''A MARS-ARC
Az emberiség hőse - aki elsőként szelte át a két bolygót elválasztó
mérhetetlen ürességet, aki elsőként lépett a vörös bolygó talajára, egy
másik bolygóéra, olyan helyre, ahová mindig vágyott az ember, de ő juthatott
el először, valóra váltva az évezredes álmokat - a rozsdaszínű homokban ült.
És a térdét csapkodva röhögött. Társa, Flavio, aki szintén számíthatott
néhány tucat érdemrendre a visszatérésük után, mögötte térdelt és a hasát
fogta. A könnyek csorogtak az arcán, a sisakja alatt, valósággal fuldoklott
a kacagástól.
Mindketten az előttük magasodó hatalmas faragványt nézték, a Mars-arcot,
mely az első, róla készült felvételek óta lázba hozta az űrkutatókat és az
álmodozókat. Mennyi elmélet született róla, hány hipotézist szedtek ízekre,
hogy aztán azokat is megdöntsék! Akadt, aki természetes, akadt aki
mesterséges volta mellett tört lándzsát, akadt, aki a már múlt homályába
tűnt, emberhez hasonló marslakók emlékét látta benne, akadt, aki egy valaha
volt, elsüllyedt, elpusztult földi civilizációét, akadt aki más
bolygórendszerekből érkezett látogatók üzenetét látta benne, és akadt, aki
Isten arcát. De mind tévedtek.
- Hogy fogjuk ezt jelenteni? - fordult hátra Nicklaas. Flavio a vállát
vonogatta.
- Mindegy. Úgysem hiszik el. Ezt nem lehet elhinni! Ez nem lehet
komoly...
- Pedig az - mondta Nicklaas. Automatikus mozdulattal nyúlt a sisakjához,
a szemüvegét akarta feljebb tolni. Már hét hónapja nem viselte, az indulás
előtt lézerrel igazították ki a rövidlátását, de az évek hosszú sora alatt
beléívódott reflexek még működtek. És ezeket a sisak törhetetlen qrastilin
arcvédője sem változtathatott.
Kamaszkorában, mikor a Marsbéli Krónikákat olvasta - majdnem betéve tudta
Bradbury remekét - ő is álmodott a Marsról. Erről a Marsról, amely azért
mégiscsak egy kicsit más volt. Nem olyan, mint a regényben, egyáltalán nem.
Más. Egy másik hely, ahová el kell mennie az embernek. Ahol olyasmi várja,
amit még sosem láthatott más. És ehhez képest...
- Gyerünk vissza a Mars-kompba - mondta Flavavionak.
- És ezzel mi lesz? - kérdezte a másik.
- Elfelejtjük. Egy természetes sziklaalakulat, ami csak bizonyos szögből
látszik emberi arcnak, közelről csak egy kőhalmaz...
- Oké - bólintott rá Flavio. Azért elmentükben visszapillantott az Arcra.
- Használjon Soseránc arckrémet! - hirdette alatta a felirat.