''JETI NEMCSAK A HIMALÁJÁBAN ÉL
Az észak-amerikai hatalmas erdőségben élő indiánok körében már régóta
meséltek egy rejtélyes, hatalmas lényről, amely csak ritkán mutatkozott az
emberek előtt. A fehérek azonban nem hittek az indiánmesének, egészen
1811-ig. Akkoriból származik ugyanis az első hivatalos jelentés a bigfoot-
ról, azaz "nagylábúról", merthogy Amerikában nem jeti ennek az ismeretlen
élőlénynek a neve.
A XX. század kezdetétől aztán egyre szaporodnak a jelzések, elsősorban az
északnyugati Washington államból, és a közelében lévő kanadai Brit-
Columbiából. De láttak fura nyomokat távoli déli államokban, így Floridában
is. A lények kivétel nélkül a nagyon sűrű erdővel borított vidéken bukkannak
fel, és az erdőt soha nem is hagyják el. Az elbeszélések szerint 1924-ben az
egyik favágó nemcsak látta az óriás lényt, hanem néhány napig a fogságában
is volt, és a "nagylábú" szálláshelyén több hasonló élőlénnyel is
találkozhatott. De sem ez a favágó, sem a későbbi szemtanúk nem említették,
hogy az ismeretlen óriások bántalmazták volna az embert. Sőt, a jelek
szerint inkább folyton azon igyekeznek, hogy eltűnjenek a szem elől.
Általában nem is igen lehet látni, vagy lefényképezni őket, csupán a
zajuk hallható és förtelmes bűzük érezhető. Mert - ahogyan a legtöbb
szemtanú elmesélte -, a nagylábúnak penetráns szaga van. Ez azonban vajmi
kevés bizonyíték arra nézve, hogy valóban létezik. Egyetlen, igazán kézzel
fogható dokumentum az a film, amelyet 1967. október 20-án forgatott az
erdőben Patterson, amikor váratlanul elébe került egy nőstény bigfoot. A
filmen mintegy húsz méter távolságból látható a nagy termetű, menekülő lény,
amely minden tekintetben jókora majomra emlékeztet. Legalább két és fél
méter magas, ennek megfelelően a súlya is legalább két mázsa, de inkább
több. Patterson nem volt egyedül, tanúi szerint a lény igen ijesztő volt,
ugyanakkor ijedtnek tűnt maga is, és gyorsan menekült a felbukkanó emberek
elől.
Az indiánok körében éppúgy mítoszok és legendák születtek az óriás lény
köré, miként a Himalája vidékén is. Napjainkra azonban nemcsak a
mitológiának, hanem a törvénykezésnek és az állatvilágnak is része lett.
Miközben a világ nagyobbik felében még azt is kétségbe vonják, hogy
egyáltalán létezik, addig Nepálban törvény tiltja, hogy a jetit elejtsék
vagy külföldre hurcolják. "Védett állatként" tartják nyilván.
Egyes vélemények szerint nemcsak a Távol-Keleten, illetve Észak-
Amerikában él ez a különös teremtmény, akad belőle Szibéria és a Föld más,
hegyvidékes-erdős táján - így Európában - is. Reinhold Meissner, a világ ma
is élő leghíresebb hegymászója saját szemével látta, de fényképet ő sem
tudott készíteni róla. Márpedig amíg kézzel nem fogható, addig nem létezik!
- mondja az ellentábor, de már egyre halkabban. Ugyanis mind több kutató és
egyetemi professzor veszi a fáradságot, és kezd utánajárni a mendemondáknak.
Hátha mégis van valóságalapjuk.
Az angol John Napier biológus, az emberszabású majmok kitűnő tudósa úgy
véli, hogy az amerikai bigfoot egy eddig fel nem fedezett, hatalmas majom
lehet. Mások azt vetik fel, hogy tulajdonképpen az ember "testvéréről" van
szó. Ezen teória szerzői szerint az emberiség fejlődése a neandervölgyieknél
- vagy még régebben! - kettészakadt, az egymást követő okos nemzedékek
fokozatosan kiszorították a megművelt területről a kevésbé okos ősemberi
törzseket, hordákat, melyek végül mára a Himalájába és az északamerikai, még
szűz hegységekbe szorultak vissza.
Tény ugyanakkor, hogy a neandervölgyiek nem álltak olyan közel az
állatvilághoz, mint a jetik és a bigfootok. Ezeknek minden eddigi megismert
szokása - mondhatni "paramétere" - sokkal inkább az állatvilághoz, semmint
az emberhez áll közelebb.
De azt sem szabad elfeledni, hogy a (minimum) negyvenezer éve tartó anti-
fejlődési folyamatban leszálló ágban vannak ezek a szerencsétlen lények. Nem
juthattak hozzá az ember által megtermelt javakhoz, és mert életterük is a
legkényelmetlenebb, legrosszabb klímájú vidék volt, nem csoda, ha lejtőre
kerültek és visszafejlődtek.
Jó lenne még a végleges kipusztulásuk előtt felfedezni és megfejteni a
titkukat.
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1996/32. szám)