''ELŐBB A NÉMETEK, CSAK UTÁNUK A MAGYAROK
Reggel a faluban éjszakázók is elindultak minden megbeszélés nélkül. A
hátrahagyott holmikból szereztem néhány halkonzervet. Kora délután utolértük
az éjjel elmenekülőket.
Nem jószántukból álltak meg, a németek állították meg őket. Nem engedték
őket az útra, mert az nekik kell. Majd utánuk mehetnek. Itt toporogtak
hajnal óta, a házakban mindenütt németek. Szerencsésnek mondhattuk magunkat,
legalább aludtunk, és melegen töltöttük az éjszakát.
Rövidesen elindulunk a németek után. Jönnek a már ismert jelenetek,
pihenni leült megfagyott katonák, hónyalás szomjúság ellen stb. Egy
repülőtámadás miatt megáll a menet. Nem volt túl hatásos a menet elején a
németeket érte. A németek gépfegyverekkel védekeztek emiatt a lassú gépek
nem tudtak mélyrepülésben bombázni és célt tévesztettek.
Besötétedett régen mikor egy faluba értünk, minden házban németek.
Megyünk tovább, a hosszú falu utolsó házai között járok, újra kísérletet
teszek egy háznál. Géppisztollyal kikerget egy német.
- Hiába próbálkozol pajtás, nem engednek be magyart maguk közé. Mi
voltunk a házban minket kidobtak. Most ott melegszenek a többiek abban a juh
hodályban szabad tűz mellett.
Bemegyünk a juh hodályban vagy negyvenen guggolnak a tűz körül. A
legtávolabb ülőket alig éri valami meleg. A németekről folyik a szó, három
házat kiürítettek kizavarták a magyarokat. Most itt akarják eltölteni az
éjszakát. Egy őrmester megszervezte a társaságot kapóra jöttem neki rám is
oszt egy szakaszt. Nem sok jót olvashat ki belőlem, mert mikor vécére akarok
menni felszólít hagyjam itt a kenyérzsákomat.
- De magára bízom vigyázzon rá - felelem. Kimegyek, látom nincs senki a
közelben lefordulok az útra, és tovább megyek. Üsse a kő a kenyérzsákomat,
eszemben sincs ez mellett a marha mellett megállítani az oroszokat. Inkább
egész éjjel menetelek. Az a tűz semmit sem ér annyi embernek. Beszállásolni
úgy sem tudok sehova. Zsebre tett kézzel megyek az úton egyedül, semmim
sincs a zsebemben maroknyi vitaminon kívül. Abban reménykedem, hogy
megelőzöm a németeket, és bemehetek valami házba. A hosszú éjszakában
zavartalanul elgyalogoltam legalább 20 km-t. Még nyoma sincs településnek a
letaposott úton.
Egyre lassabban szedem a lábaim enyhe emelkedőn megyek az út felfelé
tartósan. Teljes világosság van, látom az emelkedő tetejét, legalább még egy
kilométer. Erősen kísért a gondolat egy kis pihenőre. Legalább 13 órát
gyalogoltam megállás nélkül megérdemelném. Képzeletemben felvillannak az út
szélén lepihent honvédek megfagyott holttestei, és leaprózva lépteimet
tovább megyek.
A dombtetőről egészen közeli házakat pillantok meg szétszórtan az út
mentén mindkét oldalon. Ameddig a szemem ellát. Megkönnyebbülés és
megelégedéssel teli érzések töltenek el. Érdemes volt vállalni a teljesen
bizonytalan utat, mely könnyen végzetessé válhatott volna.
Szemre a legszegényebbnek ítélt házba nyitok be. Négy munkaszolgálatost
találok benne, toprongyosak. Meg vannak rémülve, attól tartanak kidobom
őket. Ledobom magam a picski mellé élvezem a kiáramló meleget. Közben
előkerül egy idősebb orosz házaspár, és egy honvéd. Félig oroszul félig
magyarul elnézésüket kérem a tolakodásért, de meg kell melegednem. Az egyik
munkaszolgálatos váratlanul kisegít folyékonyan tolmácsolja szavaimat.
