Dimenzió #28

Túl a horizonton - Egyedül vagyunk?

(irodalom, sci-fi, paratudomány)

                                   ''GÓLYÁK

   Amikor  beléptem  az  előadóba,  már ott ültek. Nem lehettek sokan, talán
tizennyolc-húszan. A kurzus résztvevői, egyetemi polgárok, nálam alig néhány
évvel  fiatalabbak,  diákok.  Végigmentem  az egyenletesen süllyedő padsorok
között,  le,  egyenesen  a  terem  legalacsonyabb  pontjára,  a  katedrához.
Letettem  holmimat  az  asztalra  -  nem  volt  sok,  csak egy notesz és egy
dosszié,  benne  a  rektor  által  látatlanban  jóváhagyott  tantervvel - és
megfordultam. A rektor járt az eszemben, az első két évben sokat kötözködött
a tanterveim miatt - többnyire egyetlen papírlapból álltak, rajtuk pár soros
emlékeztetővel  -, de az eredményeim meggyőzték. Talán kicsit félt is tőlem,
tudva,  akkor  léphetek a helyére amikor csak akarok. Azt nem sejtette, hogy
semmire  sem vágyom kevésbé, mint valaminek, legyen az kocsi vagy egyetem, a
vezetésére.  Nem  árultam  el neki, hogy nem kell tartania tőlem, meghagytam
kényelmetlen  helyzetében,  a  bizonytalanságban,  élvezve az ebből származó
összes  előnyt.  Ártani nem árthatott nekem - mert nem tudott - tehát teljes
mellszélességgel  támogatott,  amire  viszont  nekem volt nagy szükségem. Ha
csak lehetett, igyekeztem nem kihasználni előnyös adottságaimat.

   Végignéztem   a   diákokon.   Egy   évig  fogjuk  nyűni  egymás  idegeit.
Némelyikükkel tovább, ha az én tanszékemen kívánja folytatni a tanulmányait.
És  ez  gyakran elő szokott fordulni. Az enyém a leglátogatottabb tanszék az
egyetemen,  még  akkor  is,  ha  nem  erről  híres  az iskola. De ezt ők nem
tudhatták.   Gólyák   voltak,  a  jövendő  fizikusai,  a  tudományba  vetett
rendíthetetlen  hittel,  mélységes  önbizalommal,  mert  aki bejut az ország
legjobb  egyetemére, az legalábbis nem akárki. Vagy nagyon sok a pénze, vagy
nagyon magas az IQ-ja. Vagy nagyon jó sportoló...

   Némelyiküknek  bizonyára  előszerződése  is van különféle cégekkel, olyan
kezdő fizetéssel, amilyenről egy átlag ember legfeljebb ábrándozhat...

   Az  első  sorokat szokás szerint üresen hagyták. A java a negyedik-ötödik
sorba  húzódott,  kis csoportokra oszolva. Hátrébb csak egy-két izompacsirta
ült  -  bizonyára  az egyetemi csapat díszei - álmosan pislogva, és a persze
azok,  akik  különösen  nagy ostobaságnak tartották a kurzust. Ide senki sem
jött  önként.  Minden  évben  szinte  kötéllel kellett összefogdosni az első
évfolyamos  hallgatókat,  hogy  meg  legyen az induláshoz szükséges létszám.
Később   persze  ez  megváltozott.  Akkor  már  alig  lehetett  elhajtani  a
jelentkezőket.

   Bemutatkoztam  és  elárultam nekik, amit már úgyis tudtak:  ezen a szakon
én leszek az előadójuk.

   - Ez nem szak, ez marhaság - hallatszott valahonnan hátulról.

   - Ilyesmiben  ma  már  az  óvodások sem hisznek - mondta  egy szemüveges,
nagyon  szeplős  és  nagyon  alternatív  lány.  Csak  úgy  sütött  belőle  a
szuperintelligencia  és  a  felsőbbrendűségébe  vetett  hit.  -  Minek  kell
idejárnunk?

