''GOMBOLKOZÁS
A sérült kezűek életben maradása a nullává változott. Aki ebben a
hidegben nem tud begombolkozni menthetetlenül vége.
Még az ép kézzel rendelkezők is időnként rá vannak szorulva mások
segítségére. Az elkerülhetetlen emberi szükségletek után képtelenek
nadrágjukat felhúzni, és a nadrágszíjat becsatolni. A begombolásról nem is
beszélve. Annyira átfázik a kéz a rövid idő alatt, hogy fogásra képtelenné
válik. Mint érzéketlen fadarab tehetetlenül lóg. Ha nem jön segítség lassan
a lába is megbénul mintha elfagyasztották volna. Halálosan komoly ez a
veszély az útszélén megfagyott katonák százai tanúskodnak róla.
Engem az első szállásadóm kitanított a technikájára. Bár akkor nem
értettem miért fontoskodik annyira, és miért zavar ebben a helyzetben. Újra
és újra leguggolt, kezeit a térd hajlásban combjához szorítva nem hagyott
békében míg nem csinálom utána. Magyarázott közben rengeteget, de abból
egyetlen szót sem értettem. Minden világos lett a befejezés után, mikor
nehézség nélkül be tudtam gombolkozni, és a kezem sem fázott utána egy fél
óráig. Nem is sejtettem milyen életmentő tudás birtokába jutottam. Ennek
tudta nélkül az orosz télben minden halandó állandó életveszélyben van.
Gyakoriak voltak az intim jelenetek mikor segíteni kellett a vizelésben
mint a kisgyereknek. Elfagyott kézzel képtelenség a művelet elvégzése.
Segítséget nem szívesen nyújtott senki, mert neki fázott meg a keze fél
órára. Egy művelet végrehajtására többször neki kellett állni mire sikerült.
Aki mégis besokallt, nem bírta megoldani a nehéz kérdést annak órái meg
voltak számolva. Rövid idő alatt belefagyott a lába a bakancsba és
járásképtelenné vált. Ezért merem bátran kimondani életmentő tudomány
birtokába jutottam. Ezen a vidéken ezt mindenki megtanulta idejében ha nem
is életveszély árán. Szégyellhette magát akinek segítséget kellett kérni a
felöltözködéshez.
A németek még nagyobb bajba kerültek a művelet elvégzése után. Bár
kifejezetten téli ruházatuk volt, a nadrágjukat nadrágtartóval
rendszeresítették. A gombolkozás mindég nehézségekkel járt, és egymás
segítségére voltak utalva. Valószínűleg az ellesett jelenetek miatt az
oroszok karikatúráikon a menekülő németeket mindég hosszasan utánuk lobogó
nadrágtartóval ábrázolták.
Elkeserítő vérlázító munkát végeztek a német teherautók. Nyomukban
százával feküdtek az elgázolt magyar katonák. Rájuk lőni még sem mert senki,
mert az autókról géppisztolyokat ránkszegezve álltak a németek. Tehetetlenül
néztük aljasságukat, csak átkainkat küldtük utánuk. Segítségnyújtáshoz sem
erőnk sem módunk a végtelennek tűnő hómezőn. Az épségben látszókat
megpróbálták talpra állítani reménytelenül. Nagyon csalóka látvány
megítélése, mert vért ritkán lehet látni még a hernyótalp által lepréselt
halottnál sem. Mire kifolyhatna a ruha alól megfagy.
Egész nap menetelünk. Sehol semmi ház csak hó, és hó mindenütt. Az út
szélén mindég gyakrabban látni kis pihenőre leült, majd megfagyott
katonákat. Senki sem törődik másokkal, utolsó erejével megy előre amíg tud.
A nagy keveredésben elszakadtak egymástól az emberek, ha véletlen folytán
újra találkoznak nehezen ismernek egymásra.
A menekülők nyakukat behúzva gallért felhajtva arcukat betakarva valami
alkalmatossággal védekeznek a hideg ellen. Csak a szemek maradnak szabadon,
de a szemek is fáznak. Azokat is össze kell zárni a lehető legkisebbre.
Egyrészt megakadályozni a hideg okozta könnyezést, melytől egész szemüregünk
kivörösödött. Másrészt a vakítóan fehérlő hó bántotta, s minduntalan szemünk
gyakori becsukására késztette. Menet közben ezek a tények akadályozták
egymás felismerését.
Ha szállás helyet sikerült szerezni oda 20-30 főnél többen nem igen
fértek be. Ritkán kerülhetett be véletlenül két ismerős. Az eltorzult,
beesett, elöregedett, beszőrösödött arcokban nehéz volt felfedezni a régi
ismerőst. Ezen a napon még kényelmesnek mondhatóan tettem meg az utat.
Nagyjából felét szánkón utazva barátommal.
Beértünk egy faluba. Előttünk-utánunk ezrével özönlöttek a visszavonulók.
A hosszú sornak sem elejéről, sem végéről fogalmunk sem lehetett. Már az
első házakba igyekeztünk bejutni. Az ajtó kinyitásánál géppisztolyos német
ordított ránk. Herausz! Kifelé! A többiek kísérletei hasonlóan végződtek.
Minden házban németek voltak. Sokan befértek volna még a házakba, de a
németeknél nincs irgalom. Elkeseredett csoportok alakultak, van még hely
bőven húszan is beférnénk.
Megkísérelték az erőszakos behatolást. Ajtónyitáskor megszólaltak a német
géppisztolyok. Egyszerűen lekaszálták a magyarokat. A géppisztolyok ellen
nem vehetjük fel a harcot, ha volna kézigránátunk bevágnánk egy párat, de
nincs. Megyünk tovább órákig, be-be nézegetünk a házakba erre már csak
magyarok vannak minden házban annyian, hogy csak ülni lehet esetleg az
előtérben. Ez is megóvna a megfagyástól, de a lovat nem lehet kinthagyni,
mert ellopják. Előttünk nincs senki, csak találunk valami biztonságos
helyet. Benyitok egy házba az előtér üres a konyhában vagy hatan alszanak. A
picski tetején idősebb orosz asszonyok. Itt maradunk mondom pokrócunk van
lefekszünk arra.
Bevezetem a lovat az előtérbe, félénken toporog egyszer csak egy
reccsenéssel betört alatta egy pince ajtaja. Fejjel és első lábaival
beleesett a pincébe, kiálló hátsó lábaival kapálódzott. Azok nem fértek be a
szűk ajtón. A zajra kijött két asszony kétségbeesve hányták a kereszteket,
majd hívtak egy idős férfit. Kivenni reménytelen eset, ha sikerülne is
kötéllel lehet, hogy eltörött a lába úgy sem tudnánk használni. Mondjuk az
öregnek vágja el a nyakát, neki adjuk, egyék meg. Az öreg szemlátomást
megvigasztalódott, mi pedig gyorsan elmentünk aludni.