- Megengedi tizedes úr hogy mi is itt maradjunk?
Váratlanul ér a kérdés.
- Persze! - ezek tőlem félnek ezeket a magyar katonaság dobja ki
mindenhonnan, mint őket a németek. Felháborodom, engem ne nézzenek se
németnek se továbbszolgáló őrmesternek. A ház az oroszoké, azt engednek be
akit akarnak. Nem fegyverrel törtem be a házba ki kényszerítve a befogadást.
Megköszönöm, hogy beengedtek, sajnos nem tudok érte semmi ellenszolgáltatást
adni. Még a kenyérzsákomat is otthagytam, mert megint utóvédnek osztottak
be. Átgyalogoltam az egész éjszakát.
Az élénk beszélgetésre nagyon figyelnek az oroszok. A munkaszolgálatos
lefordítja nekik.
Barátságossá vált a beszélgetés, sőt bizalmassá. Három napja hogy itt
vannak, tudnak mindent az itteni helyzetről ami engemet nagyon is érdekel.
Ez a falu legalább 30 km-re lenyúlik az országút mellett. Az elején
összezsúfolódtak a visszavonuló magyarok a németekkel. Állítólag be vagyunk
kerítve, azért nem tudnak tovább menni. Többször nekiindultak, de lezavarják
őket az útról. Kénytelenek voltak visszajönni ebbe a házba. Legelöl a
németek vannak beszállásolva utána a magyarok.
- Honnan tudják ezt?
- Az oroszoktól akik rádióból hallották.
Ennyit tesz a nyelvtudás. Most hallottam először, hogy Sztálingrádnál is
bekerítették a németeket. Szép társaság az egész magyar hadvezetés. Egy
toprongyos, emberszámba se vett munkaszolgálatos többet tud a harci helyzet
állásáról, mint a magyar hadvezetés.
- Hogyan jutottak idáig?
Rendkívül érdekes történeteket mondtak, de csak fél álomban hallom. Az
orosz asszony kendőben sült krumpli ad a kezembe. Nem tudok adni semmit csak
márkát, mutatom a pénzt, nem kell neki. Míg befalom addig figyelem a
munkaszolgálatosok történeteit, utána menthetetlenül elalszom. Nincs az az
izgalmas történet ami ebben az elcsigázott állapotban ébren tudna tartani.
Már besötétedett mire felébredek.
- Tizedes úr, akkor magával mehetünk?
- Miről van szó?
- Ahogy mondtuk - válaszolják.
- Ne haragudjanak, de nem emlékszem semmire biztosan elaludtam.
Elölről kezdik. - Azt mondja a tizedes úr, hogy magához tartozunk, maga
kísér minket. Akkor nem zavarnak le az útról, mehetünk előre. Ha előre
jutunk megtudjuk az oroszoktól merre lehet kijutni a gyűrűből. Tartjuk a
haditervet.
- Én velem minden további nélkül jöhetnek. Ha nálam magasabb rangúval
találkozunk, akkor nem tudom garantálni, hogy tovább engednek. Engem is
mindég elkapnak, és beosztanak valahova. Most éjjel kell elindulni nem
hiszem, hogy őrségben vigyáznak az útra. Hamarosan utolérnek a német, és
magyar csapatok, és kidobnak a szálláshelyünkről, mert rengetegen vannak.
Jobb ha elől vagyunk, az esetleges kitörési kísérletnél több esélyünk lehet.
