''HALÁLOS GYŰLÖLET
Virgil nyurga, fekete fiatalember volt. Huszonnégy éve minden
komolyságával feszített egyenruhájában. Igaz, nem az övé volt; a fivére
elment nyaralni a családjával, az egyenruha meg ott lógott a közös lakás
szekrényében. Hát felvette. Nem ok nélkül.
Délután négy óra múlt, amikor a villanegyed felé kanyarodott. Pontosan
ismerte az utat és a házat. Már beszélt Dorwoll egyik volt barátnőjével is,
tudta, mi az ábra. Dorwoll... A keze ökölbe szorult, ha csak eszébe jutott.
Tizenkét éves volt Virgil, amikor a bányában az apjának segített, és
gyémántot talált. De akkor odajött Dorwoll munkafelügyelő, és kicsavarta a
gyerek ujjai közül a gyémántot...
Dorwoll már nyugdíjas, persze nem a munkából gazdagodott meg. Az a lopott
gyémánt segített rajta. Először eladta, a pénzből üzletelni kezdett, mind
több lett neki, végül bankot alapított, és gazdag lett. Virgil tudta: amikor
már tehette, visszavásárolta ugyanazt a gyémántot, és most a széfjében
őrzi... a disznó!
Két sarokkal odébb megállt, és felhívta Dorwollt.
- Mister Dorwoll? White örmester vagyok a rendőrségtől. Nem a helyiektől,
hanem a szövetségiektől. Fontos hírt kell önnel közölnöm, személyesen... Még
a régi gyémántbányász időkből... Rögtön ott leszek önnél, uram.
Tíz perc múlva megállt a ház előtt. Magabiztosan ment be. Dorwoll ajtót
nyitott. Ugyanaz az arc, a szemtelen, ámde most kissé szorongó tekintet...
Nem ismerte meg az egykori fekete bőrű kisfiút.
- Miről van szó? - kérdezte nyugtalanul.
- Egyedül van a házban? Nem szeretném, ha illetéktelenek is hallanák.
- Beszéljen nyugodtan, nincs itt senki!
- Ön tizenkét évvel ezelőtt gyémántbányában dolgozott. Volt ott egy
fekete kisfiú, akitól ön egyszer elvett egy gyémántot.
- Hazugság! Magam találtam! - bőszült fel Dorwoll.
"Megfizeted majd az árát, hogy most is hazudsz!"- gondolta Virgil, közben
olyan mozdulatot tett, mint aki szintén ismeri a dörgést:
- Persze, persze. De abból a kölyökből azóta félelmetes bűnöző lett.
Charles Morgan néven fut az alvilágban. Lebukása után a börtönben azt
mesélte mindenkinek, hogy elintézetlen gyémántügye van bizonyos Dorwoll-lal.
És ha kiszabadul, elkapja a fickót!
- Nem értem, miért kéne félnem... Ha börtönben van...
- Csak volt. Ma reggel megszökött. Ezért jöttem ide.
Dorwoll már reszketett.
- A gyémántot akarja... - a fal felé fordult.
- A széfben tartja? Megnézhetném? - Virgil mosolygott. - Tudja, kíváncsi
vagyok. Soha nem láttam.
Dorwoll kinyitotta a széfet. Mire végzett, Virgil a férfi tenyerén látta
a követ. Tényleg ugyanaz volt. Ahogyan álmában is látta oly gyakran...
- Szép. Nem hallotta, mi ez? - fordult nyugtalanul a hall irányába.
Dorwoll is úgy tett. - Lehet, hogy már itt ólálkodik valahol... Adja ide,
jobb ha nálam van. Itt maradok éjszakára, és vigyázok önre.
Dorwollt ez megnyugtatta. Kiment a kertbe megnézni, honnan jön a zaj.
Amikor visszajött, "White őrmestert" sehol nem látta. A kocsija is eltűnt a
ház elől. Dühöngve rohant a telefonhoz, hogy értesítse a rendőrséget. Akkor
csörgött a készülék:
- Dorwoll... Én vagyok az...
- Maga barom, azonnal hozza vissza a gyémántot, különben...
- Csak visszavettem, ami az enyém - mondta a hang az éterben, aztán
kattant a készülék.
Dorwoll némán, megsemmisülten állt, kezében a kagylóval, és arra gondolt:
rosszabbul is járhatott volna...
Nemere István