''MAGYAR EMLÉKHELY A DONNÁL
(Forrás: Népszabadság, 55. évfolyam, 168. szám, 1997. július 21.)
Tegnap délben kétszer szólaltak meg a harangok hazánkban
A 2. magyar hadsereg Donnál elesett katonáinak tisztelegve emlékhelyet
avattak tegnap Bolgyirevkánál, Voronyezstől 75 kilométerre. Az ünnepségen az
1995-ben született magyar-orosz megállapodás alapján, csaknem 54 év után
adták meg a végtisztességet a majdnem 150 ezer elesett magyar katonának és
munkaszolgálatosnak. Vasárnap számos magyar településen harangzúgással
emlékeztek meg a Don-kanyar áldozatairól.
A bolgyirevkai kegyhely avatásának alkalmából tegnap Magyarország sok
településén délben, a szokásos harangszó után tíz perccel újra megszólaltak
a harangok, emlékeztetve a második világháború magyar áldozataira.
Az egykori bolgyirevkai internálótábor helyén állított, felülnézetben a
magyar koronát mintázó, hét kopjafájával a honfoglaló törzseket jelképező
emlékműnél a magyar kormányszervek, valamint a Magyarok Világszövetsége és a
vitézi rend képviselői rótták le kegyeletüket.
Az eseményre Oroszországba érkezett Fodor István, a Honvédelmi
Minisztérium politikai államtitkára, Stark Antal, a Művelődési és
Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára, Holló József vezérőrnagy, a
Magyar Honvédség parancsnokhelyettese, valamint Csoóri Sándor, az MVSZ
elnöke.
Az emlékezők megkoszorúzták a helyi szovjet emlékművet és azt a keresztet
is, amelyet öt évvel ezelőtt állított a Don Menti Honvéd Sírok Alapítvány.
Az ünnepségen mintegy háromszáz helyi lakos is részt vett. A jelenlévők
égő gyertyákkal emlékeztek az elhunytakra. Először a bolgyirevkai
polgármester, majd a területi adminisztráció képviselője mondott beszédet.
A köszöntéseket követően Csoóri Sándor a magyarság ezeréves történelmére
tekintett vissza, emlékeztetve a megbékélés történelmi jelentőségére. Stark
Antal elhelyezte az emlékműállítás dokumentumait tartalmazó kapszulát.
Az avatás alkalmából tartott ökumenikus istentiszteleten az orosz ortodox
egyház képviselője is részt vett. Fodor István zárszavában megköszönte az
orosz kormánynak, a helyi hatóságoknak a közreműködést, azt, hogy lehetővé
tették az emlékhely felállítását.