''HATVANEZER HŐSI HALOTT A DONNÁL
(Forrás: Magyar Nemzet, 1993. január 11.)
A magyar hadtörténelem legtöbb áldozatot követelő veresége
Magyarország II. világháborús történetének több leirata is van. Másképp
került bemutatásra a honvédség tevékenysége a nyugati szakirodalomban, az
emigrációs művekben és a hazai munkákban. Bár a valóságot több oldalról is
meg lehet közelíteni, a legkisebb hitele az itthon kiadott könyveknek volt.
Az ideológia és a politika leginkább ezeket szőtte át, és a történészek
nemegyszer burkolt megfogalmazásoknál igyekeztek a hivatalos elvárásoknak és
saját igazságérzetüknek egyaránt megfelelni; a háborús veszteség témaköre
teljesen a politika áldozata lett.
Megállapodott polgári társadalmakban a hősi halottak számának
nyilvánosságra hozatala a Honvédelmi Minisztérium és a Statisztikai Hivatal
feladata. Így volt ez Magyarországon is az I. világháború után, amikor a
húszas évektől kezdve a Statisztikai Zsebkönyv minden évben megjelentette az
összveszteséggel kapcsolatos adatokat.
A II. világháború után úgy látszott, folytatódik ez a hagyomány, hisz
Snyder Árpád, a Magyar Statisztikai Szemle 1946-os számában már közzétette
az addig elérhető számok alapján összeállított gyorsmérlegét. A kezdeti
próbálkozásokat évtizedes hallgatás követte. Bár az anyagi veszteségeket már
a harcok elültével számba vették, az emberveszteségről csak az ötvenes évek
végén jelentek meg az első manipulált adatok. A szakirodalom csak a második
hadsereg veszteségét említette; de a közzétett torzított és felnagyított
számok nem járultak hozzá a kérdés tisztázásához. Horváth Miklós "A második
magyar hadsereg megsemmisülése a Donnál" című, 1958-ban megjelent
dokumentumkötetében - forrásmegjelölés nélkül - 147.971 főben adta meg az
elesettek, sebesültek, eltűntek, fogságba esettek számát, "A magyar
hadtörténelem legnagyobb áldozatot követelő veresége ez" - írta Ránki György
1964-ben. A későbbi tankönyvekbe a másfélszázezres szám került; és ezt az
adatot vette át Nemeskürty István és Kornis Pál is. (*)
----------------------------------------------------------------------------
(*) N.I.: Rekviem egy hadseregért. Budapest, 1972. 8. o., Kornis Pál: A
voronyezsi front támadó hadműveletének előkészítése. Hadtörténelmi
Közlemények 1982/3.
----------------------------------------------------------------------------
Nem az említett szerzők hibája, hogy a köz, tudatba csak a felnagyított
számok kerültek; míg a későbbi nagyobb veszteségek, valamint a Gulag-táborok
hullahegyei elsikkadtak. Az sem a történésztársadalom bűne, hogy a
veszteségekkel kapcsolatos kutatások nálunk csak a nyolcvanas években, Für
Lajos nyomán kezdődhettek meg.
A nyugati szakirodalom addigra már körüljárta a kérdést. MacCartney
professzor 1956-ban megjelent "October fifteenth" című könyvében egykori
honvédelmi minisztériumi dokumentumokra hivatkozva - ki tudja, hogyan jutott
hozzájuk - már közölt néhány, itthon sohasem idézett összegző adatot. Nem
részletekbe menő, de lényegében pontos képet adott az áldozatok számáról az
emigráció katonai vonalán dolgozó Adonyi N. Ferenc is. (*)
----------------------------------------------------------------------------
(*) A magyar katona a 2. világháborúban. 1954. Klagenfurt.
----------------------------------------------------------------------------
Mennyi tehát a 2. hadsereg vesztesége az eredeti dokumentumok szerint, a
legjobb kutatások alapján?
