''EZ ABSZTRAKT MAJOMSZERŰSÉG!
A majmok szerepe a festészetben korábban
az emberi hiúság szimbóluma volt. Régi
művészek, mint például a 18-ik századi
Jean-Baptiste Chardin szeretett a vászon
előtt köpenyben álló majmokat festeni -
mintegy kigúnyolva saját foglalkozását.
De egészen a 20-ik század elejéig senki
nem tette fel a kérdést: valóban tudnak-e a
majmok festeni? Az első tudományos válaszok
az I. világháború előtt Oroszországból,
valamint a 30-as években Németországból
érkeztek.
Az 50-es években az angol Desmond Morris
- zoológus és művész - végzett ezirányú
kutatásokat. (Morris a londoni állatkertben
végzett kurátori munkáját is feladta, hogy
helyette a város Kortárs Művészeti
Intézetét igazgassa.)
Morris úgy gondolta, hogy a majmok által
festett képek a bizonyítékai annak, hogy az
esztétikai öntudat kialakulása megelőzi a
főemlősök és az ember evolúciós
kettéválását.
A Brüsszeli Szabdegyetem filozófia- és
esztétikatanára, Thierry Lenain
Majomfestészet (207 pages. Reaktion Books.
~24.95) című könyvében egy más szemléletet
mutat be. Lenain véleménye szerint az a
tény, hogy a majmokat "erőszakosan" kell
festésre öszönözni (hiszen természetes
környezetükben nem festenek pl. sárral),
azt jelenti, hogy a majomalkotásokat
távolról sem nevezhetjük művészetnek.
Bár Lenain maga is számos megfigyelést
végzett ("...szemben álltam egy mesterséges
lénnyel, amely sem az állatok királyságához,
sem az emberi világhoz nem tartozott"),
felülvizsgálva néhány korábbi kutatást.
Lenain könyve ilyen és ehhez hasonló
mondatokkal tűzdelt: "A szimbolizmus
funkcionalista szemlélete itt szemben áll a
strukturalist szemlélettel", azaz elég nehéz
megmondani, hogy szembenállása nem
túlsúlyozza-e a közhelyeket.
A Majomfestészet ennek ellenére néhány
érdekes tényre hívja fel figyelmünket: a
majmok szívesen rajzolnak ceruzával, ám
szívesen cserélik azt ecsetre, amellyel
nagyobb vonásokat, kavargóbb és élénkebb
színeket alkothatnak.
Kedvenc motívumnak azok az ismétlődő
halvány görbe vonalak számítanak, melyet a
könyökük által lerajzolt ívek határoznak
meg. A legtöbb majom felismeri a
"keretszabályt", azaz ecsetvonásaikkal nem
nagyon szaladnak le a rendelkezésre álló
papírfelületről.
Ha egy csimpánz elé olyan lapot teszünk,
melynek jobb oldalán már vannak bizonyos
formák, akkor ő először kiegészíti azt a bal
oldalra tett jelekkel, hogy
"kiegyensúlyozza" a képet.
Lenain arról is beszámol, hogy egy
csimpánz esetében sikerült elérni, hogy
koncentrációs képességét fokoztosan közel
egy óra hosszúságúra megnöveljék, így
"mindaddig nem lehetett őt megzavarni, míg
elégedett nem volt a kép egyensúlyával".
Másrészről egy másik csimpánz - akit
étellel ösztönöztek a festésre - mindig
csak gyorsan felvázolt valamit, majd kezét
rögtön a jutalom felé nyújtotta.
Különbségek? Ez számunkra szörnyen
emberinek hangzik.
PETER PLAGENS
Newsweek, 1997 november 25.
De egészen a 20-ik század elejéig senki nem tette fel a kérdést: valóban tudnak-e a majmok festeni? Az első tudományos válaszok az I. világháború előtt Oroszországból, valamint a 30-as években Németországból érkeztek.
Az 50-es években az angol Desmond Morris - zoológus és művész - végzett ezirányú kutatásokat. (Morris a londoni állatkertben végzett kurátori munkáját is feladta, hogy helyette a város Kortárs Művészeti Intézetét igazgassa.)
Morris úgy gondolta, hogy a majmok által festett képek a bizonyítékai annak, hogy az esztétikai öntudat kialakulása megelőzi a főemlősök és az ember evolúciós kettéválását.
A Brüsszeli Szabdegyetem filozófia- és esztétikatanára, Thierry Lenain Majomfestészet (207 pages. Reaktion Books. ~24.95) című könyvében egy más szemléletet mutat be. Lenain véleménye szerint az a tény, hogy a majmokat "erőszakosan" kell festésre öszönözni (hiszen természetes környezetükben nem festenek pl. sárral), azt jelenti, hogy a majomalkotásokat távolról sem nevezhetjük művészetnek.
Bár Lenain maga is számos megfigyelést végzett ("...szemben álltam egy mesterséges lénnyel, amely sem az állatok királyságához, sem az emberi világhoz nem tartozott"), felülvizsgálva néhány korábbi kutatást. Lenain könyve ilyen és ehhez hasonló mondatokkal tűzdelt: "A szimbolizmus funkcionalista szemlélete itt szemben áll a strukturalist szemlélettel", azaz elég nehéz megmondani, hogy szembenállása nem túlsúlyozza-e a közhelyeket.
A Majomfestészet ennek ellenére néhány érdekes tényre hívja fel figyelmünket: a majmok szívesen rajzolnak ceruzával, ám szívesen cserélik azt ecsetre, amellyel nagyobb vonásokat, kavargóbb és élénkebb színeket alkothatnak.
Kedvenc motívumnak azok az ismétlődő halvány görbe vonalak számítanak, melyet a könyökük által lerajzolt ívek határoznak meg. A legtöbb majom felismeri a "keretszabályt", azaz ecsetvonásaikkal nem nagyon szaladnak le a rendelkezésre álló papírfelületről.
Ha egy csimpánz elé olyan lapot teszünk, melynek jobb oldalán már vannak bizonyos formák, akkor ő először kiegészíti azt a bal oldalra tett jelekkel, hogy "kiegyensúlyozza" a képet.
Lenain arról is beszámol, hogy egy csimpánz esetében sikerült elérni, hogy koncentrációs képességét fokoztosan közel egy óra hosszúságúra megnöveljék, így "mindaddig nem lehetett őt megzavarni, míg elégedett nem volt a kép egyensúlyával".
Másrészről egy másik csimpánz - akit étellel ösztönöztek a festésre - mindig csak gyorsan felvázolt valamit, majd kezét rögtön a jutalom felé nyújtotta. Különbségek? Ez számunkra szörnyen emberinek hangzik. PETER PLAGENS Newsweek, 1997 november 25.