Elköszönünk indulunk. A honvéd egész idő alatt alig szólt nagyon, rossz
bőrben van nem tudna velünk tartani 100 métert sem. Marad a házban nincs más
lehetősége, lesz ahogy lesz. Kevés holmijuk van agyon strapált cserkész
hátizsákokban. Nekem csomagolni sem kell semmim sincs. Mint aki átugrik a
közeli szomszédba egy kis beszélgetésre. Az úton senki sem volt mindenki
fedél alá húzódott. Zavartalanul róttuk a kilométereket. Ha ezt tudjuk már
régen elöl lehetnénk. Mikor próbáltak előre menni mindég nappal. Éjjelre nem
is gondoltunk, mert összetéveszthetnek az oroszokkal, és kinyírnak. Még
minden megtörténhet. Ha van egyenruhás közöttünk nem fordulhat elő.
Lassúnak ítélem a tempót: - Nem tudnának gyorsabban menni?
- Örülünk ha így bírjuk reggelig.
A menetelés reggelre vánszorgássá csökken. A házak között élénkül a
mozgás, magyar katonák ügyködnek a házak körül. Ideje volna szállás után
nézni. Menjünk még előbbre amíg lehet, mondják a munkaszolgálatosok.
Néhány kilométerrel arrább változik a kép, németek vannak a házak között.
- Mehetünk visszafelé - mondom, a németek sehova nem engednek be.
- Eddig jobban beengedtek mint a magyarok. Megpróbáljuk!
- Jó, én itt várok a ház előtt. - Ketten bemennek a házba. Várom mikor
repülnek kifelé. Elellik néhány perc még mindég semmi. Lassan nyílik az ajtó
kijönnek két katonával élénk beszélgetés közben. Kisebb ólszerű épületet
mutatnak nekik, oda bemehetnek. Integetnek menjünk utánuk. Egyik német
elkísér a kis épületig majd sietve távozik. Nem tudtam hogy beszélnek
németül, vártam mikor repülnek kifelé.
- Minket nem utálnak annyira mint a katonákat, azt sem tudják hogy zsidók
vagyunk.
Percek alatt befűtenek egy kemence szerű alkotmányba, hátunkat nekivetve
pihenjük az út fáradalmait. Megállapodunk abban én elmegyek a magyarok közé
érdeklődni mi a helyzet, ők meg a németeknél, és az oroszoknál puhatolóznak.
Amit megtudunk annak alapján eldöntjük mit csinálunk. Két óra múlva
visszajövök.
A házak körül csoportokba verődve beszélgettek a katonák. Már az első
csoportban ezreden belüli ismerősöket találok. Belebotlok egy földimbe aki
az aknavetősöknél írnok volt Vilita József szkv. Ő hozta nekem az utolsó
hazulról küldött csomagot.
A hadnagya kíséretével időben visszavonultak nem keveredtek harcokba. Már
tovább mentek volna, de a németek nem engedik, mert az utat maguk számára
tartják fenn. A bekerítésből csak ezen az úton lehet kijutni. Azt tervezik a
tisztek, hogy éjjel átvágva a hómezőn keresztül megpróbálnak kitörni.
- Sok tiszt van?
- Vannak vagy harmincan, de mind alacsonyabb rendfokozatú.
Lényegében megtudtam mindent amit akartam.
- Elmegyek melegedni egy kicsit, rövidesen visszajövök hol talállak?
- Ebben a házban mutatja.
Egy órát sem voltam távol megyek vissza a munkaszolgálatosokhoz. Üres a
kis házikó vagy jobb helyet találtak, vagy elvitték őket. Az utóbbi a
valószínűbb, mert saját elhatározásukból inkább megvártak volna. Keresésük
reménytelen ebben a forgatagban.
Visszamegyek a magyarok közé, bemegyek egy házba aludni. Nagy szükségem
van a pihenésre, az utolsó két napon rengeteget gyalogoltam. Gondolatok
cikáznak át agyamon. Megelégedetten nyugtázom utolértem az élenjárókat.
Nagyon rögös volt az utam idáig. Nem olyan sima mint az övék, de itt vagyok.
