''A KÓD
Az első hét azzal telt a börtönben, hogy a cellatársamnak elmeséltem a
gyilkosságot.
Új-Zélandnál kezdtem a történetet.
Egy botanikai konferencián jártam az országban, amely talán a
legtávolabbi hely a Földön. Sydney-től kétezer kilométert repültem hogy Új-
Zéland erdeiben megnézhessek a földkerekség legöregebb fái közül néhányat.
Egy hónapot töltöttem a szigeten és alighogy hazajöttem, Madsen máris
felhívott telefonon.
Megleste, hogy a lakásomban ég a villany. Madsen egy biztosítótársaság
üzletkötője volt, rámenős hölgy, már jó féléve ostromolt, hogy kössek
életbiztosítást. Egy ötvenéves férfival minden megtörténhet, érvelt lelkesen
és magabiztosan, levakarhatatlanul.
Korábban szomszédok voltunk, onnan ismertük egymást. Madsen aztán
elköltözött, és beállt biztosítási ügynöknek. Bár ha így nevezték,
sértődötten kikérte magának. A nő egyfolytában agitált a szerződés
megkötésére. Igazán "vígasztaló" volt hallani, hogy az infarktus, az
agyvérzés vagy a rák bármikor végezhet velem. A közlekedési balesetről már
nem is beszélve, állandóan úton vagyok kocsival vagy repülőgéppel.
De ki legyen a kedvezményezett? - tettem fel magamban a kérdést. Feleségem
és a lányom Marseille-ben élt, évekkel ezelőtt szó nélkül itthagytak és
azóta felém sem néztek. Rájuk nem hagyok egy frankot sem! Ha megkötöm az
életbiztosítást, meditáltam olykor, beteg gyerekek gyógyítására fordíthatják
majd a halálom után járó pénzt.
Madsen a nyakamra járt, hol telefonon, hol személyesen keresett, időnként
bejött a kutatóintézetbe is, ahol dolgoztam. Nem szállt le rólam, de az új-
zélandi utazásig különböző ürüggyel sikeresen kitértem előle.
Először apám halálára hivatkoztam, akkoriban temettük el az öcsémmel.
Súlyos betegsége, a temetés és a hagyatéki procedúra alaposan megviselt, így
Madsen ajánlata kifejezetten taszított. Az újabb rohamot is eredményesen
elhárítottam, a munkahelyemre hivatkoztam, lehet, hogy feleslegessé válok és
elküldenek az intézettől. Ebben volt valami igazság, örökösen megmondtam a
véleményemet és ez nem tetszett a főnökömnek aki ráadásul tehetségtelen
volt, jóval képzetlenebb nálam. Én kétszer annyi tudományos fokozattal
rendelkeztem.
Madsen ezt az indokot is elfogadta - egy darabig. Aztán nem kímélt:
Néhányszor átvágtam, nem tartózkodtam otthon a megbeszélt időpontban. S
szerencsére jött az új-zélandi expedíció.
Amikor hazaérkeztem, beadtam a derekamat. Madsen este eljött a lakásomra
és megírta s szerződést. Csodálkozott, hogy nem a lányomra, hanem a kórházi
alapítványra hagyom az életbiztosításért járó összeget. Villámgyorsan írta
be a forimanyomtatványra az adataimat, képtelen voltam követni. Végül
aláírtam a szerződést. Az alkalomra koccintottunk és Madsen kurtán közölte,
hogy a kötvényt postán kapom meg... Még aznap éjszaka szorongani kezdtem.
Úgy éreztem, mintha a halálos ítéletemet írtam volna alá. S ez az érzés
és lelkiállapot nemhogy szűnt volna, inkább erősödött. Azzal keltem és
feküdtem, hogy veszélyben forog az életem, jó lesz vigyázni. Ötven évesen
legalább hatvan-hetven éves öregembernek éreztem magam. És nindezt Madsennek
"köszönhetem", az átkozott némber alaposan elbánt velem. Negyed év alatt
elhatalmasodott rajtam a depresszió, az orvos altatót és nyugtatót írt fel.
De a gyógyszerek nem használtak. Ekkor döntöttem úgy, hogy felbontom a
szerződést, az sem érdekel, hogy az eddig befizetett összeg jó része
elveszik.
Bementem a biztosítótársaság irodájába, Madsent kerestem, de
tájékoztattak, hogy szabadságon van, családi házának udvarát parkosítja. Így
az ügyintézőt kértem meg, hogy szüntesse meg az életbiztosításomat. Bár ne
tettem volna!
Kiderült, hogy Madsen önmagát írta be kedvezményezettnek. Palástoltam a
döbbenetemet és azt mondtam, még gondolkodom a dolgon. Egyelőre halssszuk el
a szerződés felbontását.
Este Madsen házához hajtottam. Holdfénynél a kertjét locsolta. Magamhoz
vettem a kormányzárat és a súlyos ruddal addig vertem a fejét, míg el nem
vágódott. Az utolsó ütésnél a rúd kirepült a kezemből, és egy vizeshordóba
esett. Hagytam a fenébe, hiszen kesztyűt viseltem.
Kyr főfelügyelő másnap délután vett őrizetbe. Az előkerült kormányzár
gyűrűje éppen a helyes kód számain állt: 463.
Amikor levettem a kormányról, elfelejtettem átállítani. Kyr emberei
megtalálták azt az üzletet, ahol az új-zélandi út előtt vásároltam. A buzgó,
magándetektívet játszó eladó a kormányzár kódja mellé fondorlatos módon -
vásárláskor kikísért az utcára: az autóm rendszámát is felírta. Takaros kis
listája volt a kódokról és a rendszámokról.
Jó lenne, ha valaki mielőbb elvenné a kedvét a szorgalmas jegyezgetéstől!
Kellei György