''EZREDFORDULÓ - AZ IRRACIONALIZMUS VISSZAVÁGÁSAď0
Ez az írás - miként a címből is kitűnik - két dologról szól: egyfelől a
mostanában tapasztalható irracionális hullámról, másfelől pedig a közelgő
ezredfordulóról, mely (a kerek évszámok sajátos természete folytán) az
előbbinek - éppen rosszkor - további ösztönzést adhat és a következő években
esetleg még sokkal kacifántosabbá teheti a helyzetet.
Fontos észrevenni, hogy a mai irracionális jelenségek egyrészt lázadások
az ún. "nyugati kultúra" ellen, másrészt ehhez a kultúrához szorosan hozzá
is tartoznak. Ez annak ellenére így van, hogy a nyugati kultúra (melyet mi
is a magunkénak vallunk) a felvilágosodás (*) szelleméből nőtt ki és lényege
a kritikus gondolkodás, valamint a lépésről lépésre haladó racionalizmus.
Évszázadokon keresztül ez a racionalizmus biztosította a Nyugat
felemelkedését. De ennek a kultúrának mindig volt egy obskúrus oldalai is,
mely időnként visszavágott.
----------------------------------------------------------------------------
(*) A "felvilágosodás" kifejezés többféleképpen használatos. Nálunk
általában szűkebb értelemben a 17. sz. végén megindult francia
felvilágosodás (enciklopédisták) szellemi mozgalmát nevezik így.
Angolszász körökben viszont a tágabb értelmezés szokásos, amely szerint
Galileo Galileit, a természettudományos kísérlet fogalmának
megteremtőjét tekintik a felvilágosodás elindítójának, s onnan kezdve a
tudományos forradalmat, az ipari forradalmat és a francia forradalmat,
valamint az egész ún. modern kort (együttvéve 400 évet) nevezik a
"felvilágosodás korának".
Ez magyarázza a mai (bizonyos posztmodern irányzatokhoz kapcsolódó)
tudományellenes retorikának azt a jellegzetességét, hogy amikor a
"modern kor" válságáról beszélnek, minduntalan a felvilágosodás ellen
érvelnek. Mivel azok, akikkel vitatkozunk, a felvilágosodás kifejezést
ebben az értelemben használják, s azért is, mert aligha érthetjük meg
azt, ami a nagyvilágban történik, ha a kulcsszavakat másképpen
értelmezzük, én itt a felvilágosodás szót az angolszász szokásnak
megfelelően használom.
----------------------------------------------------------------------------
A kialakult helyzetet úgy próbálom érzékeltetni, hogy bemutatok öt
jelenségcsoportot, melyek - szerintem - a mai irracionalista vonulatokat
leginkább jellemzik. Ezek a következők: áltudományok, álinformációk,
álvallások, ezredvégi őrületek és a nyílt vagy burkolt, esetleg politikailag
(is) ambíciózus tudományellenesség. Majd pedig vázolni szeretném, hogy
esetleg miként tehetnénk e folyamatok megszelídétése érdekében.
''(1) Áltudományokď0
A felsoroltak között a legfeltűnőbb jelenségcsoport az áltudományos
megnyilvánulásoké. Az elcsépelt metaforát használva azt mondhatjuk, hogy
manapság olyan érzése lehet az embernek, hogy még a csapból is áltudomány
folyik. Világszerte minden tévécsatorna helyet ad neki. Minfelé népes
ufológuskonferenciákat tartanak, sőt tavaly Berlinben megrendezték (nem is
először) az "eltérített nők találkozóját". A könyv- és újságárusok pultjai
bőven kínálják a bolondoknak való csemegét. A paranormális és teljesen
abnormális könyvek mellett reprezentatív kivitelű, méregdrága folyóiratok
("Harmadik Szem", "Esélyadók", "Nulladik Típusú Találkozások", "Ufómagazin",
"UFO", "Túlvilág", "Elixír" és más hasonlók) hirdetik a New Age-tanokat és
mindazt, amit az emberi agy zavart állapotban kifundálni képes.
És mikről olvashatunk ezekben a lapokban? Nos, hadd kínáljak itt egy
csokrot pl. a "Túlvilág" c. folyóirat cikkeinek címeiből: "Orvosság az
orvosok ellen", "A dimenzió, mint a világrejtély kulcsa", "Egy szublimált
skizofrén világkép", "Magyarország jövője (1914-ben jött szellem
nyilatkozata)", "A fizika új tanításai és a spiritualizmus", "Hermetikus
kozmogónia", "Hová igyekeznek a következő világok?"...