A válaszadásban a HM veszteségi osztálya a legilletékesebb. A beérkezett
veszteségi lajstromok több mint egy évig tartó feldolgozása után, 1944:
május 15-én tették közzé a már említett, belső használatra szánt
jelentésüket az 1941. június 25. - 1943. december 31-i elszenvedett
veszteségekről (ezeket a számsorokat az 1946-os békeelőkészítő anyagban is
közölték). Eszerint a végösszeg: 142.699 fő. Közülük elesett és meghalt
18.852 fő, a sebesültek és sérültek száma 40.551, 80.549 fő eltűnt, 1747-en
bizonyíthatóan hadifogságba estek.
Ha az 1943 végéig elvesztett; durván 140.000 főből levonjuk az 1942
áprilisáig elszenvedett, valamint az 1943 áprilisa utáni veszteségeket
(arról az időszakról van szó, amikor a 2. hadsereg még, illetve már nem volt
kint a hadműveleti területen), akkor 127.000-t kapunk. A 2. hadsereg
vesztesége azonban ennél kevesebb, ugyanis ez a szám a folyamatosan kinn
levő, megszálló erők veszteségét is tartalmazza, ami durván 5-6 ezer főre
tehető.
Mindent egybevetve valószínűleg nem sokat tévedünk, ha a Jány Gusztáv
vezette 2. hadsereg veszteségeit 120.000 főben állapítjuk meg. Ebből 100.000
a doni ütközetben esett el, sebesült meg, tűnt el, vagy került hadifogságba.
Az 1943. XII. 31-ig elszenvedett 140.000 fős, illetve a 2. magyar hadsereg
ebből következetett 120.000 fős veszteségének tényszerű megállapításán túl
már csak feltételezhet a történész. A legfontosabb adat: az elesettek száma
- vagyis a nemzet maradandó vérvesztesége - meghatározhatatlan. A pontos
elszámolást az eltűntek rendkívül nagy száma (80.549 fő) teszi lehetetlenné.
A visszavonulás során nem lehetett felmérni az áldozatok, közülük is
elsősorban a halottak számát. A halottá nyilvánításhoz az "azonossági
jegybetétlap" (dögcédula) bemutatásán kívül még két tanúra is szükség volt,
akik aláírásukkal igazolták a halálesetet. Mivel a hosszadalmas procedúrára
a visszavonulás közben nem kerülhetett sor, a hősi halottak és a fogságba
esettek az "eltűnt" kategóriába kerültek. Ha ismernénk a hadifogságba
esettek számát, meg lehetne becsülni a halálozás nagyságát. Sajnos, a
rendelkezésre álló adatok csak hozzávetőleges becslésre alkalmasak.
Az 1943-as, 1944-es, 1946-os HM jelentések - orosz tudósításokra
hivatkozva - 26.000 főben állapítják meg a hadifoglyok számát. Ugyanakkor
Gallyas Ferenc, a Don mentén fogságba esett magyarok 1943. február 9-i
felhívásának fogalmazója 40.000 hadifogoly nevében írt. (*)
----------------------------------------------------------------------------
(*) Gallyas Ferenc: Az érzelmek és az értelem szerepe hadifogoly-
magatartásunkban. Hadtörténeti Közlemények 1973/3.
----------------------------------------------------------------------------
Horváth Miklós már idézett könyvében 30.000 hadifoglyot említ. Ugyanakkor
a Palásthy Rezső által szerkesztett, a Magyar Harcosok Bajtársai Közössége
által kiadott Fehér Könyv (Bad Vörischofen 1950) szerint 87.000 honvéd esett
szovjet fogságba. Korabeli hadijelentések, valamint korábbi háborúk
tapasztalata alapján megalapozottan azt feltételezhetjük, hogy a hivatalosan
eltűntnek minősítettek mintegy fele hősi halált halt, míg a többiek a
túlélés csekély esélyével fogolytáborba kerültek. Így a Honvédelmi
Minisztérium veszteségi alosztálya által nyilvántartott közel húszezer
elesett mellett még további negyvenezer áldozattal kell számolnunk. Az
elesettek mintegy 60 ezres összlétszáma a világháború magyar hősi
halottjainak közel ötven százalékát teszi ki.
Stark Tamás