Dimenzió #28

Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?

(irodalom, sci-fi, paratudomány)

                            ''TITOKZATOS ELTŰNÉSEK

   Minden  civilizált  országban  évente  több  száz  embernek  vész  nyoma.
(Magyarországon   hivatalosan  évi  ötszáz  körüli  azoknak  a  száma,  akik
nyomtalanul  tűnnek el, és soha nem is kerülnek elő.) Többségük, persze, nem
titokzatos  fizikai  jelenség  következtében válik kámforrá, hanem nagyon is
könnyen  magyarázható  ok miatt: új életet akar kezdeni, új környezetben, új
adatokkal,  új fizimiskával, mert mondjuk a bűnüldöző szervek elől kénytelen
menekülni.  (Amióta megnyiltak a határok, az efféle világgá futás viszonylag
könnyen megoldható.) Mások bűncselekmény áldozatává lesznek, és csak később,
vagy  éppenséggel  soha  nem  kerül  elő a holttestük. Egy-két esetben olyan
balesetre is lehet gondolni, amikor az illető szakadékba, folyóba, barlangba
zuhan, és teste anélkül porlad el, hogy valaki rálelne.

   Ezúttal  azonban  nem  az ilyen kézenfekvő eseteket vesszük számba, hanem
azt  a  néhány  titokzatos, megmagyarázhatatlan tényt, amelyről csak elvétve
hallani,  ám  ha  megszorozzuk  a  világon  évről  évre  nyomtalanul eltűnők
számával, mégiscsak tekintélyes tömegről lehet szó.

   Titokzatos  eltűnésekről már az ókortól vannak feljegyzések. Tudományosan
azonban  senki  nem  foglalkozott  ezekkel,  mivel  az adott kor kulturális-
tudományos  felkészültsége  ezt  nem  is  igen  tette volna lehetővé. Inkább
tartották isteni beavatkozásnak, "ördög művének", földöntúli erők hatásának,
mint egyszerű fizikai jelenségnek.

   Századunkban   azonban   már   mind  több  tudós  kezdett  foglalkozni  a
megmagyarázhatatlan  eltűnésekkel.  Rodney Davies amerikai fizikus számtalan
ilyen  esetet gyűjtött csokorba, és egyik könyvében közre is adta, ugyanis -
a  szakmájából  adódóan  -  fizikai  magyarázatot  akart  adni  az egyébként
megmagyarázhatatlannak   tűnő   eltűnésre.  Mint  kutatásából  kiderült,  az
évezredek  során  eltűntek  között volt király, katona, tudós, nő és gyerek,
rab  és  diplomata,  szent  és  mágus - ami arra enged következtetni, hogy a
jelenség igencsak "demokratikus", nem válogat.

   Gyűjtőmunkája  során  Davies  arra  is  felfigyelt,  hogy nem csupán élők
tűntek el, hanem olykor holtak is, bár ez utóbbiak lényegesen ritkábban.

   Már  az  ókori  Rómát  megalapító ikrek egyike, Romulus is eltűnt. Minden
akkori  forrás,  legenda  és  krónika  ezt úgy állítja be, mintha az istenek
ragadták  volna  magukhoz, valójában azonban éppen olyan eltűnés volt ez is,
mint sok ezer másik előtte és utána.

   Kleomédész görög olimpiai bajnoknak élete késői szakaszában összeütközése
volt  a  korabeli  hatósággal.  A  szokásjogot kihasználva Athéné templomába
menekült.  Aki  oda  bejutott,  azt  a  törvény  emberei  nem  bánthatták. A
templomon  belül  pedig Kleomédésznek olyan jól sikerült "elrejtőznie", hogy
soha  többé  nem  találták  meg.  Akik  látták, azt állítják: szétfoszlott a
levegőben!  (Egyébként  a későbbiekben is sok esetben ilyesmiről beszélnek a
szemtanúk!)

