''A "HALÁLMUTATÓ" GYERMEK
Indiában, Uttar Pradesh állam egyik kis falujában 1964 őszén furcsa
dolgokat kezdtek suttogni az emberek. Fél év is beletelt, míg a hír eljutott
Gorakhpur hegyi városkába, onnan tovább a nagyvárosokba, végül Új-Delhibe.
Attól kezdve sokan jártak a gyerek csodájára, de még többen voltak, akik nem
mertek a közelébe menni.
A kis Rajiv ugyanis hatéves korában beszéd helyett még csak mutogatott.
Ám ha az előtte megjelent felnőttek közül hosszas szemlélődés alapján
rámutatott valakire - az illető néhány hónapon, sőt olykor néhány héten
belül meghalt. A kezdeti nagy láz, a csodavárás hamar lecsillapodott, és bár
mindenkit izgatott a gyerek különleges tulajdonsága, mind kevesebben vágytak
rá, hogy meglássák, hiszen akkor Rajiv is meglátná őket... és talán rájuk
mutatna...
Az egyszerű, babonás emberek már-már fellázadtak a gyermek ellen.
Szerencsére Rajiv apja felvilágosult ember volt, ezért sajátságos kis
nyomozást végzett a fia által "megmutatott" és később elhunyt személyek
ügyében.
Hamar rájött, hogy a kis Rajiv csak azokra mutatott, akik már előzőleg is
valamilyen betegségben szenvedtek, és a betegség végzett velük nem sokkal a
"mutatás" után. Akadt viszont olyan, aki megjelent Rajiv előtt, a gyerek nem
mutatott rá - mégis hamarosan meghalt, mert baleset áldozata lett. A
véletlenszerű eseteket tehát Rajiv nem látta előre.
Új-Delhiből 1965 nyarának elején kisebb orvoscsoport utazott Gorakhpurba;
a kutatókat újságírók is követték. Az volt a tervük, hogy alapos
vizsgálatnak vetik alá a furcsa, néma gyereket. A kutatók úgy vélték: a
gyerek minden bizonnyal az ember auráját (azaz a test bioenergetikai burkát)
látja. A sérült vagy sérülékeny aurából veszi észre, ki az, akinek az élete
már nem tarthat sokáig. De azt sem zárták ki, hogy a gyermek valamilyen más,
általunk még ismeretlen módon érzékeli a közeledő egészségkárosodást, a
szervezet összeomlását. Az újságírók, természetesen, inkább afelé hajlottak,
hogy a kis Rajiv valamilyen jóstehetség birtokában van, ami elég szelektíven
működött. Rajiv ugyanis csak a halált tudta megjósolni, más egyéb, a
közeljövőben bekövetkező jó vagy rossz eseményt nem.
Sajnos, mire a kutatócsoport a gyermek lakhelyére érkezett, szomorú hír
várta őket: a gyermek egy héttel korábban meghalt. Azt mondták a helybeliek:
talán saját közelgő halálát is megérezte, mert többször önmagára mutatott,
és olyankor sötét szemében félelem ült.
A titok tehát egyelőre megfejthetetlen maradt; de talán lesz még hasonló
eset, és akkor a kutatók időben érkeznek majd...
Nemere István
(Forrás: Tvr-hét 1993/47. szám)