Folytathatnám, de ízelítőül jöjjön inkább ugyanebből a lapból egy idézet.
Bizonyos X. Y., az "XYZ Időfizikai Kutatólaboratórium" vezetője nyilatkozik
a lapnak és a következőt mondja: "A lélek egy 1 mikron nagyságú, 0,75 mg
súlyú, időtükrökből álló, holografikus vetítőközpont, ami kivetíti maga köré
az embert. Nem atomokból áll, hanem végtelenül bonyolult örvénylő időből,
vagyis gravitációs hullámokból és a talamuszban helyezkedik el." (Aki nem
hiszi, járjon utána!)
Megjegyzem, azon a szkeptikus világkongresszuson, melyet idén júniusban
Buffalóban tartottak (Természet Világa, 1996. szeptember, 415-417. o.), az
egyik előadó, Paul Gross azt az érdekes megállapítást tette, hogy az
áltudományos jelenségek - arányaikat tekintve - világszerte nem is
növekedtek. Ebben bizonyára igaza is van. Miért vagyunk hát most ennyire oda
e jelenségek miatt? Válaszul legalább négy fontos okot tudok megjelölni:
Az első az, hogy annak a nyilvánosságnak a következtében, melyet a
tömegtájékoztatási ipar és általában a modern informatika nyújt az
áltudományoknak, teljesen megváltozott azok társadalmi szerepe.
Másodszor a mai közéleti körülmények (demokratikus jogok stb.) a
megszállottak számára lehetőséget adnak a követelő, agresszív fellépésre.
Előttük sok politikusnak inába szállt a bátorsága, s Európának ezen a részén
kevés az olyan vezető államférfi, akit ne paliztak volna be valamilyen eget
rengető marhasággal (pl. Jelcint az időgéppel, s hadd ne folytassam a
példákat).
Harmadszor az ún. "alternatív gyógyászat", mely üzleti tevékenységként ma
igazi sikerágazat, sok embernek az egészségébe vagy akár az életébe
kerülhet. Ez nem tolerálható.
Végül itt vannak a "radikális környezetvédelmi mozgalmak". Ezek, hogy
híveket szerezhessenek, gyakran egyenest keresik a konfliktusokat, aminek az
a koreográfiája, hogy megvalósíthatatlan követelésekkel lépnek fel, s ezzel
a társadalmat igyekeznek sarokba szorítani. Tipikusan egy-egy tudomány által
feltárt valós problémákból indulnak ki, de a figyelmet nem a környezet
védelme szempontjából (is) legfontosabb, reális célokra irányítják, hanem a
témát, ha kell, akár áltudományos érvekkel is konfrontációs üggyé
változtatják. Közben a tudományos álláspont képviselőire is rátámadnak, sőt
elsősorban azokra a kutatókra, akik az adott problémát eredetileg
felvetették.
Mondok erre egy példát. Bár Amerikában, elsősorban Neumann János
kezdeményezésére, már az 50-es évek közepétől komolyan foglalkoztak egyes
kutatócsoportok az ember okozta esetleges éghajlatváltozás kérdésével, a
szélesebb nemzetközi porondon ez a téma csak a 70-es évek közepétől kezdett
felbukkanni. Maroknyi meteorológus éveken át próbálta felvetni, eleinte nem
sok sikerrel. Azután, a 80-as évek közepén, egyszer csak bekövetkezett egy
fordulat, s akkor az itt említett kutatók kezéből a politikusok, a zöld
mozgalmak és a médiák kiragadták a témát. William Butler Yeats "Második
eljövetel" c. sötét hangulatú versének egyik sora arról szól, hogy a sólyom,
amint táguló körökben egyre távolodik, többé nem hallja a solymászt, aki
felröppentette. Esetünkben is nagyjából ez történt. Az éghajlatváltozás
ügye, az ózonlyukkal együtt, úgy vált többek között azok vesszőparipájává,
akik a tudományos és technikai fejlődést tennék felelőssé minden földi
bajért.