   A  középkorban,  egészen  pontosan  1579  tavaszán a franciaországi Arles
városában éppen vallási ünnep volt, amikor a körmenetben Pierrette Darmelle,
az  egyik  helyi  polgárlány  vitte  Szent  Klára  kis szobrát. Egyszer csak
sikoltozás, rémült kiáltozás támadt, s a tömeg - köztük több pap és a püspök
-  szeme  láttára  Pierrette, a kis szoborral együtt, néhány másodperc alatt
szétfoszlott  és  eltűnt.  Csak  a  hajában  viselt  könnyű  kendő  maradt a
helyszínen.  Az  eset  óriási  megdöbbenést  keltett,  és  a kor szellemének
megfelelően, a Sátán mesterkedésének tudták be. A lány többé nem került elő.

   A  XIX.  század  leghíresebb  eltűnése  az 1800-as évek elején esett meg.
Benjamin  Bathurst  angol  diplomata  1809. november 29-én Németország egyik
vendégfogadójában  kiment az udvarra, hogy indulás előtt megnézze a lovakat.
-  Soha  többé  senki sem látta. (Ez a maga idejében majdnem olyan horderejű
ügy  volt,  mint  másfél  évszázaddal  később  a  Wallenberg-eltűnés.)  Több
diplomáciai jegyzéket váltottak, expedíciót küldtek Bathurst felkutatására -
a  keresését  még huszonöt évvel később sem adták fel! Annál is inkább, mert
fontos diplomáciai iratok is voltak nála.

   Érdekességként  jegyezzük  meg: a diplomata eltűnéséből rengeteg történet
született.  Köztük  a  Napóleon  elrablása című regény, amely nem kevesebbet
állít,  mint  hogy  Bathurst  részt  vett  a  Bonaparte Napóleon elrablására
irányuló akcióban!

   A másik híres eltűnés 1811-ben történt, amikor a danzigi vár magas fallal
határolt  börtönudvarán  a  sétáló  rabok  közül  a foglyok és az őrök szeme
láttára  tűnt  el Diderici, a francia kalandor. Eltűnése lassú volt, előbb a
lábának  veszett  nyoma...  Kísérteties  látványt  nyújtott  a  még  látható
felsőteste  és a feje majd fokozatosan az is mintegy "átfolyt" valahová. Egy
másik  világba...?  A  legenda szerint csak Diderici bilincsei, láncai estek
vissza, nagy csörgéssel.

   A  tizenkilencedik  században  Amerikában  is  feljegyeztek  több hasonló
esetet.  Közös jellemzőjük, hogy mindig véletlenszerűen "választódott ki" az
áldozat - már persze, ha egyáltalán szó lehet valamilyen szándékosságról, és
nem a vak véletlenen múlik az egész.

   Tény  viszont, hogy bizonyos Williamson, amerikai lónyésztő egy napfényes
reggelen  a  saját  háza  udvarán  -  felesége  és  cselédei szeme láttára -
dematerializálódott,  vagyis  vált  semmivé.  Évtizedekkel  később egy másik
farmon  pedig  a  tulajdonos tizenhat éves fia tűnt el: vízért ment a közeli
forráshoz, és többé nem látták. Mindez télen történt, és a gyerek keresésére
induló  felnőttek  a  nyomokat  követve szörnyű dolgot tapasztaltak: a hóban
tisztán  látszottak  a  léptei, ám félúton a forrás felé egyszer csak minden
nyom  megszakadt,  és sehol sem foly tatódott! A gyerek nyilván ott "oszlott
köddé".

   És végül egy közelmúltban történt eltűnés: 1969. január 4-én zajlott le a
brazíliai  Sao  José de Rio Preto városában. Paulo Faria da Costa, aki akkor
harminchetedik évében volt, kis családi összejövetelre volt hivatalos.

   Már  összegyűlt  a  rokonság,  amikor  -  mint  azt később hivatalosan is
megállapították,  pontosan  délután  16  óra 25 perckor - Paulo kiment a ház
teraszára. A széles, sarkig tárt ajtón keresztül a bent maradók közül többen
is  jól  látták  a  kissé testes, barna bőrű, mindig jókedvű férfit, amint a
terasz  korlátjánál  állva a várost szemlélte. Nem múlt el több egy percnél,
amikor  egyik  húga  bent  a  szobában  csodálkozva  felkiáltott: - Paulo...
eltűnt!

