''KARÁCSONY ESTE ÖL A MÉREG
- Te csak hülye kis vegyész vagy, fiam - mondta Lunger, gúnyosan
vigyorgott a vejére. - Nagy nulla vagy, nem is tudom, minek adtam hozzád a
lányomat. Ha a vagyonunkra pályázol, nagyot tévedsz. Soha nem kapsz egyetlen
garast sem!
Garry nagyot nyelt. Fájt a megaláztatás, pedig már évek óta megkapta
minden alkalommal. Lunger és boszorkány felesége inkább a lányukat is
kitagadnák, de nem hagynak örökül pénzt a fiataloknak.
Majd megmutatom én, milyen egy vegyész! - gondolta Garry. Közel lakott az
öregekhez, ismerte minden szokásukat. Tudta, hogy Lunger hetekkel korábban
megveszi a fenyőfát, aztán a garázs mellett a szabad levegőn tartja, mígnem
karácsony délutánján beviszi a lakásba.
Garry nagyon gyűlölte már az öregeket, de semmit nem tehetett. Tudta,
hogy nincs végrendeletük. Ha mindketten egyszerre meghalnának a felesége
örökölné a vagyont. Soha többé nem lenne gondjuk, és Garry tovább
kísérletezhetne valamelyik felfedezésével.
Természetesen nem azzal, amelyből pár liternyit most óvatosan lefejtett
az egyik befőttesüvegbe. A felesége csak késő este jön haza; öregek
otthonában dolgozik, mivel másképpen nem élnének meg.
Garrynek most kapóra jött, hogy nincs itthon a felesége. Télen korán
sötétedik, így senki nem látja meg, amint átmegy Lungerékhez. Így is lett.
Óvatosan kiosont, szerencsére még nem esett hó, nem hagy lábnyomot. Eszébe
jutott az is: a rendőrség biztosan nyomozni fog, de a halál okára nem
jöhetnek rá. Annál is inkább, mivel az orvosi vizsgálat is szívszélhűdést
fog megállapítani. Csak az lesz furcsa, hogy egyszerre következett be
mindkét öregnél...
Már sötét volt, amikor a Lunger-ház mellé ért. Kutya sem volt, hisz a két
fösvény arra is sajnálta a pénzt. Garry óvatosan kivette zsebéből az
ecsetet, letette a befőttesüveget a földre, és lassan munkához látott. A
földön álló fenyőt a falhoz támasztották. Garry kinyitotta az üveget,
belemerítette az ecsetet, és lassan, gondosan kezdte felkenni a színtelen
folyadékot a fenyő törzsére.
* * *
Karácsony délutánján Garry távcsővel figyelte a messzeségből, hogy Lunger
beviszi a fát. A ház ablakában fény gyúlt. Most díszítik, gondolta. A
szobában meleg lehet, hiszen odakinn havazik. Jól befűt Lunger, mert utálja
a hideget. A szobában legalább huszonhárom fok van. Az anyag, aminek
összetételét egyedül csak Garry ismerte, tizenkilenc fokon kezd párologni.
Huszonhárom fokon másfél óra alatt beveszi magát a szoba légterébe, azt
szinte kitölti. A fatörzsön nyoma sem marad, minden molekulája elpárolog. Az
anyag amúgy a légzésközpontot bénítja, de még inkább hat a szívizom
működésére...
Garry letette a távcsövet. Átment a másik szobába. A felesége a
süteményes tál mellett ült:
- Tudod, eszembe jutott a mama. Nem kéne vinnünk nekik a sütiből? Végtére
is... a szüleim.
- A szüleid - ismételte Garry, de nem sietett. Még egy pillantást vetett
az órára.
"Te csak hülye kis vegyész vagy", ezt sem fogom többé hallani - gondolta,
majd a feleségéhez fordult:
- Ha úgy gondolod, szívem, vigyél át egy tállal. De öltözz fel alaposan,
mert már foga van az időnek!
Miután csukódott az ajtó, Garry ismét felkapta a messzelátót.
Végigkísérte az asszonyt az úton, ahogyan caplatott a hóban. Végre felért a
dombra, megállt a tornácon, bekopogott.
- Már nem nyitnak neked ajtót, kedvesem - mondta halkan, és a
legszívesebben dalra fakadt volna. Stílszerűen karácsonyi dalra - de
tapintatos ember lévén, most inkább hallgatott.
Nemere István