Dimenzió #28

Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?

(irodalom, sci-fi, paratudomány)

                           ''A GABONAKÖRÖK REJTÉLYE

   Bár előző cikkünkben befejeztük az ufójelenségek történelmi áttekintését,
azért  az  ehhez kapcsolódó témákat még nem zártuk le véglegesen. Az emberek
többsége  ugyanis  az  ufók  ténykedésének  vélnek  egy sor olyan dolgot is,
amelyre  egyelőre  nem  találnak  elfogadható magyarázatot. Ezek közé a máíg
rejtélyes jelenségek közé tartoznak a gabonakörök.

   Ahogy  közeledik  az  aratás  ideje,  úgy  szaporodnak  a  búzamezőkön  a
titokzatos  körök,  alakzatok.  Aki  azt  hiszi,  hogy  ez  a világszerte és
hazánkban  is  feltűnő  jelenség tréfás kedvű emberek műve, az bizony nagyot
téved.  Már  csak  azért  is,  mert  ilyet valóban végeztek már emberek is -
hiszen  csalókból  sosincs  hiány  -,  az  azért  mégiscsak lehetetlen, hogy
ugyanazok  az  emberek  utazgatnak országról országra a nyár elején szerte a
világon,  s  csak  azért  robotolnak  egész  éjjel, hogy ott hagyják csalóka
nyomukat a gabonatáblában, fejtörést okozva ezzel a tudósvilágnak. Arról nem
is  szólva,  hogy  egyazon  éjszakán  különböző  helyeken  egyszerre több is
születik, egymástól sok száz kilométerre.

   A  mai  "száguldó  világban" talán még ez is elképzelhető lenne. Csakhogy
nem szabad elfelejteni, ilyen körökről már több mint háromszáz éve készültek
feljegyzések,  és  akkoriban is ugyanilyen ötletszerűen, egymástól szanaszét
jelentek   meg   a   jelek,   mint   napjainkban.  Akkor  az  ördög  művének
tulajdonították,  ma  viszont  a  legtöbben földönkívüli, intelligens lények
keze nyomát sejtik benne.

   Tény, hogy sokszor elgondolkodtató minták keletkeznek. Egyszerű - mondjuk
így  -,  sima  gabonakör is akad, de a többségük már bonyolult, sok darabból
álló  alkotás.  És  a  kör  sem  mindig  kör,  olykor  négyszög,  háromszög,
rombusz...  A  széleken  meg fura toldalékok, ősi betűkhöz, jelekhez hasonló
minta látható.

   Nagyon  kézenfekvő ráfogni, hogy ufók készítik. Tegyük fel, hogy így van.
De  rögtön  ott a következő kérdés: miért? Egyes magyarázatok szerint azért,
hogy  így figyelmeztessék az emberiséget a rá váró veszélyre. Megint csak az
a   kérdés:   miért?   A  kozmoszban  valamiféle  szokás  vagy  törvény  azt
parancsolja,   hogy   egyes   civilizációknak   figyelmeztetniük   kell   az
"eltévelyedőket" a saját fejlődésükből származó veszélyekre?

   Tegyük  fel,  hogy  igen.  Akkor  viszont az idegen űrhajósok miért ilyen
nehézkes  és  félreérthető jelzésrendszert választanak? Nem lenne egyszerűbb
személyesen  vagy  rádiójelek  útján  közölni  a  figyelmeztetést? (Annál is
inkább,  mert  egyes ufológusok szerint az "idegenek" nap mint nap több száz
esetben  teremtenek kapcsolatot eltérített emberekkel... Vagy talán ezek nem
ugyanazok  az  idegenek,  akik  üzennének? Lehet, hogy egyszerre több idegen
civilizáció is foglalkozik a Földdel és a földlakókkal?

   Sok  gabonakör  bonyolult  rajzolatú, s a mintája csakugyan azt sugallja,
hogy  nem  keletkezhetett  véletlenül. Ezenfelül sok gabonakörkutató vallja,
hogy  az  ilyen  rejtélyes  és  ismeretlen  okból  készített  lenyomatnál  a
gabonaszálak  nem  úgy  viselkednek,  ahogyan az "tőlük elvárható", azaz nem
törnek  el.  Márpedig  ha  valaki  földi  erővel  próbálja  meg  hasonló kör
kitaposását,  azt  tapasztalhatja,  hogy műve szánalmas rombolásnak tűnik az
eredetihez képest.

   A  jelek  szerint tehát valamilyen más erő is közreműködik. De miféle erő
lehet  ez?  Épp ez az a kérdés, ami miatt a hivatalos tudomány képviselői is
foglalkozni kezdtek ezzel a jelenséggel. Földmágnesességre gyanakodtak, majd
légköri  viharra,  akár  olyanra  is,  amelyet az ember egészen közelről nem
láthat, mert láthatatlanul zajlik a levegőben...

   Ugyanakkor  el  kellene  gondolkozni  talán  azon is - és ezt eddig még a
gabonakör-kutatók  sem  tették  meg  -:  miért  csak  füvön  és gabonatáblán
keletkeznek ilyen körök?

   Ha  ufók  vagy más idegen lények készítik e jeleket - miért épp a gabonát
kedvelik? Miért nem bukkan fel a vadon élő növényzetben? Talán mert azok nem
olyan  szabályosan nőnek, vagy nem egykorúak, nem olyan szembetűnőek, mint a
gabonatábla?

   Kézlegyintés  helyett  érdemes  volna  e kérdésekre keresni a választ, és
akkor  talán  hamarabb  fény  derülne  az  egyik  megoldatlan  rejtélyre,  a
gabonakörök titkára.

                                                               Nemere István

                       (Forrás: Tvr-hét 1996/24. szám)
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.