''MÉG KITARTUNK
Reggelig kitartottunk keserves kínokat átélve. Létszámunk felére csökken
a józanabb tisztek továbbálltak legénységükkel.
24-órát töltöttünk a szabadban az irtózatos hidegben. Sokan megfagytak a
lövészárokban. Akik élve maradtak alig ismertünk egymásra, arcunk beesett,
összefagyott, elkínzott. Szemünk kivörösödött, a hideg marta szemgolyó
fokozottabb nedvesedésének következtében. Szempilláink minduntalan
összefagytak. A lehelet melege most drága kincs, fejünket pokrócokkal
betakarva igyekeztünk testünket védeni. Orrunk alatt és szánk körül a
kilehelt pára jégcsappá változott, s felsértette bőrünket. Zsebkendőnk
jégkristályokból összefagyott érdes kvarckővé változott, és minduntalan
belefagyott a zsebünkben. Kínzó éhség, és szomjúság gyötör. Élelmezést nem
is remélhetünk.
A szomjúságot a porhó nyalogatásával csillapítjuk. Keserves dolog, mert a
hó inkább odafagy a szánhoz csak nagyon lassan olvad.
A rádióval óránként próbálkozunk eredmény nélkül. A domb mögött éjjel
nappal harckocsik, gépjárművek zúgása hallatszik. Már akkora erők kelhettek
át, hogy képesek bekeríteni az egész magyar hadsereget. Semmi értelmi nincs,
hogy itt védjük ezt a jelentéktelen magaslatot. Ha a legkisebb mértékben is
zavarnánk az oroszok előrenyomulását már régen elsöpörtek volna bennünket.
Még arra sem méltattak, hogy ide lőjenek. A legegyszerűbb eljárást
alkalmazzák pár nap múlva úgy is vagy megfagyunk vagy éhen halunk anélkül,
hogy valami kárt tennénk bennük. Harci zajt sem közelből sem távolból nem
hallani. A percek óráknak tűnnek a farkasordító hidegben.
A domb tetején mozgolódást észlelnek.
- Azonnal tüzelni! - megszólal a géppuskánk. Körülöttünk fütyülnek a
golyók, majd aknavetőből tucatnyi becsapódás a közelünkbe. Sokan hátrafelé
futnak fedezékbe. Pusztai zászlós kimászik a lövészárokból magasra tartott
pisztolyával fenyegetve ordítja:
- Aki egy lépést hátrál keresztüllövöm!
A harmadik ordítása közepén hasraesik meg sem moccan többé. Ki tudja
honnan kapta a golyót? Mert lőttek elölről, és hátulról is. A géppuska egyre
rövidebb sorozatokat ad, majd beszünteti a tüzelést.
- Mi van avval a géppuskával? - ordítja egy tiszt.
- Alig húsz lövedék maradt - jön a válasz. A támadó fehérruhások vissza
húzódnak újra csend.
Kimászunk a lövészárokból. Kezdjük a toporgást bejáratjuk meggémberedett
tagjainkat. Lassan besötétedett. Rettegve gondolunk a kegyetlenül hosszú
éjszakára amit megint a lövészárokban kell tölteni.
Az éjszaka még nagyobb kínok között telt el mint az előző. A táplálkozás
hiánya, a 48 órás talponállás és alváshiány párosulva az irtózatos hideggel
ellenálló képességünket kimerítette. Az hittük soha sem jön el a reggel.