Az eddigieket összefoglalva azt kell mondanom, hogy a felsorolt okok
miatt az áltudományos megnyilvánulások eluralkodását nem nézhetjük ölbe tett
kézzel (esetleg éppenséggel csak nevetve a bolondságokon), hanem
gondolkodnunk kell azon, hogy ezek megfékezése érdekében mi volna a
teendőnk, nem tévesztve szem elől, hogyha e téren bármit próbálunk tenni, az
csak akkor lehet igazán eredményes, ha egyidejűleg a többi (veszélyesebb)
irracionális jelenségcsoportra is gondolunk.
''(2) Álinformációď0
A második fajta jelenség, amelyről beszélni szeretnék, az álinformáció.
Az előbbitől ez többek között abban különbözik, hogy nem is próbál
keresztülszivárogni azon a jelzőrendszeren, melyet a tudományosság
látszatának keltése esetenként működésbe hozna (s mely az áltudományok
érvényesülését néha nehezíti), hanem csak ömlik a folyóiratokon, könyveken,
interneten, sajtón, rádión, televízión stb. keresztül a naiv és hiszékeny
nagyközönség nyakába. Ez abban a tömeges formában, ahogy ma jelentkezik,
egészen új dolog.
Annak, hogy az álinformáció elönt mindent, sokféle oka van, s ezek között
egyik éppen a modern informatika. A dolgok, legalábbis egyelőre, egyáltalán
nem abba az irányba fejlődnek, melyet George Orwell elképzelt, amennyiben
nem egy központi "igazságminisztérium" végzi a garantáltan hamis információk
tömegtermelését, hanem nagyon sok öntevékeny ember, akik (PC-vel,
miegyébbel) mind úgy fel vannak erre szerelve, hogy ilyesmiről Orwell
idejében még álmodni sem lehetett. Egyrészről a nyomtatott és elektronikus
információ tömege exponenciálisan nő, és ettől eleve egyre inkább
áttekinthetetlenné válik, másrészről ezen a tömegen belül még gyorsabban nő
a hamis információ. Túl könnyűvé, veszélyesen könnyűvé vált bármilyen
nyomtatott anyag szerkesztése és kiadása. A szövegszerkesztés módszereivel
(figyelembe véve a scannerek alkalmazásának lehetőségeit is) gyerekjáték a
kompiláció. Annak a szellemi munkának a "termelékenysége", amely egy könyv,
vagy cikk megírásához szükséges, eltörpül a technikai kivitelezés
hatékonyságához képest. Ez óriási kísértés, aminek a kiadók nem tudnak
ellenállni.
Nem véletlen, hogy annak a több mint 1200 résztvevővel Buffalóban
rendezett világkongresszusnak, melyen idén júniusban részt vettem, éppen a
"Tudomány az (ál)információ korában" címet adták. Erre a kérdésre külön is
felhívták a figyelmet a megnyitáskor tartott sajtókonferencián, amikor az
ún. "Médiatisztesség Bizottságának" megalakítását bejelentették. Ugyanis a
következő nyilatkozatot tették közzé:
"A média a nagyközönség számára az információ fő forrásaivá vált, s e
vonatkozásban gyakorlatilag az iskolák, kollégiumok és egyetemek helyébe
lépett. Ugyanakkor felelőtlenül viselkednek. Eltorzítják a tudományos
információt és áltudományos nézeteket tálalnak tudományként. Filmeket,
melyek legfeljebb szórakoztató műsornak volnának minősíthetők, s a
tudományos alapokat teljességgel nélkülözik, dokumentumfilmként, vagy
ismeretterjesztő filmként mutatnak be (tipikusan ilyenek az asztrológiával,
ufóeltérítésekkel, kreacionizmussal, vagy különféle ezredvégi próféciákkal
foglalkozó filmek)."
A megalakuló bizottság részéről kijelentették:
"Mi nem kérjük azt, hogy egyes műsorokat ne mutassanak be. Nem cenzúrázni
akarunk. Csak azt kérjük, hogy a bemutatás ne legyen félrevezető, hanem
legyen kiegyensúlyozott. Ha fórumot adnak egy különcnek, hogy kifejtse
tévtanait, akkor a tudományos álláspont kifejtésére is adjanak lehetőséget."
Ugyanebbe a gondolatkörbe tartozik, hogy Amerikában nemrég körkérdést
intéztek néhány tudóshoz és sci-fi íróhoz azt tudakolva, hogy szerintük hol
húzódik a határ a "jó" és a "rossz" tudományos fantasztikus iromány, vagy
film között. A Sceptical Inquirer 1996. szeptember/októberi számában az
elhangzott vélemények közül négyet is olvahatunk. Közülük csak azt emelem
ki, amiben, azt hiszem, az érintettek általában egyetértenek: az írás vagy a
film tartalmazhat akármilyen fantasztikus mesét, de ne legyen félrevezető:
bizonyított tudományos tényként ne tálaljon olyasmit, ami nem bizonyított
tudományos tény.
