''LÖVÉSZÁROKBAN
(Harctéri gondolatok)
Korotojak, 1942. augusztus 5.
Július végére mindhárom magyar hadtest megérkezett a Donhoz, és az
előzetes megállapodás szerint felváltották azokat a német csapatokat,
amelyekre a B hadseregcsoport parancsnokságának a Sztálingrád felé irányuló
támadáshoz volt szüksége. A 2. magyar hadsereg részére új hadműveleti
időszak kezdődött: közel fél évig tartó védelem a Don nyugati partján. A Don
folyó magyar védelmi szakaszán három hídfő: Scsucsje, Korotojak és Uriv
képezte július végétől a kritikus pontokat. Ezek a hídfők a Don
kanyarulataiban maradtak vissza, szívós szovjet ellenállás akadályozta meg
lerohanásukat. E támaszpontoknak a későbbi szovjet támadás esetén rendkívüli
jelentőségük volt, s ezt a német és magyar hadvezetőség is felismerte. Így
július végétől kezdve többször is nagy erőfeszítéseket tett e hídfők
felszámolására. Az első nagyszabású támadás az urivi hídfő ellen 1942.
július 18-án kezdődött. A honvédek a hídfőt jórészt megtisztították az
ellenségtől. Másnap azonban újra fellángoltak a harcok. A 7. könnyű
hadosztály egymagában nem volt képes az éjszaka folyamán erősítéshez jutott
szovjet csapatokat teljesen felszámolni. Harckocsi-támogatást igényeltek.
Jány Gusztáv útnak is indította az időközben tartalékba helyezett 1.
páncéloshadosztályt, amikor híre jött, hogy a doni védelem középső
szakaszán, a IV. hadtest védőkörletében, Korotojak hídfőjében a szovjetek
váratlanul támadást indítottak. Ekkor itt még csak a 10. könnyű hadosztály
tartózkodott, amelyet a támadók augusztus 5-én részben kivetettek
állásaikból.
(Angyal József honvéd harctéri jegyzetei)
Sztorozsevoje, 1942. október 24.
Szerelmetes feleségem és kedves gyerekek. Aszt írtam neked hogy ha mink
nem lőjjük le az ellenséget akkor ő lő le bennünket. És hogy ez így van aszt
bizonyittya a tegnapi eset mikor Kanga György nevű bajtársammal mentünk
járőrbe és egyszercsak hallomám hogy egy lövés csattan és a Kanga György
nevű bajtársam összeesik mellettem. Fejlövést kapott és röktön meghalt és én
nagyon dühös lettem az oroszokra és elhatároztam hogy elpusztítom
valamennyit. (Majd fojtatom)
(Suhajda János levele)
Sztorozsevoje, 1942. október 28.
Belénk költözött a félelem. Nem látjuk az oroszokat, minden bokor, minden
fa mögül a halál les ránk. Parancsnokaink nem tudják elviselni ezt a
helyzetet. Még Korotojaknál történt, hogy Illésházy Gábor vezérőrnagy nem
vállalta, hogy fáradt katonáit harcba vesse, ezért a támadást ellenőrizni
jövő Jány Gusztáv vezérezredes az akadékoskodó vezérőrnagyot idegkimerültség
címén a helyszínen leváltotta. Urivnál Kovács Károly vezérőrnagy, a 20.
könnyű hadosztály parancsnoka mondott le, mert a támadással kapcsolatos
ellenvéleménye nem talált meghallgatásra. Mi, katonák, nem mondhatunk le!
Tegnap arra lettünk figyelmesek, hogy Suhajda János honvéd egyszercsak
felkapja a puskáját, és "minden oroszt megölök!" kiáltással a Don felé
szalad. Futtában lőtte ki a golyókat. Utána iramodtunk, de nem tudtunk
segíteni. Egy rövid sorozat hallatszott, Suhajda elvágódott, s nem mozdult
többé. Azt hiszem, már csak Istenben bízhatunk.
(Angyal József honvéd harctéri jegyzetei)