''EGYRE GYAKORIBB TALÁLKOZÁS
A második világháború ufó-szempontból sem volt eseménytelen. 1942.
február 25-én légiriadót rendeltek el Los Angelesben, amely pedig több ezer
kilométerre feküdt a fronttól. A város légterében ugyanis nagy sebességgel
ide-oda cikázó repülő tárgyak jelentek meg, melyek gömb alakúak voltak,
olykor mozdulatlanul függve maradtak a levegőben, majd továbbrepültek.
Fényszóróval világították meg, majd tüzeltek is rájuk, de semmi nem ártott a
különös repülő tárgyaknak. Az egyik tábornok az amerikai elnöknek jelentést
írt az esetről. Innen ismeretes a legapróbb részlet is.
Két évvel később, 1944. december negyedikén az egyik texasi katonai gép
pilótája leszálláskor azt jelentette, hogy Laredo fölött a légtérben nagy
sebességgel repülő, de repülőgéphez nem is hasonlatos tárggyal találkozott,
mely addig üldözte, amíg le nem szállt. Hogy nem az ufológusok legendáiról
van szó, az is bizonyítja, hogy a New York Times 1944. december 14-én
beszámolt a már említett, Európa fölött látott energiagömbökről és több
amerikai pilóta is nyilatkozott az ügyről.
Ugyanakkor feljegyezték a német pilóták hasonló észleléseit is, ezek
azonban nem az utolsó háborús években láttak napvilágot, mert a Harmadik
Birodalomban alaposan megszűrtek minden napvilágra kerülő információt. Így
még az ottani belső szakmai, katonai sajtó sem emlegette a rejtélyes
"ellenfeleket" - mert tudták, hogy az energiagömb nem tartozik a német
csodafegyverek közé. Az 1945-ös fegyvernyugvást követő néhány évben "csönd
volt", vagyis kevesebb ufót láttak szerte a világon, mint azt megelőzően. De
ez az állapot nem tartott sokáig.
1947-ben gyökeresen megváltozott a helyzet. Addig általában a fegyveres
erők tagjai láttak repülő tárgyat, a hírrel azonban nem nagyon terhelték a
polgári lakosságot - ám ha mégis, az emberek besorolták a katonai
információk közé.
Egészen június 24-ig. Akkor azonban különös dolog történt. A nyugati
parton lévő Washington államban (melynek semmi köze az USA keleti partján
fekvő fővároshoz) magángépével a levegőbe emelkedett, az akkor harminckét
éves Kenneth Arnold tűzoltó készülékeket gyártó cég elnöke.
Délután két óra volt. A hegyek fölött Arnold egyszer csak sorban repülő,
kilenc furcsa "vadászgépet" fedezett fel. Mind gömb alakú, helyesebben
afféle csészealj volt. Csillogtak a napfényben, és mintegy nyolc kilométeres
távban repültek. Arnoldnak sikerült bemérnie, milyen gyorsan tettek meg két
általa ismert pont (két hegycsúcs) közötti távolságot, és 2808 km/óra jött
ki! Talán mondani sem kell, hogy akkoriban nem volt repülőgép, amely ennyi
idő alatt ennek a távolságnak akár csak a felét képes lett volna megtenni.
Leszállás után Arnold azonnal beszámolt a sajtónak arról, amit látott.
Ezt hazafias kötelességének tartotta, hiszen - és ez a hidegháború kezdetén
már úgy-ahogy indokoltnak látszott - azt gyanította (és sugallta), hogy
idegen földi hatalom különleges járműveit látta. Jelezte azt is, hogy a
tárgyak haladás közben úgy mozogtak alászállva-emelkedve, mint a vízen
eldobott lapos kő, tányér vagy csészealj.
Ezzel a szóval aztán másodszor is megindult a "repülő csészealj"
szóösszetétel karrierje (mint emlékeznek rá, már írtuk, hogy a kifejezés
először 1799-ben jelent meg a sajtóban). Arnold bejelentése valóságos
ufólázat indított el, de a következő évek eseményei ezt mindenképpen
alátámasztották, indokolták: rengeteg ufó jelent meg a Föld különböző
körzeteiben. 1948 júliusától menetrendszerű repülőgépek személyzete és az
utasok is láttak ufót, olyat is, amelynek mért sebessége már a 3200
kilométert is meghaladta.
Nőtt a látott ufók mérete is. Láttak olyat, amely háromszor nagyobb volt
az akkor Iétező legnagyobb amerikai bombázónál, a B-29-esnél.
És az sem számított már ritkaságnak - nemcsak az USA-ban, bár a dolog
mindig ott kapta a legnagyobb reklámot -, hogy sok ufoalakzattal is
találkoztak a pilóták, vagy ilyesmit láttak az emberek a földről. Az egyik
pilótával ironikus dolog esett meg: start előtt a riporterek éppen afelől
érdeklődtek hisz-e az ufókban, mire ingerülten válaszolta, hogy ostobaság.
Nyolc perecel a felszállás után kénytelen volt megváltoztatni álláspontját:
1947. július 4-én az idahói Boise-ból felszálló gép személyzete ugyanis
egész csapatot látott, lapos "csészealjak" szálltak velük, egy ideig együtt
a gép körül, majd hihetetlen sebességgel valahová eltűntek.
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1996/21. szám)