Mielőtt e témát ejteném, szeretnék egy hazai és egy külföldi példát
bemutatni. A hazai példát a Népszabadság 1996. október 18., pénteki számának
27. oldaláról a "Margó" rovatból idézem. A nem éppen ízléses "Természetes
nap a Pecsában" cím alatt a következő olvasható:
"Természetgyógyászati napot tartanak szombat délelőtt tíz és délután négy
között a Petőfi Csarnokban. A programok között szerepel a II. országos
jógatalálkozó, fórum a különleges képességekről és az egészséges
táplálkozásról, ismertető a gyógynövényekről, beszélgetés az asztrológiáról
és a természetes szülésről...".
Azt kérdezhetik, hol itt az álinformáció? Nos, arról van szó, hogy egy
ártatlannak látszó rendezvény programjába bele van rejtve két kakukktojás: a
különleges képességek és az asztrológia. Az efféle kvaccs a hiányosan
informált embereket könnyen félrevezetheti. Ugyanis az egészséges
táplálkozás jó ügyének "presztízse" szinte automatikusan átvetül a
"különleges képességekre". Csak sejthetjük, hogy esetleg paranormális
képességekről van itt szó, de a hír ezt nem árulja el. Az asztrológiával
kapcslatban persze még kétségünk sem lehet afelől, hogy a hír mit takar.
Tehát egy totálisan zagyva rendezvénnyel és egy arról szóló gondatlan
közléssel van dolgunk.
A külföldi példa nem akármi. Egy nagy és gazdag ország környezetvédelmi
miniszterének nevében kiadott sajtóközleményről van szó, mely azokat a
feltételezett következményeket vázolja, amelyek egy globális
éghajlatváltozás folytán a szóban forgó országot érinthetik. A közleményt
1996. július 2-án tették közzé, majd nyilván szétküldték a világ minden
tájára. Az anyag, amely a Magyar Tudományos Akadémia illetékes osztályára
szeptemberben jutott el, két részből áll: a miniszter nyilatkozatából, és
egy ún. "tudományos háttéranyagból", amelyre a miniszter hivatkozik. Az
egészben három nagyobb hiba található. A legtriviálisabb az, hogy míg a
háttéranyag szerint 2020-ban, ill. 2050-ben a globális átlaghőmérséklet a
maihoz képes várhatóan 0,9, ill. 1,6 Cº-fokkal lesz magasabb, a miniszter a
következőket állítja: "2050-re a tudósok 9 Cº-foktól 10,6 Cº-fok körüli
értékig terjedő hőmérséklet-emelkedést jeleznek előre". Itt nem is egyszerű
nagyságrendi eltérésről van szó, ami esetleg érthető lenne (bár érettségiző
diákoknak ezt se szokták megbocsátani), hanem olyan különbségről, melyre
nincs magyarázat. A másik hiba sokkal súlyosabb: a nyilatkozat szerint a
globális melegedés úgy jelentkezik, hogy az éghajlati övezetek észak felé
eltolódnak. Ez azt a gyanút kelti, hogy a háttéranyag összeállítói nem
lehettek meteorológusok, mert egy meteorológusnak tudnia kell, hogy az
övezetek eltolódása nem lehetséges az általános légkörzés teljes
rendszerének változása nélkül, ha viszont az utóbbi bekövetkezik, akkor már
nem lehet szó az övezetek egyszerű eltolódásáról. A harmadik hiba ezekhez
képezt apróság: a miniszter olyan nemzetközi érdemeket vindikál a maga (és
országa) számára, melyek nem illetik meg.
Mi itt a tanulság? Attól félek, az, hogy a mai megbízhatatlan
híráradatban csak az tud eligazodni, aki különben is pontosan tudja, hogy
miről van szó. Ez azonban mindnyájunk esetében csak egy-két nagyon szűk
területre érvényes. Ki vagyunk szolgáltatva azoknak, akik nem tartják
fontosnak, hogy pontos információt adjanak, vagy pláne, éppen be akarnak
minket csapni.