Nem szerveznek utóvédeket csak menekülni akarnak, ehhez szükségük van a
legénységre. Eszük ágában sincs foggal körömmel harcolni, és egyetlen lépést
sem hátrálni arra csak a legénységet kényszerítették az altiszteken
keresztül. Megváltozott a helyzet. Tehát parancs velük hátrálni. Egyszerű az
egész, ha saját bőrükről van szó tudnak rugalmasak lenni.
Fegyverropogásra ébredek szürkületkor. Felhúzom a bakancsom hogy kimegyek
körülnézni. Alig maradtunk néhányan a zsúfolt szobában.
- Hol vannak a többiek - kérdezem.
- Elindultak kitörni a gyűrűből.
Az úton német géppisztolyos egységek csoportokban körbevesznek házakat,
és a magyarokat kizavarják. Tehát utolértek azok az egységek akik elől az
éjszakai menetelésre kényszerültem. Itt nem lesz szállás magyarok számára,
mert rengetegen vannak. Az úton sem engednek tovább nem marad más mint a
kitörőkhöz csatlakozni. A kizavartak csoportokba verődve, fel vannak dúlva a
megaláztatástól.
- Támadjuk meg őket!
- Nem mondanád meg mivel?
- Van fél láda kézigránátunk.
Elosztják a gránátokat egyet a tetőre, egyet be az ablakon. Elindulok a
kitörők után, nincs mivel beleszólni az elkövetkezőkbe. Három házra repültek
a kézigránátok a szalmatető azonnal kigyulladt. Egyetlen házból rohantak ki
németek. A kézigránátok végeztek velük.
Egy csoport az istállóba zárt lovak ajtaját kinyitotta, kivezette a
felnyergelt lovakat és felültek rájuk. A többi ló kitört az ajtón, és
szanaszét elfutott.
A lovasok a kitörők csoportja után vették az irányt. Alacsony orosz ló
poroszkált utánuk bizonytalanul, látszott nem tudja mit tegyen. De jó volna
ezt megfogni. Egész közel volt hozzám.
- Prrr - mondom az oroszok megállást parancsoló szavát. S a ló megállt.
Szinte megdermedtem az örömtől. Lassan közeledtem felé közben állandóan
mondogattam a varázserejű szavat. Nyugodtan megvárt. Barátságosan
megveregettem a nyakát. Nyugodtan tűrte fejét hozzám dörgölte. Minden
elképzelésemet felülmúlóan szelíd volt. Sokkal szelídebb mint a Villám akit
több hónapon keresztül gondoztam, és nagyon megkedveltem. A hátára felülni
csak úgy tudtam, ha megfogták elől. Most magamra vagyok utalva, és hol
vagyok az akkori erőnléttől. Ha ledob ebben a magas hóban nem esik nagyobb
bajom, de ha rámtapos mindennek befellegzett. Két karral rátámaszkodok a
hátára, nyomkodom. Mozdulatlanul tűri. Lendületet véve ráhasalok a hátára.
Mozdulatlan marad. Csak a lábam kell már áttenni a hátán, és fent vagyok.
Mégsem mozdul várja az indítást. Térd veregetéssel indítom fejét kézzel
fordítom a kívánt irányba. A legsimábban megy minden, fellélegzem,
megkönnyebbülök. A legvadabb álmomban sem kívánhattam volna jobbat. Egy
teljesen ismeretlen lovat, melynek még a nyakában sincs egy darab kötél
megfogni is művészet. Felülni rá teljesen reménytelen. Minden elismerésem az
ismeretlen idomítónak aki ilyen szelídségre nevelte.
Visszanézek a házak magasra csapó lángokkal égnek. A tűz fényétől jól
kivehetően, a fehér havon tömegesen indulnak a kitörésre indult csoport
után. Lovam kényelmes léptekkel halad, nyakába borulva élvezem teste
melegét.
Szétszórtan kisebb csoportokba haladnak előre az emberek, a kitaposott
nyomok után. Később határozták el, hogy csatlakoznak a kitörni készülőkhöz.
