''TORONY
Elisabeth bátran lépett a korláthoz. Még óvakodott lenézni. A kilátás a
toronyból csodálatos volt. A hegycsúcson mindig fújt a szél, elvitte a
felhőket. Tűzött a nap, a távoli dombok kékesen ragyogtak.
- Gyere közelebb - mondta Paul. Szemében gonosz fény lobbant. Elisabeth
úgy tett, mintha nem látná. "Hadd higgye, hogy mit sem sejtő áldozat
leszek!", gondolta az asszony. És hozzátette: Istenem, add, hogy Gabriel
sikerrel járjon! Mert azóta nem találkozhatott a férfival.
Paul tegnap délben említette meg, hogy felviszi feleségét a
kilátótoronyba. Volt valami a hangjában, amit Elisabeth nyolc évi pokoli
házasság után már jól ismert. Paul valami rosszban töri a fejét. És mivel
már elegük van egymásból, de Elisabeth életét biztosította még annak
"öngyilkossági halála esetére" is - mint azt Elisabeth a kötvényen látta, -
hát nem kétséges, mit tervel.
Amikor elmondta Gabrielnek, a férfi is ugyanígy gondolkodott. De neki
több is eszébe jutott Paul tervéről. Nem volt sok idejük, hát csak pár
percig sugdolóztak ott, aztán Gabrielnek el kellett mennie.
Most pedig... Elisabeth ott állt az alacsony korlátnál. Odalent a sziklás
mélység, néhány fa a torony lábánál, meg egy szakadék. Ha oda zuhan... A
hálót nem láthatta. Gabriel azt mondta, zöld színű, erős műanyag hálót
feszít ki a fák lombja alatt. Paul a saját csapdájába fog esni...
Hol lehet Gabriel? Azt mondta, valahol a közelben lesz. De Elisabeth nem
látta őt. Mindegy. Ha Paul valóban lelöki őt, Gabriel pedig videóra veszi az
akciót, az elég lesz, hogy a rendőrség elítélje a férjét. Remélhetőleg
tizenöt-húsz évet kap ezért a gyilkossági kísérletért. Mire kiszabadul,
Elisabeth és Gabriel rég házasok lesznek. Talán gyerekük is lesz, amire
Paullal nem tudta elszánni magát.
- Nézd, mi van ott lent! Egészen közel a torony lábához! - kiáltotta Paul
és kihajolt. Elisabeth mély lélegzetet vett. Szerette volna megállapítani a
világ folyását. Ez a pillanat... Nagyon félt tőle. Aztán ólomlábakon ugyan,
de egészen a korláthoz állt és lenézett.
Tulajdonképpen nem is csodálkozott, amikor érezte, hogy teste felfelé és
előre mozdul. Paul két kezét alig érezte a bokáin. A láthatár kibillent
eddigi nyugodt állásából, most valahogyan ferde volt a látvány. Aztán csak
annyit érzett, hogy repül. Nem is hallotta saját vérfagyasztó sikoltását.
Nem vesztette el az eszméletét. Így aztán közelebb érve a földhöz még
látta, hogy ott nincs kifeszítve semmilyen háló...! És ez volt az utolsó
dolog, amit Elisabeth életében még utoljára látott.
Másnap este - amikor a rendőrség már befejezte a "szerencsétlen baleset"
nyomozását és megállapította, hogy Elisabethet valószínűleg egy hirtelen
jött váratlan szélroham lökte le a toronyból, és vele együtt senki sem
tartózkodott ott - Paul fellélegzett. Nem is tudja, hányszor adta elő szinte
sírva, mennyire imádta Elisabethet és örökké bánni fogja, hogy egyedül
engedte fel a toronyba. De neki asztmája van és kerüli a sok lépcsőt...
Csöngettek. Gabriel jött meg. A férfi, akit ő bérelt fel, hogy játssza el
Elisabeth felé a fiatal szerető szerepét. Naná, hogy nem ingyen vállalta a
fickó.
Gabriel bejött. Nagyon határozott volt:
- Most, hogy meghalt Elisabeth és ön örökli a vagyonát, igényt tartok a
felére - mondta a döbbent Paulnak. Aki erőtlenül tiltakozott volna: hiszen
csak pár ezer dollárban egyeztünk meg... De Gabriel egy videokazettát vett
elő. Paul megesküdött volna rá, hogy ez csak egy másolat. Több is van ott,
ahol ez volt. Gabriel hideg tekintettel jelentette ki: - Valóban voltam a
toronynál és lefilmeztem az eseményt, kedves Paul. Tisztán látszik az arca
is, amikor lelöki a feleségét. Ha elküldöm a rendőrségnek, magát
villamosszékbe ültetik. Telefonon diktálok majd egy svájci bankszámlaszámot,
oda kérem a pénzt. Viszlát, Paul - és úgy eltűnt, mint egy rossz, nagyon
rossz emlék.
Nemere István