''(3) Álvallásokď0
A harmadik riasztó jelenségcsoport a fundamentalista karizmatikus szekták
terjedése. Míg 100 évvel ezelőtt e szekták híveinek száma a világon
együttesen alig érte el a keresztény hívők 1 százalékát, 1994-ben már minden
negyedik hívő valamilyen "do-it-yourself" gyülekezet tagja volt, s számuk
elérte a 400 milliót. Sőt becslések szerint e szekták 2000-re már a hívők 30
százalékát vonhatják el a hagyományos egyházaktól. És ez nemcsak az egyházak
problémája. A politikusoknak és a tudomány embereinek egyaránt számos okuk
van aggódni, jóllehet ezek az okok nem azonosak. Az előbbiek szempontjából
pl. nagy gondot okoz, hogy e szekták politikai orientációja teljesen
kiszámíthatatlanná vált (újabban - pl. Angliában - egyre inkább a szélsőbal
felé sodródnak). A tudomány szempontjából pedig az a probléma, hogy e
szekták (mivel a karizmához mese, álom, mámor, és mindenekfelett csoda kell)
élesen szemben állnak a felvilágosodás eszméivel és az ún. "politikailag
ambíciózus" tudomány- és haladásellenes vonulatok felé orientálódnak. E
szekták mellett szóló érvként felhozzák, hogy a tömeges létbizonytalanság
légkörében, mely világszerte uralkodik, ők valós társadalmi igényt
elégítenek ki. Más vélemények szerint viszont az efféle gyülekezetek
valójában "közkereseti társaságok", vagyis sajátos üzleti vállalkozások,
melyekben az a speciális, hogy mindazokat a jogokat és immunitásokat
igénylik maguknak, melyek egyébként a törvények szerint a vallásokat
megilletik.
Sajnos itt nincs módom e téma további fejtegetésére, annyit azonban
megjegyzek, hogy ma Észak-Amerikában többen hiszik, hogy a Jelenések
Könyvében leírt világvége küszöbön áll, mint ahányan ezer évvel ezelőtt
hitték. És ez nem akármi. Jules Michelet francia történész (aki a 19.
században élt s alkotott) az előző millennium Európáját jellemezve, a "naiv
és barbár, alig-alig emberi hangok hatalmas koncertjéről" ír. Most ez a
koncert újra felhangozhat.
''(4) Ezredvégi őrületek, végítéletjóslatokď0
Ezzel már át is tértem az ezredvéggel kapcsolatos jelenségekre.
Idetartoznak mindenekelőtt azok a jóslatok, melyek a kerek évszám igézetében
születtek. Azt olvastam, hogy egy bizonyos Ted Daniels nevű philadelphiai
professzor, fáradságot nem kímélve, összegyűjtötte az ezredfordulóra (s a
következő évezredre) vonatkozó jövendöléseket, s 1200 oldalas bibliográfiát
(!) állított össze. Amikor ezt bemutatta, még megjegyezte, hogy a lista
gyorsuló ütemben bővül. (Szegény Nostradamus, bár az ő próféciáit a 16.
század óta mindig újra meg újra kiadják, híres négysorosai a mostani
tolongásban kezdenek elmerülni.)
A kurrens jövendölések között nagyjából kétfajta világvége-szcenárióval
talákozunk: a kénköves változatokkal, melyek bizonyos bibliai szöveghelyek
önkényes értelmezéséből indulnak ki, illetőleg a különféle, ember okozta
globális környezeti katasztrófákkal, mint pl. az éghajlatváltozás, az
ózonlyuk, vagy a túlnépesedés. Az utóbbi kategóriában született néhány
eredeti gondolat, pl. az, hogy a technika fejlődése majd úgy üt vissza, hogy
van az ún. "zöld salak" (genetikusan előállított élő szervezetek törmeléke),
vagy ha az nem, akkor az ún. "szürke ragacs" (mikroméretű önreprodukáló
szerkezetek tömege) árasztja el a Földet és ezzel ér véget az emberi epizód.
Nemrég a Washington Post közvéleménykutatást rendezett annak kiderítésére,
hogy kit tekintsünk a most végetérő "évezred emberének".
Aki még nem hallotta, nem is találhatja ki, mire jutottak. Mert a második
évezred embere nem Leonardo da Vinci, Kopernikusz, Galilei, Newton vagy
Beethoven lett, hanem maga Dzsingisz kán személyesen. Remélnünk kell, hogy
ez nem igazán tükrözi ezredfordulónk korszellemét.
