''TANKOK TAPOSSÁK A MAGYAROKAT
- Tankok közelednek! - hangzanak a kiáltások. Egyetlen védekezési mód
kínálkozik. Tömegesen futnak a mélyedésbe oda talán nem merészkednek a
tankok. Lovam sörényébe kapaszkodva futok a mélyedés felé. Közelről látom
annak oldala nagyon változatos. Hol egészen meredek, hol enyhén lejtős.
Meredek oldalra kerültem lóval nem tudnák lemenni. A motorzúgás már egészen
közelről hallatszik. Egy fehérre meszelt tank ereszkedik le velem szemben a
mélyedésbe. Majd közvetlenül utána még kettő. Leírhatatlan pánik tört ki a
több ezer emberrel zsúfolt mélyedésben. Egymás taposva rohantak a tankok
elöl egekig hangzó üvöltéssel. A három tank lövés nélkül egymástól
függetlenül körbejárva kereste a kijáratra alkalmas terepet. Akik az egyik
tank elől menekültek pont a másik alá futottak. Borzalmas látvány. A
tankokra puskákból lövöldöztek, és kézigránátok repültek. Egyik tank
hernyótalpa megsérült, csak körben forgott. A másik kettő egy enyhén lejtős
oldalon egymás után kihajtott a mélyedésből.
A bent maradt tank végleg megállt felül kinyílt ajtaja, és feltartott
kézzel orosz katona mászott ki. A tankon már fürtökben csüngtek az emberek,
a kiáltozások újra felerősödtek, s a fékezhetetlen indulatok megpecsételték
a tankban ülők sorsát. Sehol a nap alatt nem történhetett volna másképpen, a
történtek után.
Nem mozdultam el a meredek partoldalról. Ki tudja jönnek e még további
tankok. Ha jönnek lemegyek a meredek part oldalra ahova nem követhetnek mert
felfordulnak. Ha lovam nincs én is melegedni megyek a tüzekhez az holt
biztos. A véletlenül kialakult helyzetünkből több tucatnyian csak nézőként
vettünk részt a tragédiában.
Közben teljesen besötétedett mégsem mertünk elmenni a biztos védelmet
nyújtó meredek parttól, újabb tanktámadástól tartottunk. Nem jöttek újabb
tankok. Nyilván tévedésből futottak a mélyedésbe. Fentről nem is sejthették,
és nem láthatták az embertömeget.
A menet közben elindult. A mélyedésből tömött sorokban távoztak a
túlélők, mogorván, szótlanul. A meredek partról is elszállingóztak az
emberek.
- Nem szerettem volna a tankosok bőrében lenni. - Jegyezte meg az egyik.
- A hernyótalpak alatt sem érezhették magukat jól az emberek.
- Az biztos - hangzik a válasz.
Több megbeszélésre nincs erő. Indulni kell ameddig lábunk bírja a
menetelést, kiéhezve, elcsigázva, csalódva, a puszta életért. Erőt az otthon
utáni vágy, a hazatérés reménye ad, melyhez minden lépéssel közelebb jutunk.
Felmászok lovam hátára, és a hosszú sor vége táján belevegyülök a menetelők
közé.
Nagyon át vagyok fázva az ácsorgástól. A ló testmelege jóleső érzéssel
járja át meggémberedett tagjaimat. Piócaként tapadok a hátára. Becsukott
szemmel azon gondolkodom mennyire különböztek a tisztek népes kíséretükkel
az utóvédnek hátrahagyott honvédektől. Az előbbiek majdnem frissen
borotválva jól tápláltan, az utóbbiak szinte elfonnyadtan szőrösen
megöregedve régi énjüknek csak árnyékaként vánszorogtak. Nem is figyeltem a
romos házak környékére ahol a tisztek tanyáztak kíséretükkel a tank támadás
ideje alatt. Saját biztonságom érdekében minden egyébről megfeledkeztem.
Akik a mélyedésen kívül maradtak nem is láthattak semmit csak a hangokat
hallhatták. Ezúttal az ésszerűtlenül kint maradottakat nem fenyegette semmi
veszély. De ki tudta azt előre. Köd nélkül a tankok gondosan kikerülik a
veszélyes mélyedést.
Félálomban tapadok a ló hátára erőt vesz rajtam a kimerültség. Lovam
gyorsabban halad a katonáknál, nem vettem észre és az élen járók között
találtam magam. Vesztemre, mert két altiszt rángat le a lóról, adjam át a
főhadnagy úrnak, mert kidőlt a lova. Felesleges volna minden ellenkezés
máris felsegítik a lóra. Dühöngök magamban, miért nem maradtam hátrább a
tisztektől, de már késő. Egy ideig a közelben maradtam hátha megunja a
nyereg nélküli lovat, vagy hallok valamit a helyzetről. De semmit, mindenki
némán szedte a lábait, minden szó erőpazarlás. Lassan hátra maradtam tőlük,
nehogy mint idegent előőrsnek küldjenek kímélve a saját megbízható
embereiket.