Utánunk ismét tömegesen jönnek akiket kiszorítottak szálláshelyükről a
németek. Nem tájoltam be magamat merre kell menni nyugat felé, nem is
gondoltam hirtelen távozásra. Az ég ólomszürke, egyetlen csillagot sem
látni, sem a holdat. Iránytű nélkül nem tudok tájékozódni. Bíznom kell jó
irányt vettek a kitörni készülők. Lóháton vállalkoznék egyedül nekivágni a
hómezőnek nyugati irányban. Több esélyem volna kicsúszni a gyűrűből egyedül,
mint több ezer embernek egyszerre. Míg tájékozódni nem tudok megyek utánuk.
Lovam magától megy a sor után, indulás óta egyszer sem kellett irányítani.
Ráborulva csukott szemmel félig alva megyünk. Csak arra kell ügyelnem nehogy
lecsússzak róla.
Egész éjjel megyünk, szemem csak pillanatokra nyitom ki. Lassan
világosodik, vastag köd ül a tájon alig látni 200 méterre. Sejteni sem lehet
hol jár a nap. Déltájt elérjük az élen járókat. Romos, leégett házcsoport
között tanyáznak, tűz körül melegednek. Ép házat nem látni a környéken. A
romoktól balra több száz méter hosszan nagy mélyedés, tele katonákkal, nagy
tüzek mellett melegednek. Már régen itt lehetnek. A romok közül fagerendákat
cipelnek a tüzek felé. Úgy látszik nem megyünk tovább. Nem is gondoltam,
hogy ennyien vagyunk, és folyamatosan érkeznek még ki tudja hányan.
Leszállok a lóról érdeklődni. Bajban vagyok, nem tudom mivel vezetni a
lovat. Csak a sörényébe kapaszkodva vezethetem. Keresgélek a romok között
valami kötélfélét, semmit sem találok. A derékszíjat nem merem rátenni, ha
megugrik vele együtt nem lesz mi fogja össze a köpenyt rajtam. Ebben a
hidegben feltétlenül szükséges.
Hosszú idő eltelte után most látok újra tiszteket. Nagyon megviseltek az
éjszakai gyalogolástól. Talán ez az első éjszakájuk amit szabadban
töltöttek. Kis tűz mellett pokrócon ülve melegednek, csicskásaik gondozása
közben eszegetnek. Felnyergelt lovak is vannak a közelükben, jobb lesz
távolabb kerülni tőlük, mert szemet vethetnek a lovamra. Mitől mentett meg a
rövid idő alatt? 16 óra gyaloglástól, megfagyástól, és a fele időt
félálomban töltöttem. Jelen helyzetben megfizethetetlen. Ezt a kincset még
egy gatyamadzagon sem tartom a kezemben. Békésen nyaljuk a havat egymás
mellett jelenleg, de bármikor megugorhat ha megunja a koplalást mellettem.
Mert ennivalónk az nincs.
Órákon keresztül érdeklődök különböző csoportoknál mik a terveik a
jelenlegi helyzetben. Nem tudnak semmit. Halálosan fáradtak, beszélni sem
akarnak. Vannak kisebb összeszokott csoportok akik összetartanak. Egy ilyen
csoport megágyazott a hó tetején. Aludni akarnak. Leterítenek a hó tetejére
vagy tíz köpenyt, összebújnak, a többivel takaródznak. Rutinosan végzik a
műveletet, mint akik sokadszor csinálják. Hamar végeznek a fejek is takaró
alá kerülnek a lehelet melegét gondosan megőrizve. Egy khaki színű folt
látszik a fehér havon mozdulatlanul. Kevésnek tartom a takaró köpenyeket
alulról, felülről egyaránt. Az összebújás tehet valami csodát. Nem tudom
felébredtek-e.
Ha egy iránytűm volna már régen nekivágok nyugat felé az útnak. Ebben a
ködben lehetetlenség tájékozódni. Jobb helyben maradni mint ellenkező
irányba menni. Motorzúgást hallunk.