Dimenzió #27

Hó hull sóhajomra (Don-kanyar - Elveszve a végtelenben)

(történelem)

                              ''KOPJAFÁK A DONNÁL

                (Forrás: Dunántúli Napló, 1998. február 25.)

   Európa  szinte minden országában nyugszanak magyar katonák. A katonasírok
a béke prédikátorai.

   E  mondatokkal  találkozhatunk  annak  a  kiadványnak a hátlapján, melyet
tegnap  vehettek  kézbe a sajtó képviselői az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában.
Békés  Sándor  stúdióvezető  megfogalmazta; éppen tíz esztendeje annak, hogy
kollégáival  egy  olyan  témához  nyúlhatott  - a második világháború magyar
katonaáldozatai sírjainak fölkutatása - amiről addig nem esett szó.

   Nos,  most  egy sorozat első füzeteként jelent meg a "Kopjafák a Donnál",
amely  megpróbálja  dokumentálni  e szomorú múltat. A bemutatón Erdős László
ezredes,  a  HM  Hadisírgondozó  Irodájának igazgatója elmondta, hogy minden
állam kötelessége a politika akaratából cselekvő katonák emlékét ápolni.

   Öt  kontinens  54  országában  vannak magyar katonasírok, nagy részük még
ismeretlen.  A sírok felkutatása folyik, s ebben - mint kezdeményezoknek - a
pécsi tévés stábnak elévülhetetlen érdemei vannak.

                                                                       K. F.


Google
 
Web iqdepo.hu
    © Copyright 1996-2024
    iqdepo / intelligence quotient designing power - digitális kultúrmisszió 1996 óta
    All rights reserved. Minden jog fenntartva.