''KÜLÖNLEGES VONZERŐ
A szenátor autója befordult a sarkon. Az út két oldalán már hatalmas
tömeg gyűlt össze. Fiatalok, öregek és gyerekek integettek virágcsokorral,
választási reklámkendővel. Amerre a szem ellátott, lelkes polgárok
tolongtak, hogy népszerű szenátorukat üdvözölhessék.
Norma Lang készenlétbe helyezte a fényképezőgépét, és az út túloldalán
tolongó tömeget figyelte a szikrázó napsütésben.
A nagy, nyitott autó lassan közeledett. A megnyerő külsejű, fiatal
szenátor felállt, széles, szívélyes mosollyal visszaintegetett az éljenző
tömegnek. Hatalmas virágcsokrot emelt föl az ülésről, és választói közé
szórta. Ebben az emelkedett hangulatban ért a szenátor és kísérete Norma
Lang látószögébe. A riporternőt azonban sem a szenátor, sem a hangulat nem
érdekelte igazán, a szemközti oldalt pásztázta fényképezőgépével; érdekes
arcokat keresett készülő fotóalbumához.
Ebben a pillanatban valami rendkívüli dolog történt. A szenátor
megtántorodott, fájdalmas arccal a nyakához kapott, és az autó hátsó ülésére
zuhant. Felesége velőtrázó sikoltása szinte késként hasított bele a
délutáni, napfényes levegőbe. Az autók csikorogva megálltak, néhány
másodperces tétovázás után a biztonságiak nekiláttak, hogy lezárják a
környéket. A tömegben futótűzként terjedt a hír: a szenátort lelőtték.
* * *
- Norma, Norma! Ugye megvan? - Bill Adams rohant izgatottan a lányhoz. -
Ennek meg kell lennie! Láttam, hogy fényképeztél... Óriási lesz! A legjobb
szögben álltál!...
Norma lángvörösen, dadogva vallotta be, hogy sajnos nem a szenátort
fényképezte. Találomra kattintgatott. Könnyes szemmel tűrte Bill
dühkitörését az elmaradt szenzáció miatt.
* * *
A férfi leengedte a karját, és hátrálni kezdett. Nem fordult meg. Mintha
csak egyszerűen hagyná, hogy a tolongók kiszorítsák, lassan hátrahúzódott.
Kezében még mindig ott volt a színes reklámkendő, amellyel az imént a
szenátornak integetett. Egészen a kapualjig hátrált. Ott aztán megfordult,
átsietett a szűk lépcsőházon, és a hátsó ajtón át kilépett a másik utcára.
Közben ügyesen lecsavarta a hangtompítót a reklámkendőbe rejtett
pisztolyról, és bőrdzsekije zsebébe csúsztatta. Nyugodt volt. Minden
tökéletesen ment, már csak meg kellett lapulnia rövid ideig, aztán felveszi
a pénz másik felét, és "nyugalomba vonul". Nem találhatnak rá! A papírjai
tökéletesek, a plasztikai sebész pedig remekelt...
* * *
Másnap este csöngettek lakása ajtaján: Olyan nyugodtan ment ajtót nyitni,
mintha nem is a szenátor gyilkosa lett volna, hanem legalábbis lelkész a
helyi plébánián.
Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor a félig nyitott ajtót durván
betaszították, és a berontó nyomozók pisztolyt szegeztek rá. Hol követhette
el a hibát? - futott végig az agyán. A papírjai rendben vannak, hiszen
büntetlen, magányosan élő unokaöccse "helyébe lépett", amikor az
vonatszerencsétlenségben meghalt. Az arca átalakítása nem okozott nagy
gondot a sebésznek, hiszen eredetileg is hasonlított az unokaöccsére...
Megbízói nem ismerték személyesen. Mi történhetett hát? Agyában lázasan
követték egymást a gondolatok, de a megoldásra csak a kapitányságon derült
fény.
- Önt a szenátor úr meggyilkolásával gyanúsítjuk - kezdte az idősebbik
nyomozó, miközben a dossziéból géppapír nagyságú fotókat tett elé.
A képek láttán a férfi azonnal tudta, kár tagadnia. A fotósorozaton
tökéletesen látszott, ahogy virággal és reklámkendővel integet a
szenátornak, majd kissé előredőlve, felemelt karral ráirányítja "színes
kendőjét" a szenátorra, és összeszűkült szemmel lő... A lövés pillanatában a
kendőt föllebbentette a szél, és az erősen felnagyított képen jól látható a
hangtompítóval fölszerelt Magnum...
* * *
Norma Lang azonosította a férfit, és éppen aláírta a vallomását, amikor a
nyomozó megkérdezte:
- Mondja, hogyan tudta éppen a gyilkost kiválasztani a tömegből?
- Csak találomra fotózgattam, de ez a férfi azonnal feltűnt. Valami
különleges vonzereje van... Nem gondolja?
Sz. Zs.