   De  a húg tulajdonképpen tévedett. Paulo akkor még nem tűnt el egészen...
Az  eltűnés  ugyanis  nem  egyetlen pillanat alatt következett be. A későbbi
tanúvallomások   szerint   a   döbbenetes   jelenség  úgy  8-10  másodpercig
tarthatott.  Hogy  pontosan  mennyi  ideig, azt igen nehéz volt pontosítani,
mert  mindenki  másképpen  érzékelte  az  idő múlását, különösen, hogy ilyen
tragikus  esemény történt. A jelenlévők tehát látták Paulo eltűnését, mégsem
siettek  a  segítségére. Egyrészt azért, mert nem mindenki nézett éppen oda,
így  nem  is  vették  még  észre, mi történik. Másrészt, akik látták, azokat
annyira megdöbbentette a dolog, hogy mozdulni sem tudtak.

   A  rokonok  annyit  láttak,  hogy  Paulónak  először  a két lába tűnt el.
Rémisztő  látványt  nyújtott  a levegőben lebegő, csonkának tetsző test! Két
szemtanú  szerint  testének szélei "vibrálni" kezdtek. A vibrálást úgy írták
le, ahogyan mondjuk a forró nyári napon a mező fölött homályosan izeg-mozog,
reszket  a  levegőréteg. Paulo testének szélei ily módon váltak elmosódottá,
majd...  foszlottak  el  a  semmiben!... Utoljára még a szemét látták, azt a
kétségbeesett, segítségért könyörgő néma szempárt...

   És  ennyi  volt.  Paulo Faria da Costa eltűnt ebből a világból. Senki sem
értette, mi történt valójában. Hová lett? Előkerül-e valaha?

   Mert az csak nagyon ritkán fordult elő, hogy a rejtélyesen eltűnő személy
- hazatért!

   Néha  előfordul,  hogy  a  titokzatos  módon eltűnt személy előkerült. Ez
történt  Ariszteász  görög  költővel  is.  Mint  az  a  fennmaradt különböző
forrásokból  kiderül  - egyszer világos nappal elájult az egyik város kellős
közepén.  Egy  perccel  később  -  még mindig eszméletlen állapotban - nyoma
veszett,  majd percekkel később a várostól több mérföldre bukkant fel ismét.
Nem  tudta  elmondani, hogyan került oda, ugyanis semmire sem emlékezett. Mi
történhetett? "Odaát" nem fogadták, nem akarták, így inkább visszalökték, és
ismét evilági életre ítélték?

   Csak  nagyon  kevesen voltak eddig, akik beszámolhattak arról, mi történt
velük  rejtélyes  eltűnésük  közben  és  után.  Peter  William Somerset brit
hivatalnokkal néhány évvel ezelőtt történt a következő megrázó eset:

   Kőfallal  körülvett kertjében éppen a kutyáját kereste, amikor vihar tört
ki,  dörgött,  villámlott.  A  ház népe azt látta, hogy a villámcsapás kékes
fényében  Somerset  eltűnt! Két napig keresték, rendőrségi segédlettel, majd
köröztették, és fényképét kiplakátolták az egész környéken. A harmadik napon
találtak  rá,  ugyancsak  a kertjében - ám akkor már másképpen volt öltözve,
mint eltűnése idején!

   Amikor  az ájultságból magához tért, előbb semmire sem emlékezett. Később
azonban  az  orvosi  beavatkozások  hatására, és a saját, ismétlődő álmai és
gyógykezelése nyomán ennyit mondott el:

   A  villámcsapást  követően "valamilyen másik kertben" találta magát, majd
egy  hosszú,  keskeny úton ment, de az már teljesen ismeretlen volt számára.
Később  arrajött  egy autó (!), amelyen orvos utazott. Ez az orvos bevitte a
kórházába  ahol  aztán a személyzet rögtön elkezdett foglalkozni vele. Mivel
előzőleg  a nadrágja több helyen elszakadt, a kórteremben lévő egyik páciens
adta  neki  kölcsön  azt  a kordbársony nadrágot, amiben három nappal később
ismerősei a saját kertjében rátaláltak. Elmondása szerint két napig feküdt a
kórházban,  s  még  hónapokkal  később  is emlékezett az egyik orvos, meg az
egyik  nővér  nevére.  Később  kiment  sétálni a kórház udvarára, majd a már
ismert  keskeny  úton  találta magát, aztán legnagyobb meglepetésére a saját
kertjében ébredt föl!