''(5) Tudományellenességď0
Végül beszéljünk a tudományellenességről. Ez lehet nyílt vagy burkolt,
lehet mérsékelt vagy szélsőséges, és egyes esetben zavaros politikai
ambíciókat is szolgálhat. Okai ugyancsak sokfélék lehetnek. Az alábbiakban
megpróbálok néhány tudományellenes nézetet bemutatni, mégpedig abban a
formában, ahogy az ilyen nézeteket valló emberek látják a tudomány
(szerintük negatív és káros) szerepét.
Az irodalmi vagy kultúr-tudományellenesség a humán értelmiség körében
divatos irányzat, melynek fő érve, hogy a tudomány félelmetes (sőt
"ördögi"), a tudósok megszállottak és szörnyetegek, a tudomány és a technika
félelmetes eszközöket ad az éretlen ember kezébe (nukleáris technológia,
vegyi anyagok, génmanipuláció). A tudomány gonosz (állatkísérletek),
ugyanakkor "erőszakos" és "veszélyes". A tudományban nem lehet bízni, mert
nem független, hanem korrupt és kiszolgálja a hatalmat. A tudomány nem veszi
tekintetbe az embert, illetve nem veszi tekintetbe a természetet. (Mikor
hogy.)
A politikai tudományellenesség esetleg abból táplálkozik, hogy a tudomány
nem demokratikus, mert nem egalitárius, hanem elitista és a többségi
döntésekkel saját absztrakt igazságait állítja szembe. Az is elhangzik, hogy
a tudomány érzéketlen a politikai szempontokra (bizonyos dolgokra pl. azt
mondja: ezt nem lehet csinálni). Végül a politikusokat esetleg irritálja,
hogy a tudomány más megítést igényel a maga számára pl. a médiától, mint ami
a politikusokkal szemben médiakörökben szokásos (vagyis, horribilie dictu, a
tudományos mondanivaló korrekt tükrözését próbálja számon kérni).
A fentiekhez képest valószínűleg még fontosabb, hogy a tudomány a haladás
motorja és a modernizáció legradikálisabb úttörője. Ez kitüntető, de nem
hálás szerep, mert a haladás változást jelent, mely felborítja a megszokott
rendet: esetleg megingatja a kedvelt hiteket, megkérdőjelezi a korábban
általánosan elfogadott közgondolkodást, politikai elveket, sőt az emberek
megszokott életstílusát. Ez érthető módon indulatokat vált ki.
Sok esetben pontosan kimutatható, hogy egy-egy tudományellenes alkotást,
pl. tévéfilmet, az előbb felsorolt okok milyen keverékéből gyúrtak egybe. A
"félelmes" tudomány és a gonosz tudós képe a legkelendőbb. Az ilyen mesék
szövésének vannak bizonyos könnyen felismerhető sztereotípiái. Jó példa erre
"A kutya, amelyet Beethovennek hívtak" c. aranyos film, melyben egy
fertelmesen ellenszenves kutató állatorvos szerepel, mint főgonosz.
Megérdemelt bűnhődését alig győzzük kivárni. Természetesen minél jobb egy
ilyen film, annál károsabb a hatása. A nézők nagy részének fejében már amúgy
is kialakult a kép: a tudós (különösen, ha német) a modern kor tipikus
bűnözője. Mivel a néző ezt már tudja, ez a motívum sok filmben visszatér, s
ettől a néző még jobban tudja.
Talán feltűnt már másnak is, hogy a kalandfilmek cselekménye gyakran
valamilyen régészeti kutatás körül folyik. Itt két sztereotípiát lehet
vegyíteni: a gonosz tudós képét valamilyen misztikus próféciával. Ilyen "két
legyet egy csapásra" típusú film volt a TV3 által szeptember 18-án este
bemutatott "Út a pokolba" c. amerikai film, mely a Jelenések Könyvében
megjövendölt esemény, vagyis a Sátán visszatérése körül forgott. A filmben a
Sátán előőrse (Prosatanus) természetesen egy tudós.
Ezek aligha lehetnek véletlenek. A "nagy ellenség" ott fekszik hasával a
fölfelé, és a nyugati világ meseszövői nem tudnak meglenni ellenségkép
nélkül. Meg kell keresniük az alkalmas és hihető közellenséget, s erre mi
lehet jobb, mint maga a tudomány? (Szaddám Husszein túl halovány figura
ahhoz, hogy vele libabőrt lehessen húzatni a jó vacsora után izgalomra vágyó
tévénézőkre.)
