''ZOMBI
- Ha nincsenek szörnyetegek, akkor ki, vagy mi lakik tizenhét éve a
gardróbszekrényemben? - kérdezte a kis, köpcös, kopasz férfi mélabúsan.
A pszichológusnő kedvesen mosolygott a betegre. Mindössze három hete járt
hozzá, ez volt a negyedik találkozójuk, de azt már meg tudta állapítani, a
férfi reménytelen eset. Makacsul ragaszkodik a téves eszméjéhez, miszerint
egy zombi lakik a gardróbszekrényében. Szerencsére ez a tény nem
különösebben zavarja a beteget, saját bevallása szerint remekül kijön a
zombival, esténként együtt tévéznek sakkoznak. A páciens agglegény, egyedül
él, ezért nem a családja kérésére jött kezelésre, a szomszédai, kollégái
beszélték rá.
- Látta már valaki önön kívül azt a lényt? - kérdezett vissza a doktornő.
- Nem - rázta fejét a férfi.
- Azért, mert nem is létezik - mondta diadalmasan a pszichológusnő. -
Olyan önnek ez a szörnyeteg, mint a magányos kisgyereknek a láthatatlan
játszótárs. Számára létező barát, de senki más nem láthatja...
- Doktornő, nem vagyok már gyerek. Azért nem látta még senki, mert
nemigen szeret kimozdulni, én meg nem szoktam vendégeket hívni. Inkább én
járok látogatóba. Nem túlzottan szereti a társaságot, azt mondja, zavarja,
ahogy az emberek néznek rá.
- És persze magát is igyekszik rábeszélni, hogy maradjon otthon...
- Éppen ellenkezőleg, még bíztat is, hogy járjak el nyugodtan. Hozzak fel
nőket, ő addig majd elbújik, vagy elmegy valahova. Már arra is rá akart
venni, hogy nősüljek meg.
- És maga? - kérdezte a pszichológusnő.
- Nem igazán van hozzá kedvem. Jól megvagyok így is. A nőkkel - már
elnézést - általában csak gond van. Úgy látszik agglegénynek születtem... -
merengett el a férfi, aki inkább látszott egy jól menő hentesüzlet
tulajdonosának, mintsem filozófusnak.
- Gondolja, hogy normális életet él? - kérdezte a nő.
- Reggelente felkelek, mosdom, reggelizem, mint mindenki más, bemegyek a
hivatalba, dolgozom, hazafelé bevásárolok. Este, otthon általában együtt
készítjük a vacsorát, aztán elszórakozgatunk. Általában későn fekszem, aztán
másnap reggel kezdődik minden előlről.
- Nem érzi magát fáradtnak, levertnek?
A férfi hátradőlt a székében.
- Nem. De úgy látom, ön nem hisz nekem.
- Zombik nem léteznek - mondta lassan, tagoltan a pszichológusnő.
A férfi felállt.
- Egy pillanat türelmet kérek! Engedje meg, hogy bemutassam a barátomat -
az ajtóhoz ment és kinyitotta.
A doktornő felsikoltott és ájultan csúszott le székéről az íróasztala
alá.
A zöldes színárnyalatban játszó bőrű, enyhén oszladozó, kilógó belű
sétáló hulla valóban nem volt szép látvány.
- Na, mit mondtam - fordult a férfi felé. - Simán elájult, de te
mindenáron be akartad bizonyítani, hogy neked van igazad. Mikor érted már
meg végre, hogy ezek mind ilyenek...?