   Többen helyeseltek neki.

   Megvontam  a vállam, mint akit nem érdekel a dolog, pedig érdekelt. De ez
így  megy  mindig,  az első alkalommal. Leszoktam már arról, hogy győzködjem
őket,  hogy  vitatkozzak.  Az  efféle  próbálkozásaim  többnyire hangzavarba
fulladtak és csak annyit értem el, hogy kicsengetéskor diadalittasan hagyták
el az előadót, letorkolhatták a tanárukat.

   - Akár  akarják,  akár  nem, akárminek is tartják, de részt kell  venniük
ezen  az egy éves kurzuson - mondtam - és az év végén vizsgát kell tenniük a
tanultakból.   Ha   valaki   sikertelenül   vizsgázik,  nem  folytathatja  a
tanulmányait, legalábbis ezen az egyetemen nem.

   Ez persze nem volt egészen igaz, de miért ne ijesszek rájuk egy kicsit?

   - Én  csak  azt  csodálom  -  állt fel egy zakós nyakkendős fiú - hogy  a
húszadik  század  végén  ilyesmi  előfordulhat!  Egy országos, sőt világhírű
egyetemen!

   Válasz  helyett  széttártam  a karom. Egyetértettem vele, bár nem egészen
úgy,  ahogy  ő  gondolta. Én a diákokon csodálkoztam. Csakugyan furcsa, hogy
még  ma  is,  az  ennyire  fiatal  emberekben  is milyen mélyen élnek a régi
előítéletek.  Az  elődeim jutottak eszembe. Bizony nem volt könnyű életük és
némelyiküknek  egészen  ronda  halála volt, mégis kissé irigyeltem őket. Sok
bajuk  volt,  de  nem  kellett  egy  sereg  zseniális,  rakoncátlan  diákkal
vesződniük.

   Eluntam  a  dolgot.  Elegem  lett  a  közbeszólásokból,  megjegyzésekből,
becsmérlésekből,  provokációkból.  Még  a sportolók voltak a legrendesebbek.
Nekik mindegy volt, hol unatkoznak.

   Döntöttem: rajtam a sor.

   - Mielőtt  folytatnánk  ezt  a  kis vitát - mondtam - engedjék meg,  hogy
bemutassam a tanársegédemet...

   Értetlenül néztek rám, ahogy kinyújtottam a kezem, tenyérrel egymás felé,
karomként  begörbített  ujjakkal,  mintha  egy különösen vastag nyakú egyént
próbálnék   megfojtani.   Koncentráltam  és  lassan  elkezdtem  széthúzni  a
kezeimet.  Bár  le  volt  hunyva  a szemem, mégis, tudtam miért halkul, majd
szűnik meg teljesen a zsivajgás.

   A két tenyerem között cikázó kisülések látványa hallgatatta el őket.

   Nem  az első alkalommal csináltam ezt az apró kis trükköt. Még erőlködnöm
sem  kellett  s  máris  éreztem  az  agyamban azt a jól ismert bizsergést, a
kiáradó, majd materializálódó energiát. Nyúlt, nyúlt a mágikus köldökzsinór,
aztán elpattant. Bevégeztetett.

   - Jehuda  Lőw  ben  Becálel  úr.  Lőw  rabbi szelleme elvállalta, hogy  a
tanársegédem   lesz,  segít  okítani  önöket.  Talán  tudják,  hogy  korának
leghíresebb  varázslója  volt,  ő alkotta meg a Gólemet... Sokat tanulhatnak
tőle.

   A terem dermedt csendjét Lőw rabbi törte meg.

   - OK,  boss.  Ezekkel  a madarakkal is menni fog - mutatott mosolyogva  a
tátott szájú, bamba társaságra.

   Hiába,   a   jó   öreg   az  évszázadok  során  hozzászokott  a  pongyola
fogalmazáshoz és a szlenghez.

   - Tehát - kezdtem - az ez évi kurzus tárgya: a mágia alapjai...
Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.