''A CSONTVÁZ
A spanyolországi Ponferrado városában 1982 február végén lebontottak egy
régi házat. A városnak azt a negyedét a múlt század második felében és a
századfordulón építették. Csupa régimódi, vastag falú bérház volt, ahol úgy,
mint régen, az utóbbi évtizedekben is szegény alkalmazottak éltek. Több ház
úgy elöregedett, hogy már évek óta lakatlan volt. A lerombolt háztömbök
helyén valamilyen tőkeerős vállalkozás bevásárlóközpontot akart építeni.
E házak egyike volt történetünk színhelye. A régi falakat eltakarító
munkások felülről lefelé haladtak. Egy helyütt váratlanul fehéren csillogó
emberi koponyával néztek farkasszemet. Először megdöbbentek, majd óvatosan
tovább bontották a falat. Több téglasort kézzel leszedve gyanítani kezdték,
hogy a valamikori halottnak nemcsak a feje, hanem egész teste is ott
rejtőzik a falban. A munkavezető bűncselekményre gyanakodva értesítette a
rendőrséget. Az eset különlegességére tekintettel bűnügyi szakértők érkeztek
a helyszínre, és a fal bontását már az ő jelenlétükben folytatták.
A munka előrehaladtával mind döbbenetesebb látvány tárult a várakozók
szeme elé. A csontváz függőlegesen, szinte "vigyázzállásban" helyezkedett el
a falban. A gyanút, hogy az építők annak idején egy halottat falaztak be,
kénytelenek voltak elvetni. Ugyanis a téglák között nem találtak emberi test
befogadására alkalmas helyet. Éppen ellenkezőleg: a fal és a csontváz
szerves egységet alkotott! Az ismeretlen ember - mint azt később a csontot
vizsgáló antropológusok megállapították - körülbelül 20-25 éves férfi volt,
aki feltehetően 50-70 évvel korábban kerülhetett a falba.
De mi módon? Hogyan és miért?
Hiszen a bordák között, a valamikori testben tégla is volt. Méghozzá
régi, jó malterral szinte elválaszthatatlanul egymáshoz tapasztott tégla.
Két helyen pedig - az egyik bordacsont és a bal alkar - egyenesen benne volt
a téglában! A bűnügyisek logikája szerint a ház már jó ideje állott, amikor
ez az ember valamilyen, általunk (még) ismeretlen módon bejutott a falba,
mintegy áthatolt rajta -, de a másik oldalon már nem tudott kijönni belőle,
és így az építmény foglya maradt. Feltehetően azonnal életét vesztette.
Régen azt mondták volna, hogy varázslat történt. Az emberek annak idején
világszerte meséltek fantasztikus történeteket "faljárókról", láthatatlanná
válni képes mágusokról és más ilyenekről.
Azonban lehetséges más magyarázat is. Nem kizárt az, hogy a dologban más
dimenziókat és azokban élő emberi lényeket kell feltételeznünk. Ezek a
külsőleg, anatómiailag hozzánk teljesen hasonló lények ugyanis velünk
párhuzamos térben élnek, de talán ismerik már az átlépés technikáját. Vagy
éppen mostanában tanulják, és a spanyolországi csontváz is ilyen úttörő
volt? Aki még nem ismerte kellőképpen a titkot, és elrontott valamit közben?
Vagy rossz helyen és időben kísérelte meg az átlépést, esetleg a folyamat
kellős közepén elvesztette a szükséges energiát? Netán forróvérű fiatal
kutató volt, aki nem tartotta be az összes kötelező szabályt, és a döntő
pillanatban, a két világ határán járva, egy itteni földi akadály
legyőzhetetlennek bizonyult számára?
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1993/47. szám)