''TOVÁBB A NÉMET MENETTEL
Reggel minden sietség nélkül ismét reggelit csináltattak, kényelmesen
elfogyasztották, majd szedelőzködtek a továbbmenéshez. Hosszan búgatták a
motorokat, és tovább indultak. Fájó szívvel néztem utánuk. Mit kell nekem
gyalogolni, hogy utolérjem őket.
Néhány óra múlva újabb német alakulatok értek a faluba kevés
teherautóval, és sok gyalogossal, lovas kocsikkal. Látszott rajtuk, hogy
harcoktól elcsigázottak. Legjobban az tűnt fel, hogy a kocsik után kis
csónakszerű alkotmányon halottakat húznak maguk után. Nem sokat
gondolkodtam, az oroszok közelben lehetnek. Nyilvánvaló hogy tovább üldözik
a németeket.
Összekaptam magam, elbúcsúztam a ház lakóitól, mindent megköszöntem és
beálltam a menetelők közé. Egyetlen magyar sem volt közöttük. Megnéztem a
fedetlenül húzott csónakban fekvő halottakat, megfagyott arcok minden
rangjelzés nélkül. Arra gondoltam ugyan is, hogy magas rangú tiszteket
szállítanak. Nagy bajban nem lehetnek, ha még erre is van idejük. Néhányan
megnéztek, de szólni nem szóltak hozzám. Estig együtt mentem a menettel
minden baj nélkül.
Egy faluban beszállásoltak a németek. Be akartam menni én is.
Mindenhonnan kizavartak pedig sok helyen megpróbáltam. Már majd meg fagytam.
Lődörögtem az utcán. Egy nagy házba sűrűn ki be jártak a fő épület, és
istálló között. Egy asszony vödörrel hordta a tejet. Az istállóból
tehénbőgés hallatszott. Ide be kell jutnom nincs más megoldás. Megvártam míg
az asszony fejés után visszamegy a házba, majd bementem az istállóba. A
tehenek ijedt bőgésbe kezdtek gyorsan elbújtam a szalmában mozdulatlan
maradtam. Az istállóban jó meleg volt nyugodtan aludtam.