt, itt is csak mi alkottuk, mi foglalkozunk vele.
Ily' módon kétféle valóság van, mert az a másik, odaát tapasztalható is
valóság - ki tudja, nem inkább az-e, mint ez az igazi? Aki így vagy úgy már
járt "odaát", az állítja: amíg itt az információkat érzékszerveink révén
szerezzük be, odaát a megfigyelt személy és a megfigyelő egyformán része a
nagy egésznek. Az érzékszervek csak jelentéktelen részleteket továbbítanak,
a lényeget nem. A mi világunkban az idő múltra, jelenre, jövőre oszlik; ám
odaát nemhogy ilyen osztás, de idő sem létezik. A tettnek van következménye,
de az nem a jövőben, hanem a végtelen jelenben következik be, így nincs is
értelme az időt bármiképpen el- és felosztani, osztályozni...
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1997/38. szám)