''TÖKÉLETES ALIBI
Bankrablás! - ordított a seriff. - Ahogy megbeszéltük, bekeríteni az
egész környéket! Most nem menekül a disznó! Black itt marad, mindenki más
utánam!
Black tizedes egyedül maradt az őrsön. Őt bezzeg mindenből kihagyják. A
főnöke hülyének tartja, utálja... Bárcsak történne valami izgalmas vele is -
sóhajtozott.
Irtózatos csörömpölést hallott a háta mögül, egészen közelről, a bejárat
felől. Döbbenten pördült hátra.
Az autó bezúzta a kapitányság nemrég felújított, pazar üvegajtaját. A bal
első lámpája a küszöb mögött parkolt. Valami füstölgött, egyébként nem
mozdult semmi.
Black felkapta a gumibotját, és a kocsihoz rohant. Felrántotta az
ajtaját. A sofőr kizuhant az ülésről, és elterült a földön. Részeg volt.
Black lehajolt, két kézzel megmarkolta a sofőr grabancát, és egyenesen az
őrizetesek cellájába vonszolta.
- Ennyit se lehet magára bízni, Black? - ordított a visszatérő seriff -
Még az őrsöt sem tudja megvédeni?!
- Nem tehettem semmit! A fickó figyelmeztetés nélkül...
- Ezt már hallottam! Legalább kihallgatta már?
- Ööö... nem lehetett. Csontrészeg, alszik...
- Akkor keltse fel! - üvöltött a seriff. - Vezesse elém!
Tíz perc múlva a seriff íróasztala előtt állt az imbolygó, bambán
vigyorgó tettes.
- Az isten szerelmére, adjon már neki kávét! - mondta utálkozva a seriff.
A részeg nem tudott épkézláb magyarázatot adni, hogy miért intézett autós
támadást a rendőrőrs ellen.
- Nem tudom - vonogatta a vállát. - Nem szeretem a rendőröket, ennyi az
egész... Jogom van nem szeretni a rendőröket, nem? - kiabált a részegek
bátorságával. - Jogom van nem szeretni őket! És nem is szeretem őket! -
ordította, amikor újra a zárkába dugták.
- Mit csináljunk vele? - kérdezte a visszatérő Black.
- Bent marad három napig. Ha magához tért, takarítsa fel az őrsöt! Három
nap múlva rúgja ki, és ne is lássam! De előtte fizettesse ki vele a kárt,
amit okozott!
- A kocsijával mit...
- Black, mindent külön kell elmondanom, maga idióta? Tegye be a kocsit a
parkolónkba, és ne adja vissza ennek az őrültnek, amíg ki nem fizeti a kárt!
Leléphet!
* * *
- Azt mondtam, elmehet. Fogja a kocsiját, és tünés - mondta a seriff
három nap múlva. - Nálunk csak útban van.
- De így nem mehetek! - makacskodott a férfi. - Ilyen sérült autóval! Az
első rendőr megbüntet az úton!
- Hogy az a... Black!
- Igenis, seriff?
- Elkíséri az urat hazáig. Beül melléje, aztán visszajön gyalog. Érti?
Ennyit csak magára bízhatok, maga szerencsétlen?!
Black hallgatott, csak bámult a főnökére. Aztán kihúzta magát:
- Igenis, uram! Már itt sem vagyunk!
* * *
- Megérkeztünk. - A férfi leállította a motort. - Hát, kösz a kíséretet,
pajtás! Mehet vissza az őrsre...
- Nem megyek vissza - mondta Black. - És most fizesse ki a kíséret árát!
Elég lesz, mondjuk, negyedmillió dolcsi.
- Mit beszél? - sápadt el a férfi. - Miről...
- Nem vagyok olyan hülye, mint a főnököm hiszi. A félmillióról beszélek,
ami itt van, a kocsi ülésében. Éppen rajta ülök. Maga rabolta három napja a
bankból.
- Ó, a fenébe! Hogyan jött rá?
- Túl jól sikerült az álcázás! Szándékosan itta le magát, és azért
hajtott be a rendőrőrsre, hogy alibije legyen. Amíg a cellában aludt
részegen, mindent kifecsegett álmában... Szerencsére csak én voltam ott.
- Ha jól értettem - mondta óvatosan a bankrabló -, nem akar feladni. Oké,
ez esetben a fele a magáé!
- Helyes - vigyorgott Black. - És ne gondolja, hogy csak a pénz miatt
hagyom ott őket! Én sem szeretem a rendőröket... legalábbis a főnökömet
nagyon utálom.
T. Z. Sabatin