   Somerset  később bejárta a környékbeli kórházakat. Az egyikben felfedezte
azt  az  orvost  és nővért, akikre emlékezett, azok viszont állították, hogy
sohasem  látták.  Igaz,  a  kórház  is  másképpen  nézett  ki, mint eltűnése
napjaiban.  Azonfelül kiderült, hogy utoljára húsz évvel korábban gyártották
azt a bizonyos kordbársony nadrágot, amit kölcsönkapott.

   Rodney  Davies  fizikus  szerint  teleportáció  történt. Szerinte ugyanis
létezhet  a természetben olyan erő, amely nagy néha képes más térbe vagy más
időbe  elvinni embert, állatot, tárgyat (merthogy ez utóbbiak is el-eltűnnek
olykor). És mintha Einstein is sejtette volna valamilyen formában ezt, mivel
a  miénktől  eltérő téridő létezése nem ellenkezik a felfedezéseivel. Számos
kutató - különösen a fiatalabb nemzedék, amely eléggé nyitott a világra és a
legmeghökkentőbb  esetben  sem ejtené ki a száján, hogy lehetetlen - még azt
sem  tartja kizártnak, hogy valamilyen, ma még ismeretlen energia behatására
az  élőlények  egyetlen  pillanat  alatt  atomjaikra bomolhatnak, és azok az
atomok  a  téridő  -  vagy  akár  csak  a tér - valamely másik pontján ismét
összeállnak.

   Az  sem  lehetetlen,  hogy  az  eltűnők  párhuzamos  világba kerülnek át.
Ugyanis  több  jel  mutat  arra:  nem  csupán  ez az egyetlen világ vagy tér
létezik,  amelyben  mi  mozgunk  (és  valljuk  be,  amelyen  kívül  másfélét
jószerével  el sem tudunk képzelni). Más tulajdonságú térből akár egy-kettő,
akár tucatnyi vagy még több lehetséges. Nagy vonalakban Davies, és mások is,
úgy  képzelik  el,  hogy  a  kozmosz  önmagában,  mintegy  "belül" is tovább
osztódik,  más  és más kozmoszokra. Tehát nem csupán lineáris univerzum van,
amelyben  -  mivel  az  végtelen  -  időtlen  időkig utazhatnánk szupergyors
űrhajóval,  mégsem  jutnánk  soha  a  végére. Efféle utazás a végtelen számú
"belső  világegyetemben" is megtehető. Tehát a világ ilyen csavaros formában
is végtelen. Ugyanis a benne lévő végtelen világok száma is végtelen...

   Davies  azt találta gyanúsnak, hogy Romulustól Somersetig gyakran kísérte
az  eltűnést  vihar  és  villámlás  (bár  nem  csak  ilyenről tudunk). Tehát
valamilyen  mágnesesség, elektromos hatás, vagy más energia is közrejátszott
abban,  hogy a természetben "hiba" keletkezett, és "összecsúsztak" a téridők
vagy a dimenziók. Még az is lehetséges, hogy igaza van.

   Attól  azonban  még  messze  vagyunk,  hogy  megfejthessük a titkot. De a
szórványosan  előforduló  jelenségek  mindenképpen jelzik, hogy valami van a
"falon  túl", az eltűnések körülményei azt sejtetik, hogy világunk korántsem
olyan  egysíkú  és  egyszerű, amilyennek sokan hiszik. A rejtélyek és titkok
száma éppen olyan végtelen, mint a Világegyetem.

                                                               Nemere István

                  (Forrás: Tvr-hét 1997/33., 34., 35. szám)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.