''A HALÁLOS VÍRUS
Muriel Preston lelkileg összetörve ült a Víruskutató Intézet büféjében.
Vörös szeme közelmúltbeli sírásról tanúskodott, amelyet kolléganője is
észrevett.
- Mia a baj? - kérdezte Éva, miközben leült Muriel mellé a kávéjával. -
Akarsz beszélgetni?
Muriel nyelt egyet, és megköszörülte a torkát.
- Tim tegnap este bejelentette, hogy válni akar - gyűrte össze a papír
zsebkendőjét -, valami apróságon összevesztünk, már nem is tudom, hogy min,
és a férjem elmondta, hogy fél éve szerelmes valami lányba és
összeköltöznek. Annak a szemétnek még a betegágyán is máson jár az esze,
miközben én a lelkem kiteszem, hogy ellássam őt, meg a háztartást.
- Biztos van valami megoldás - nyugtatta Éva, miközben bátorítóan
megszorította Muriel kezét.
- Nem hiszem. Komolyan mondta. Csak azt nem tudom, hogy én mit fogok
csinálni. Öreg vagyok már az újrakezdéshez. És különben sem érdemeltem ezt -
Muriel szemei szikrázni kezdtek -, de azt megmondhatom, hogy ha már nem
lehet az enyém, akkor másé sem lesz!
- Remélem, nem akarsz valami ostobaságot csinálni? - kérdezte Éva rosszat
sejtve.
- Ostobaságot? Azt nem - mondta Muriel és oldalra pillantott. Éva követte
a tekintetét és megdermedt. A büfével szemben volt a kutatólaboratórium.
Másnap délután Muriel, amikor mindenki hazament, legalábbis a laborból,
megállt az ajtó előtt. Elővette a kulcsát. Mint tudományos kutatónak,
mindenhová szabad bejárása volt. Belépett a laborba, és kinyitotta a
páncélszekrényt, amely halálos vírusokat tartalmazott. Az egyik rekeszből
kivett néhány fiolát és a zsebéből egy üreset. A fiolákból felszívott néhány
cseppet és az üresbe engedte. Egyetlen üveg tartalmán sem látszott meg, hogy
hiányozna belőle, és mégis néhány perc múlva Muriel már teli fiolát
szorongatott a kezében.
Amikor hazaért, a férje elég rossz állapotban volt. Súlyos influenza
verte le a lábáról, már kezdtek kialakulni a szövődmények. Muriel elővette a
fiolát, és injekciós fecskendőbe szívta a tartalmát. Odalépett Timhez, és a
karjába szúrta a tűt. A maradékot saját magának adta be és sóhajtva leült.
Túl volt rajta.
- Beszélnünk kell - mondta Tim, amikor felébredt.
- Ugyan miről? - kérdezte Muriel egykedvűen. - Most már mindegy, nem
számít semmit.
- De én gondolkoztam kettőnkről. És rájöttem, hogy mekkora hiba volt azt
hinnem, hogy rajtad kívül mást is szerethetek. Sikerült tisztáznom magamban,
hogy te vagy az a nő, akivel le akarom élni életem hátralevő részét.
- Komolyan gondolod? - Muriel megdermedt.
- Igen.
- Úristen! Az előbb adtam be magunknak a halálos vírust. Két nap múlva
halottak leszünk.
Muriel kétségbeesetten rohant az intézet vezetőjéhez, és hangos
zokogástól fulladozva előadta a történteket. Az orvos elmosolyodott.
- Egyetlen percig se aggódjon, Preston asszony. A kolléganője volt olyan
szíves tájékoztatni engem a kettejük között lezajlott beszélgetésről és
gyanújáról, ezért hát megtettük a szükséges óvintézkedést.
- Miféle óvintézkedést? - kérdezte Muriel.
- Magát meg akartuk menteni attól, hogy gyilkosságot kövessen el,
magunkat pedig attól, hogy elveszítsük legjobb kutatóorvosunkat. Mivel
sejteni lehetett, hogy mire készül, elszállítottuk a vírusokat, és Éva
felkereste a férjét, hogy megmondja neki maga mennyire szereti. És ahogy
látom, sikerült mindent rendesen elintézni.
- De akkor mi volt a fiolákban?
- Vitaminkészítmények, amitől a férje gyorsabban felépül, ön pedig
folytathatja a munkáját, mintha mi sem történt volna.
Budai András