A tudományellenes támadásoknak vannak burkoltabb, "intellektuális"
változatai is, melyek látszólag függetlenek az előbbiekben felsorolt
okoktól. Csak sejthetjük, hogy az indulat, mely a támadás mögött van, mégis
honnan eredhet. Szokás pl. arra hivatkozni, hogy mivel még a tudomány sem
tévedhetetlen (megjegyzem, ezt nem is állítja senki), ezért adjon helyet a
megismerés más útjainak, pl. a keleti miszticizmusnak vagy hasonlóknak. Más
esetben a megismerés határaira hivatkoznak, ami legitim filozófiai kérdés,
de gyanús, ha ezen keresztül olyan következtetéseket vonnak le, hogy a
tudománynak most már befellegzett. Ezzel kapcsolatban említhetem, hogy idén
nyáron jelent meg John Horgan: "The End of Science" (A tudomány vége) c.
könyve, mely arról szól, hogy a tudósok hovatovább minden nagy kérdésre
megtalálták a választ, illetve mindent felfedeztek, amit egyáltalán fel
lehetett fedezni és ezzel a tudomány elérkezett útjának végére. E könyvet
feltehetőleg Fukuyama: "End of history and the Last Man" c. könyve
inspirálta, melynek alapgondolata az volt, hogy a hidegháború megszűntével
egyszer s mindenkorra vége a történelmi viharoknak.
Sajnos épp a könyv megjelenésekor tört ki a boszniai háború, s így hamar
kiderült, hogy Fukuyama tévedett. Horgan jóslata sem lesz sikeresebb, s neki
még a könyve is rossz. Mit lehet tenni?
Ezek után helyénvaló a kérdés, hogy az adott helyzetben mi a teendőnk?
Ezt három pontban próbálom összefoglalni, megjegyezve, hogy ugyanezzel a
kérdéssel az utóbbi időben a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, s az általa
Ádám György akadémikus vezetése alatt létrehozott "Ismeretterjesztő
Bizottság" ismételten foglalkozott. A főbb teendők, ahogy én látom, az
alábbiak:
Mindenekelőtt fel kell hívni a közfigyelmet arra, hogy mi folyik
körülöttünk. Az emberek hajlamosak arra, hogy észre se vegyék azt, ami
esetleg nem érdekli őket. Tehát figyelni kell a tévéműsorokat, újságokat,
folyóiratokat és könyvkiadást, és más efféléket, és mennél szélesebb körben
tudatnunk kell, hogy milyen ökörségeket tapasztalunk. Itt nagyjából olyan
önkéntes tevékenységre gondolok, mint amilyet pl. Amerikában és több nyugat-
európai országban az ún. "szkeptikus mozgalmak" folytatnak.
Másodsorban, párbeszédet kellene kezdeni a tömegtájékoztatás
fellegvárainak kapitányaival. Bizonyára ők is megértik, hogy nem babra megy
a játék és így talán meg lehet találni a racionalitás ügyének védelméhez a
kölcsönösen elfogadható megoldásokat. Ebben valószínűleg számíthatunk azokra
a műsorszerkesztőkre és tudományos újságírókra, akik eddig is felléptek a
racionalitás védelmében, ha erre éppen alkalmas helyzet adódott.
Végül, másképpen kell közelítenünk a tudományos ismeretterjesztés
dolgához, mint ahogy eddig tettük. Egyrészt bizonyára igaza van azoknak,
akik úgy vélik, hogy hosszabb távon csakis az hozhat igazi eredményt, ha az
iskolai oktatásban a kritikus gondolkodás fejlesztése nagyobb szerepet kap.
De ez nem indokolhatja, hogy ne tegyünk meg olyan lépéseket, amelyek már
rövid távon is legalább valamit nyújtanak. Valószínűleg hasznos lenne a
közvélemény formálásában kulcsszerepet játszó írók, újságírók, művészek és
politikusok lelkiismeretének megbolygatása és támogatásuk megnyerése.
''(Forrás -> Czelnai Rudolf: Ezredforduló - Az irracionalizmus visszavágása
A Természet Világa pótfüzete, 1997. jan., Szkeptikus Lapok, 1. sz., 6-9. o.)