Dimenzió #28

Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?

(irodalom, sci-fi, paratudomány)

                                ''A NASA TERVEI

   A   Focus   magazin   egy  nagyon  érdekes  interjút  közölt  le  a  NASA
igazgatójával,  Daniel  Goldinnal.  Ebben Goldin a NASA közeljövőben várható
programjait  ismertette.  A Nasa teljesen megváltoztatta a stratégiáját, s a
nagyszabású   projectek  helyett  sok  kicsit  akar  indítani,  melyekkel  a
következő kérdésekre akar választ kapni:

                      - hogyan keletkeztek a galaxisok?
                      - létezik-e földönkívüli élet?
                      - mit nyerhetünk az űrkutatással?

   A   cél   az,   hogy   sokkal   gyorsabban,  olcsóbban,  s  mindenekelőtt
eredményesebben,  hatékonyabban  működjön  az űrkutatás. Ennek értelmében az
emberi bevetések az űrhajózásban egyre inkább a háttérbe szorulnak. Helyette
robotokkal  akarják  meghódítani  a  Naprendszert.  Így  a következő években
körülbelül  tíz robotot akarnak felküldeni a Marsra is, hogy megvizsgálják a
vörös  bolygót.  Távlati  célként  olyan  bolygókat  akarnak  felfedezni egy
évtizeden belül, amelyek egy száz fényévnyi sugarú gömbben vannak a Földtől.

   Sőt,   ki   is   akarnak   küldeni   szondákat   a   Naprendszerből  ezek
megvizsgálására.   A   következő   lépésben  intelligens  szondákat  akarnak
létrehozni,  amelyek saját maguk döntik el, hogy mit érdemes kutatniuk. Ezek
pedig  a  mostani  fejlődési irányzatot tekintve minden valószínűség szerint
mikroszondák  lesznek,  teljesen  lekicsinyítve, hogy fellövésük ne kerüljön
sok  pénzbe.  Az  első  ilyen prototípus még a közeljövőben startolni fog. A
Deep  Space  1 azonban még nem túl nagy intelligenciával rendelkezik. A Nasa
végre  hozzáfogott  az  interszteláris  utazás  módjainak  kutatásához is. A
program  során  a  Naprendszer  határaitól  egytized  fényévre  küldenek  ki
szondákat.   Ezek   pedig  feltérképezik  a  terepet  a  leendő  csillagközi
utazásokhoz.

   A NASA most éppen antigravitációs hajtóművekkel kísérletezik, mivel ebben
látják  annak  lehetőségét,  hogy  valamikor  sikerüljön  az emberiség egyik
legnagyobb  álma,  az  hogy  egyszer  más bolygókra is utazhasson, s esetleg
földönküvüli  értelmes  lényekkel  találkozzon.  Ez egy forradalmi változást
idézne  elő  az egész emberiség életében. Ezen kívül léteznek a NASA-nak egy
olyan   programjai   is,   melyben   egy  olyan  technológia  kifejlesztésén
fáradoznak,  mely  az  anyagot  teljes  egészében  átalakítja energiává. Így
meglenne  az  utazásokhoz  szükséges  energia is, már csak a nagy távolságok
okoznának problémát.

   Ám a NASA nagyon benne van a fénysebességen felüli sebességek kutatásában
is, végre elszakadt eddigi álláspontjától, amiben mindeddig az mellet álltak
ki,  hogy  lehetlen  a  fénynél  gyorsabban  utazni.  Reméljük,  minél előbb
sikerülni  fog  nekik.  Az űrtechnológia egy óriási fejlődésen fog keresztül
menni  a  következő  pár  évben.  Csak  egy-két  évtized kérdése, hogy mikor
küldenek  szondákat  egy szomszédos csillagrendszerbe. Minden gyökeresen meg
fog  változni,  mivel  nagy  annak  az  esélye,  hogy  földönkívüliekkel  is
találkozni fogunk.

                                                           Fillér Ferenc/TFM
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.